„Gary Numan” változatai közötti eltérés

68 bájt törölve ,  8 hónappal ezelőtt
fbclid= nyomkövető ki
a (→‎A hetvenes években: egyértelműsítés, replaced: YesYes AWB)
(fbclid= nyomkövető ki)
=== A nyolcvanas évek ===
 
1980-ban Numan ''[[Telekon]]'' című albumával újból a listák élére került, a ''[[We Are Glass]]'', a ''[[I Die: You Die]]'' és a ''[[This Wreckage]]'' egyenként pedig az 5., a 6. és 20. helyezést érték el. Ez volt az utolsó stúdióalbum azok közül, melyeket Numan visszatekintve pályafutása „gépkorszaka” termékeinek nevezett.<ref>Gary Numan (1981). ''Living Ornaments '79/'80'': LP Liner notes</ref> A ''Telekon''-on újra hallhatóak a gitárok, de a szintetizátorok köre is bővült (a remegő hangú hegedűszerű hangzást produkáló Moog szintetizátorok mellett <ref>Ezt a jellegzetes Numan-es hangszínt, amely a ''Pleasure Principle'' és a ''Telekon'' legnagyobb slágereinek hangzásáért, mint pl. a Cars és a Metal lead motívumaiért volt felelős, a Polymoog szintetizátor ''Vox Humana'' nevű hangszínének modulációja adta. A Polymoog volt az első és akkoriban az egyetlen szinti, amely lehetőséget adott rá, hogy egy hangszínt három [[LFO]] moduláljon, kettő LFO egy-egy oszcillátor [[frekvencia-moduláció|frekvenciáját]], míg a harmadik, független LFO az egyik oszcillátor [[impulzusszélesség-moduláció|pulzusszélességét]] modulálta. Ld. Sigman, M.: ''[https://www.keyboardmag.com/lessons/steal-this-sound-gary-numans-cars?fbclid=IwAR1UOQPJF0pV3jsgR8GStn5KKPsRVwHe4YlbR8w-rcDMK390yRBkalbvvNQ Steal This Sound: Gary Numan's Cars]''. Keyboard Magazine (online v., www.keyboardmag.com), 2019-02-26. Hiv. beill.: 2019-02-28.</ref> nagyobb lett a szerepe a Roland Jupiter-4-ének, a híres [[Prophet-5]]-nek és emellett más Roland, ARP és Yamaha termékeknek).
 
Még a kiadás évében sor került Numan pályafutásának második nagy koncertkörútjára ''(The Teletour)''; ami, bár művészi szempontból nem csökkentette Numan presztízsét, anyagilag veszteségesnek bizonyult. A hírnévvel járó feszültségbe is belefáradt, és bejelentette, hogy az 1981 áprilisában a [[Wembley Arena|Wembleyben]] tartandó koncertsorozata az utolsó élő előadássorozataelőadás-sorozata lesz. Ezen a körúton az alternatív rock olyan képviselőivel lépett fel, mint a [[Nash the Slash]], a [[Shock (troupe)|Shock]]; és végül megmásította a visszavonulásról szóló döntését – de karrierjére nézve mégis végzetesnek bizonyult, mert a hallgatósága azon része, melyek nem tartoztak fanatikus rajongói közé, gyorsan más előadók felé fordította figyelmét.
 
Zenei stílusában is nagy változás, törés következett be. Numan érdeklődése a rock-inspirálta elektro-poptól a lágyabb – és paradox módon, kevésbé populáris – popműfajok (experimentális jazz-funk-szintipop) felé fordult. 1981-ben jelentette meg az első ilyen úton haladó, sokféle irányzattal kísérletező, számos számon tartott vendégzenész segítségével készült nagylemezt, a ''[[Dance (Gary Numan lemez)|Dance]]-t)'', amely a brit listákon a 3. helyezést érte el, de csupán nyolc hét elteltével, lekerült róluk. A közreműködő zenészek közé tartozott pl. [[Mick Karn]] (a [[Japan (együttes)|Japan]] együttesből - basszus, szaxofon) és Rob Dean gitáros (szintén a [[Japan (együttes)|Japan]]-ból), Roger Mason billentyűs (a [[Models]]-ből) és [[Roger Taylor (dobos, 1949)|Roger Taylor]] (dobok, a [[Queen]]-ből).