„Arab–izraeli konfliktus” változatai közötti eltérés

Az északi, galileai incidensek közepette 1920. április 4-7. között palesztin felkelés robbant ki Jeruzsálem óvárosában ([[Palesztin felkelések|Nebi Musa-i felkelés]]). Az újabb zsidó betelepülések miatt kirobbanó felkelést kisebb nehézségek árán a brit katonaság leverte. Az incidens 9 halálos áldozatot és körülbelül 300 sebesültet követelt. A felkelésekben a zsidó védelmi szervezetek megkísérelték megvédeni lakosaikat, de a brit katonaság ezt megakadályozta, a Hágáná több fontos személyétszemélyt (például Zsabotinszkijt is) tiltott fegyverviselés miatt börtönbe zártak. [[Németország]] 1918-as kapitulációja után még két évig maradt fenn a birt katonai irányítás Palesztinában. Ezt követően mandátum-főbiztosok lettek kinevezve. A zsidó vezetők előtt világossá vált, hogy a kis létszámú Hásómér, ami helyi, kis létszámú csoportokból állt és főként Galileában tevékenykedtek, nem elegendő a telepek védelméhez. Ezért 1920 decemberében a Hisztádrút alapító konferenciáján megkezdődött egy speciális védelmi erő szervezése. Ennek eredményeképpen 1921-ben létrehozták a '''[[Hagana|Hágáná]]''' (magyarul: Védelem) szervezetet. Az eredetileg titkos szervezet célul tűzte ki, hogy megvédi a palesztinai zsidó javakat és oltalmazza a zsidó életeket. A szervezet egészen [[Izrael|Izrael Állam]] megalakulásáig működött. Első feladatai az állomány toborzása, annak kiképzése és felfegyverzése lett. 1921 májusában újabb arab zendülés tört ki ([[Palesztin felkelések|Jaffói felkelés]]), mely az egy évvel korábbinál hevesebb volt, betörtek Jeruzsálem zsidó negyedébe is. A felkelés egy hétig tartott, több zsidó telepet leromboltak, 47 zsidó halt meg. A nem sokkal ez előtt kinevezett [[Palesztinai brit főbiztosok|brit főbiztos]], Sir Herbert Samuel azzal próbálta meg lecsillapítani az arab kedélyeket, hogy ideiglenesen felfüggesztette a zsidók betelepülését. Több hajó e miatt nem köthetett ki, átirányították őket [[egyiptom]]i kikötőkbe. Az utasok többsége innen érkezett illegálisan a mandátum-területre, egy részüket a brit hatóságok kitoloncolták. A tilalmat követően az arabok rájöttek, hogy bizonyos fokú erőszakot alkalmazva politikai engedményeket lehet elérni a briteknél. A lázadásokat vezető Hadzs Amin al-Huszeini egy éven belül Jeruzsálem muftija lett. A [[mufti]] az elkövetkező tíz évben jelentős politikai személyiséggé vált, ez idő alatt megpróbálta rávenni a briteket a zsidó betelepülések megállítására. A felkelést követően a Hágáná megbízottakat küldött többek között Bécsbe, hogy lőfegyvereket és lőszereket vásároljanak a szervezetnek. Ezeket a fegyvereket a legváltozatosabb módon csempészték be Palesztinába, ahol a britek és arabok előtt rejtett fegyverraktárakban kezdtek felhalmozni. A Hágáná-tisztek folyamatos katonai továbbképzésben részesültek.

Az új alija fogadása és foglalkoztatása annyira leterhelte a helyieket, hogy maguk a palesztinai cionisták is a betelepülések leállítását javasolták a [[Cionista Világkongresszusok|XII. Cionista Világkongresszuson]]. Az európai nagypolitikát természetesen nem tudták befolyásolni: a [[lengyelország]]i és [[ukrajna]]i események folytán egyre több zsidó tette pénzépénzzé megmaradt vagyonát és indult meg a [[Szentföld]] és az USA felé. Ez időben magas rangú delegáció utazott Londonba, hogy meggyőzzék a brit kormányt a korlátozások feloldásának szükségességéről. Az 1922-ben kiadott Churchill-féle [[Fehér könyvek|Fehér könyv]]<ref>Angolul: British White Paper (ld. http://www.yale.edu/lawweb/avalon/mideast/brwh1922.htm {{Wayback|url=http://www.yale.edu/lawweb/avalon/mideast/brwh1922.htm |date=20011107045314 }})</ref> többek között ezt hangsúlyozta, valamint a Népszövetség 1922 júliusában ratifikált mandátumának 4. cikkelye adta meg az igazi támogatást.<ref>Ebben elismerték a Cionista Világszövetség palesztinai képviseletét, azaz a Zsidó Ügynökséget, "(…) mint megfelelő köztestületet, mely a palesztinai közigazgatással együttműködő és tanácsadó funkciót lát el azoknak a gazdasági, társadalmi és egyéb kérdéseknek a tekintetében, melyek elősegíthetik a zsidó nemzeti haza megalakítását, és a palesztinai zsidó lakosság érdekeit szolgálják." (…) "amennyiben szervezete és alkotmánya a mandátum véleménye szerint megfelelő" (ld. Gilbert, 51. o.).</ref> A cionisták javaslatára kikötötték, hogy a betelepülő zsidók létszámát Palesztina gazdasági eltartóképességeihezeltartóképességéhez kell igazítani. A betelepülés folyatódhat mindaddig, amíg a zsidó lakosság többséget nem alkot. Ekkor kezdhető meg a zsidó állam megszervezése. Az 1922-es [[Rutenberg-koncesszió]] lehetőséget biztosított nekik a Jordán folyón vízi erőmű[[vízerőmű]] építésére. A ratifikálás idején 83 790 zsidó és közel 750 000 arab élt Palesztinában. Ebben az időben kezdett egyre jobban terjedni az [[anticionizmus]] is. 1924 és 1927 között több mint 65 000 zsidó érkezett Palesztinába. 1927-től, valamint a [[Nagy gazdasági világválság]] idején kétszer annyian távoztak, mint ahányan érkeztek. A Palesztinában elért eredmények gyakorlatilag a világszerte élő zsidók magántőkéjének, adományaiknak és a földeken dolgozók eredményei voltak. Ettől függetlenül az új telepesek által alapított és fenntartott telepek védelmére a Hágánának növelnie kellett taglétszámát. 1928-ban ugyanis jelentősen erősödtek az arabok ellenséges megnyilvánulásai. A mufti álhíreket keltve, például a [[templom-hegy]]i [[al-Aksza mecset]]tel kapcsolatban, memorandumot nyújtott át a palesztinai brit kormánynak, valamint korlátozni akarta a zsidók jogait a [[Siratófal]]nál. Ebben az évben megkezdődött Palesztina régészeti feltárása, mimelynek alattsorán több 2000 éves leletet is találtak. Igazolódni látszott a "zsidó haza" eszméje.

A Zsidó Ügynökség kibővítésének híre, valamint a zsidóellenes propagandák miatti feszültség odáig fajult, hogy 1929. augusztus 23-án újabb [[Palesztin felkelések|palesztin felkelés]] tört ki a jeruzsálemi Óvárosban. Az incidens még aznap átterjedt [[Hebron]]ba és több kisebb településre is. Az augusztus 29-én befejeződőbefejeződött utcai zavargások 133 zsidó és 87 arab áldozatot követeltek. Több zsidó települést ki kellett üríteni, valamint Jeruzsálem külső övezeteiben 4000 zsidót kényszerítettek lakóhelyük elhagyására. A zavargásokat több helyen a Hágáná már a brit rendőrséggel és katonasággal együttműködve, egymást kiegészítve fékezte meg. A hét naposhétnapos konfliktusban több helyen már magánjellegű zsidó válaszcsapások is kialakultak. A zavargások leverésével a gyilkosságok megszűntek, de a zsidóellenes propagandák nem. Szeptember 11-én palesztin diákok propaganda-röplapokat kezdtek terjeszteni, melyek zsidó telepek és személyek elleni támadásokra buzdítanak. A támadások végrehajtásának csak a brit katonai jelenlét szabott gátat. Szeptember 29-én a palesztinai [[Arab Végrehajtó Bizottság Palesztináért]] elnöke, Musza Kazim pasa megfenyegette a vezető brit hivatalnokokat,: ha a zsidó nemzeti haza brit politikája nem változik meg, fegyveres felkeléseket helyez kilátásba arab részről. A pasa nemcsak a palesztin, hanem a szír, a transzjordániai és az iraki arabokat is megemlítette, a briteket is célpontként megemlítve. Október 12-én a főbiztos tájékoztatta Londont, hogy jelentős mennyiségű fegyver érkezik folyamatosan Szíriából, [[Hidzsáz|Hedzsászból]] és Transzjordániából a palesztinai arabokhoz. A kibucok megtámadásaielleni támadások rendszeressé váltak, valamint a folyamatos betelepülések miatt újak építése is. Az ebben az évben történtek nem vetettek jó fényt Palesztinára, az arabok zsidóellenessége már-már hadiállapotot eredményeztekeredményezett. 1929. december 18-án a brit kormány vizsgálóbizottságot állított fel az augusztusi lázadás okainak felderítésére. A vizsgálatot 1930 márciusában hozták nyilvánosságra, melyben többek között megállapították, hogy a zsidó betelepülések intenzitása az arabok azon félelmeit erősítették meg, miszerint megélhetési forrásaik elvesztek és zsidó uralom alá kerültek. A vizsgálat rögzítette továbbá, hogy az új zsidó telepekben szinte kizáróankizárólag csak zsidó munkaerőketmunkaerőt alkalmaztak, és az 1922-es megállapodástól eltérően a betelepülés nem Palesztina gazdasági kapacitásához mérten történt. A jelentés javaslatot tett a brit kormánynak, milyen politikát szükséges a későbbiekben folytatnia a betelepülésekkel kapcsolatban.

1930. március 1-jén a brit kormány delegációt fogadott az arab bizottságból (amiben többek között Musza Kazim pasa és unokaöccse, a mufti is szerepeltek). A delegáció közölte az arabok álláspontjait: nem fogadják el a brit-mandátumot, a Balfour-nyilatkozat érvényvesztését remélik, valamint követelték a zsidók földvásárlási jogainak betiltását és demokratikus intézmények létrehozását is (például Törvényhozó Tanács). 1930 októberében a britek újabb bizottsági jelentést adtak közre. A vizsgálat célja az előző következtetéseinek felülvizsgálata volt. Rögzítették többek között, hogy az arab földművelési módszerek miatt nincs elegendő művelhető földterület Palesztinában. Az újabb jelentés közzététele után a brit kormány a zsidó emigráció szigorúbb korlátozását tűzte ki célul, kiadták az 1930-as Fehér könyvet.<ref>A korlátozások után Rupin tiltakozásul lemondott elnöki pozícióiról.</ref> Közben az Európa legtöbb országában megnyilvánuló antiszemita politikákpolitika miatt tömeges zsidó emigrációkemigráció voltakvolt várhatóakvárható a közeljövőben. 1930 novemberében Weizman diplomáciai úton kieszközölte, hogy a brit kormány lemondjon az új Fehér könyv bevándorlási záradékáról. 1931. február 13-ai alsóházi beszédében a brit miniszterelnök figyelmeztette a cionistákat a brit politika felülvizsgálására, ha nem történik változás politikájukpolitikájukban és az arab munkaerőkmunkaerő alkalmazásával kapcsolatban.<ref>Ennek ellentmondanak és az 1930. októberi jelentést támasztják alá a pontos brit adatok, melyek szerint 1932-ben 192 137 zsidó és 1 073 827 fő arab élt Palesztinában. Ezek szerint a folyamatos és előre megtervezett zsidó településfejlesztések hatására nőtt a palesztin földterület népességmegtartó képessége, ami az arabok környező országokból való betelepülését is felgyorsította. 1937-ben a Peel-bizottság is ezt állapítja meg.</ref> 1932-ben a palesztinai populációk letelepedését szervező cionista vezetők egyre világosabban látták, hogy a terület zsidó igazgatásának eléréséhez szükséges zsidó többséget csak további betelepítésekkel tudják elérni. Ettől az évtől kezdve a Szovjetunióból megszűnt az emigráció. 1933. január 30-án Németországban hatalomra kerül az [[Adolf Hitler]] által vezetett [[Nemzetiszocialista Német Munkáspárt|NSDAP]], melynek nyílt zsidóellenes politikáját hamar a gyakorlatba ültették. Ennek eredményeképpen tömeges kivándorlás kezdődött meg Németországból, valamint Lengyelországból, Ukrajnából és [[Románia|Romániából]] is a helyi politikai berendezkedés jóvoltából.

1933 októberében, az Arab Végrehajtó Bizottság a betelepülések ellen tiltakozó követeléseit követően, arab tüntetők brit középületeket és rendőri posztokat támadtak meg [[Náblusz]]ban, [[Jaffa|Jaffóban]] és [[Jeruzsálem]]ben. A politikai viták miatt kialakult incidens 1 brit rendőr és 27 arab életébe került. 1934-ben további 42 ezer, főként német zsidó érkezett brit engedéllyel, ami új mosav-mozgalmat indított el. Ebben az évben a zsidó állam létrehozását követelő revizionisták 16 alkalommal kíséreltek meg illegálisan bejuttatni zsidókat vízi úton, amiktőlamitől a zsidó szervezetek hivatalosan elhatárolódtak, de sohasem tiltottak meg. Az emberek többségét a britek deportálták, vagy internálták. 1935-ben 61 ezer zsidó érkezett Palesztinába. A Hágáná tovább folytatta fegyverbecsempészéséta fegyverek becsempészését. Októberben a britek lefogtak egy illegális fegyverszállítmányt, mire tiltakozásul az arabok általános sztrájkot hirdettek, egyértelmű szankciókat követeltek. 1933 és 1936 között Palesztina zsidó lakossága 234 967-ről 384 078-ra emelkedett. Az 1936-os újbóli sztrájkok ideje alatt április 15-én 3 zsidót öltek meg palesztin szélsőségesek. Másnap egy kis szakadár zsidó csoport, az '''[[Irgun|Irgun Cvái Leumi]]''' (magyarul: Nemzeti Katonai Szervezet, héber rövidítése kiejtve: Écel) válaszként Tel-Aviv közelében arab munkásokat gyilkolt meg. Két napon belül palesztin csoportok újabb célpontokat támadtak. A Zsidó Ügynökség elítélte az Irgun terrorakcióit, önmérsékletre intett. Május 7-én arab vezetők találkoztak Jeruzsálemben, ahol eddigi, változatlan követeléseiket adták közre a brit vezetőknek, kiegészítve az arab többségi kormány megalakításának igényével. Palesztina -szerte újabb [[Palesztin felkelések|arab felkelések]] kezdődtek. A május 11-i brit rendteremtési bejelentés ellenére tovább fokozódtak a zsidók elleni arab támadások. Októberre 140 arab és 33 brit katona vesztette életét, a konfliktus még három évig zajlik, 1939 márciusára verik le a bitek. A Hágáná válaszul a kezdeti arab támadásokra éjszakai ellencsapásokra kiképzett egységeket szervezett, amikamihez brit segítséget is kaptak. Nevük SNS lett (Special Night Squad – különleges éjszakai osztag). Kiindulópontul a megtámadott település szolgált, a támadást mindig a támadó arab település ellen vezették. Az éjszakai csoportok egyik szervezője Jichák Landsberg, a [[Munkás-paraszt Vörös Hadsereg|szovjet Vörös Hadsereg]] egykori tisztje volt, brit parancsnokuk Orde Vintage százados. A felkelés alatt több illegális félkatonai szervezet jött létre. Zsidó részről a [[Lehi]] (Lohamei Herut Izráel – Izraeli Szabadságharcosok), későbbi nevükön a Stern-csoport (tagjai az [[Sturmabteilung|SA]]-hoz hasonló barna-fekete egyenruhát viseltek), valamint arab részről az Arab Felszabadító Hadsereg és a Arab Megváltó Hadsereg, ami a britek és a zsidók ellen is harcolt.

1937 első felétől a zsidók újfajta, egy nap alatt felépíthető (egy éjszaka és az azt követő nappal), erődített, két oldalról palánkolt, földdel töltött kerítésű, őrtoronnyal ellátott településeket kezdtek építeni. Ebben az évben a Brit Királyi Vizsgálóbizottság (a [[Peel-bizottság]]) arra a megállapításra jutott, hogy az egyre fokozódó betelepülések miatti településfejlesztések növelik Palesztina népességmegtartó képességét, a bevándorlási kvóta emelésének nem látták akadályát. A kabinetnek írt jelentésükben kétállamos megoldást tettek közzé: arabok, zsidók azt a területet igazgassák, amely területen többségben élnek, valamint Jeruzsálem továbbra is brit ellenőrzés alatt maradjon. Ezt az új gyarmatügyi miniszter is támogatta. A jelentést július 7-én tették nyilvánossá, melyben a zsidók állama egészen kicsi lenne, valamint az elkövetkező öt évre évenkénti 12&nbsp;000 fős bevándorlási kvótát írt elő ideiglenesen, hogy az arabok ellenszenvét megpróbálják csökkenteni. Több vezető cionista (köztük Zsabotinszkij) tiltakozott a jelentés ellen, de az augusztusi XX. Cionista Világkongresszuson elfogadták a felosztás elvét, viszont a terület méretével nem értettek egyet. Az arabok egyértelműen elutasították a felosztást, a szeptemberi damaszkuszi konferenciájukon elutasító határozatot hoztak.<ref>A 400 arab delegátus Damaszkuszban megadta a Peel-jelentésre válaszukat: Palesztina "integráns része az arab hazának" és kijelentették, Nagy-Britanniának választania kell barátságuk és a zsidók között. Ld. Gilbert 86. o.</ref> 1937 végére újabb erőszakhullám alakult ki, a helyi palesztinok és más arabok azt sem akarták, hogy a zsidó többségű területeket zsidók igazgassák. Kiújultak a britek elleni arab támadások, a zsidók ellen pedig fokozódtak: telepeseket szúrtak le, rálőttek az utakon közlekedő autóbuszokra és teherautókra. A zsidó szélsőségesek elfogadottnak vették a megtorló akciókat, hitték, hogy a terror vezet az államisághoz. Ezt a Zsidó Ügynökség továbbra is elítélte. A kiújuló terrorra brit kormánykörökben kialakult az a nézet,<ref>Amely memorandum formájában került a kormány elé. Ezt George Rendel írta az akkori külügyminiszter, Anthony Eden aláírásával.</ref> mely szerint az arabokkal szembeni békés viszonyt csak úgy érhetik el és tarthatják fenn, ha a zsidók sohasem kapnak [[szuverenitás]]t területeiken. Ha mégis, az Nagy-Britanniát "összetett hatású katonai költségekbe" sodorná, amit el kívántak kerülni. Ez az új jegyzék lett a brit kormányoknak irányadó egészen a II. világháborúig. A cionisták elzárkóztak ettől, úgy érezték, elárulták őket. Ezzel párhuzamosan az új bevándorlók újabb és újabb telepek épültek az új bevándorlók általépítettek, akiket előtte tangazdaságokban intenzív mezőgazdasági képzésben részesítettek őket a helyiek. Az új telepalapítások célja az évtized közepétől immár főként a területszerzés lett. Felépítésük általában szervezett, előre megtervezett helyeken történtek. Az évtized második felére, 10 évvel a mandátum "zsidó nemzeti haza" megteremtésének döntését követően, kiépültek a zsidó nemzeti intézmények, amikre a későbbi államiság épülhetett.

1938-ban a megszállással fenyegetett [[Csehszlovákia|Csehszlovákiából]] és az [[Anschluss]]-szal csatlakozó [[Ausztria|Ausztriából]], valamint Lengyelországból és Németországból is tömegével érkeztek zsidók Palesztinába. Február 7-én Zsabotinszkij elnökletével a revizionisták kiadtak egy határozatgyűjteményt, melynek lényege a szembenállás minden olyan törekvés ellen, ami gátolja a zsidó állam létrejöttét. A Zsidó Ügynökséget és alszervezeteit árulóknak minősítették, amikamelyek feladták [[Herzl Tivadar|Herzl]] és a cionizmus eszméit, valamint intézményesítették az arab támadások elleni megtorlásokat. Ettől kezdve az arab terrorakciók után néhány órával az Irgun ellencsapással válaszolt. Márciusban a Hágáná erődöt épített a libanoni határ mellett Hániátnál, hogy ezzel akadályozzák meg az arab terrorcsoportok beszivárgását Palesztinába. Nyáron a brit mandátum -kormány példastatuálás címén felakasztott egy zsidó revizionistát. Ez volt az első zsidó [[halálbüntetés|halálos ítélet]] brit részről. Az Európából irányuló betelepülések és az arab tiltakozások folytán a brit Gyarmatügyi Hivatal a palesztinai főmegbízottnak előírta, hogy ezaz év áprilisa és szeptembere között mindössze 2000 anyagilag független zsidó telepedhet le.<ref>1936 és 1938 között 60 ezer zsidó érkezett legálisan Palesztinába.</ref> Az Egyesült Államok is hasonló módon kívánta az emigrációnak elejét venni. A cionisták világosan látták, hogy a palesztinai kvótaszigorítás betartásával sohasem fogják elérni a zsidó többséget, így gyakorlatilag az összes cionista szervezet az illegalitás felé mozdult el.<ref>Saul Meriov, a Hágáná egyik alapítója lett a fő szervezője az illegális bevándorlásnak. Kijátszották a brit letelepedési kvótát és ellenőrzést. A függetlenségi háború idején ő szervezi az európai fegyvervásárlásokat</ref> A Hágáná hajókat bérelt (például ''Poszeidon'', ''Tiger Hill''), valaminttovábbá az év végén felállított egy kisegítő szervezetet, amely hajókat és legénységet szervezett, valamint az illegálisan betelepülő menekülteket fogadta Palesztinában. Az új telepek kijelölése továbbra is előre szervezetten történt.

1939-ben megalakul az [[Amerikai Palesztina Alapítvány]], amely a nagyszámú bizottságokat lett hivatott összefogni és az anyagi támogatások leghatékonyabb elosztását segítette. Ez év márciusában verték le az arab lázadást, ami joggal nevezhető akár már függetlenségi háborúnak is. A legtöbb arab szervezetet a britek feloszlatták, vezetőik a felelősségre vonás elől elmenekülve főleg Olaszországban és Németországban kaptak menedékjogot. [[Egyiptom]], [[Szaúd-Arábia]], [[Jemen]], [[Irak]] és [[Szíria]] palesztinai (erősen olasz és németbarát) politikája olyan kritikussá vált, hogy a brit kormány úgy határozott, szakít az 1922-ben Churchill által kiadott Fehér Könyv alapelveivel (például a zsidó többség elvével). Új Fehér Könyvet adtak ki, melyet az akkori gyarmatügyi miniszterről, [[Malcolm MacDonald]]ról neveztek el. Ez előírta, hogy a következő öt évben (1944 májusáig) 75 ezer zsidó vándorolhat be Palesztinába, valamint még 25 ezer végszükség esetén. Ekkor fogják a többségi elv szerint meghatározni az igazgatás további módját. Továbbá megtiltották a zsidók további földvásárlását is telepeiken kívül. Ezzel kívántak kedvezni az araboknak, illetve enyhíteni akarták a feszültségeket. A zsidók ezt csak "fekete könyvnek" nevezték. Ekkor 445&nbsp;457 zsidó és 1&nbsp;501&nbsp;698 fő arab élt a mandátum területén. Az új szabályozást a még élő Peel-bizottsági tagok, és Churchill is ellenezte. Véleményük szerint ez nem oldja meg a problémákat, csak további kiszélesedést idéz elő. Churchill a kormányt és az akkori miniszterelnököt, [[Neville Chamberlain]]t is élesen bírálta. Hitler annektálta a csehszlovák [[Szudéta-vidék]]et, és a náci törvényeket kiterjesztették Ausztriára és Csehszlovákiára is. Ebben az időben a brit politika nyomást gyakorolt Romániára, Bulgáriára, [[Jugoszlávia|Jugoszláviára]] és Görögországra, hogy akadályozzák meg a helyi zsidók Palesztinába való jutását. Törökországot szintén tengeri útvonalainak fokozott ellenőrzősőreellenőrzésére utasították. Július 30-án az Alsóházban MacDonald bejelentette, hogy a kormány további 6 hónapra felfüggeszti a legális bevándorlást.: Azaz illegális betelepülőket szállító hajókat fel fogják tartóztatnifeltartóztatják és visszafordítják őket. Augusztus 23-án Hitler és Sztálin [[Molotov–Ribbentrop-paktum|egyezményt kötött]], melyben többek között felosztották egymás között Lengyelországot. Az ottani hárommillió zsidó sorsa megpecsételődött. Augusztus 24-én a XXI. Cionista Világkongresszus Weizman híres beszédével zárult.<ref>"Akik életben maradnak, azok majd dolgoznak, élnek a jobb korszak hajnaláig. E hajnal reményében üdvözöllek benneteket. Találkozzunk újra békében." Ld. Gilbert 97. o.</ref> Szeptember 1-jén, lengyel helyi idő szerint 5:45-kor kitört a [[második világháború]].

A brit mandátumú Palesztina térségében 1941-ben csaptak össze a szövetségesek a tengelyhatalmakkal. Miután egy [[Luftwaffe (Wehrmacht)|Luftwaffe]] gépet lelőttek a britek [[Bagdad]] bevétele során, holott a legközelebbi tengely-légi támaszpont [[Rodosz (sziget)|Rodoszon]] volt, világossá vált számukra, hogy a [[Vichy-kormány|vichyivichy-i területek]] „fegyveres semlegessége” alapvetően a tengely erőit segítik (májusban német erők érkeztek Szíriába). A szövetségesek elhatározták, hogy megszállják a francia mandátumú Szíriát és az akkor még Palesztinához tartozó Libanont az [[Exporter hadművelet]] keretében. A hadművelet 1941. június 8 és július 14. között zajlott, teljes szövetséges sikerrel. A hadműveletben részt vettek kiképzett és besorozott zsidó katonák is a britek oldalán (Libanonban láttak el diverziós feladatokat), akik a Hágáná soraiból kerültek ki. A rohamosztagokat a ''Plugót Máhác'' rövidítéséből eredően ''Pálmáh''nak nevezték.<ref>Egy ilyen egység tagja volt [[Jichak Rabin]] is. [[Móse Dajan]] Hágáná-parancsnok ezekben a műveletekben vesztette el a fél szemét. Lásd Gilbert 108. o.</ref>

A szavazáson Thaiföld nem vett részt (1). Lásd [[:en:United Nations Partition Plan for Palestine]]</ref> Az arab országok, egyeztetve az Arab Ligában, nemmel voksoltak. Közben a mandátumterületen a palesztinai arab és zsidó lakosok nyíltan harcoltak egymással szemben a kedvezőbb stratégiai pozíciók megszerzéséért. Mindkét oldalon számtalan jogtalan atrocitást követtek el. A mandátumi brit haderő tehetetlen volt ezen [[gerilla hadviseléssel-hadviselés]]sel szemben: több fegyverraktárat foglaltak le éslefoglaltak, csempészeket zártak börtönbe, eredmény nélkül.

Több hónappal a mandátum lejárta előtt a HaganahHágáná támadássorozatot indított az ENSZ által a zsidó államnak ítélt területen. Befogadva, kiszabadítva számos elzárt zsidó menekültet, továbbá ellenőrzésük alá vonták [[Tiberias]]t, [[Haifa|Haifát]], [[Szafed]]et, [[Beit Sehan]]t és jórészt [[Jaffa|Jaffát]].

[[1948]]. [[május 14.|május 14]]-én [[Dávid Ben-Gúrión]] [[Tel-Aviv]]ban kikiáltotta ''Izrael állam'' függetlenségét. Ezt követően az [[arab államok]] többségében úgynevezett szent háborúra (''[[dzsihád]]''ra) szólították fel a muzulmán lakosokat. [[Egyiptom]], [[Libanon]], [[Szíria]], [[Transzjordánia]] és [[Irak]] háborút indított Izrael ellen. Az első arab támadások szervezetlensége segített az új zsidó állam haderejének lábra állításában, ami a nulláról indult.

A szárazföldi ellenállás a ''Hagana''Hágáná és egyéb, az államalapítás előtti időkben terrorszervezetnek nyilvánított szabadcsapatok szintjén működött.

Az új kormány tovább szervezte Izrael védelmi erejét, melynek hivatalos neve [[Izrael hadereje|Izraeli Védelmi Erő]] (IDF) lett. Hadfelszereléseket és zsoldosokat vettek, ill. béreltek a második világháborúban nyertes oldalon álló államoktól, úgymint az USA, Nagy-Britannia és [[Franciaország]], továbbá az [[1947]]-es [[Párizsi békeszerződések]]ben létrejött új államok hadseregeiből, úgymint [[Csehszlovákia]]Csehszlovákiából és [[Jugoszlávia]]Jugoszláviából, illetve [[Magyarország]]bólról is.

KezdetiA kezdeti védelmi haderő igen vegyes összképet mutatott, az utánpótlások megszervezése igen bonyolult és olykor kilátástalan helyzetekbe hozta a katonákat.

A karamehi csata 1968. március 21-én történt, mikor az izraeli hadsereg megpróbálta elfoglalni a Jordán folyótól keletre eső területet, hogy így az egész Jordán-völgy, izraeli ellenőrzés alá kerüljön. A harcok a Jordániai Fegyveres Erők, a [[Palesztinai Felszabadítási Szervezet]] (PFSZ) és az Izraeli Védelmi Erők között folytak.

A háborút a PFSZ, azon belül főként a [[Palesztin Nemzeti Felszabadítási Mozgalom|Fatah]] jordániai területről indított ismétlődő betörései váltották ki. Az izraeli vezetés célja az volt, hogy ezeknek véget vessen. Bár Izrael részeredményeket elért, nem sikerült megtörnie a PFSZ erejét, sőt az később tovább erősödött, ez 1970-ben a Jordániai Fekete Szeptember eseményeihez vezetett.

* Elfoglalni a stratégiai fontosságú Jordán-völgyet, amely a térség fő vízellátását, és jó minőségű termőföldjét adja. Az arab vezetés szerint az izraeli hadmozgásból kikövetkeztethető volt, hogy a támadás célja nemcsak a teljes Jordán-völgy elfoglalására irányult, hanem eljutni [[Ammán]]ig.

Előzményei: Egyiptom és Szíria az izraeli titkosszolgálat (a MOSZAD[[Moszad]]) számára észrevétlenül Egyiptom és Szíria nagyarányú csapatösszevonásokat kezdeményezett szeptember közepén az izraeli határok közelében.

Ezután zavargások törtek ki a [[Gázai övezet]]ben, [[Jeruzsálem]]ben, [[Ciszjordánia|Ciszjordániában]], [[Nablusz]]ban és a többi nagyvárosban, melyek több hónapig elhúzódtak. Az intifáda kisebb nagyobb intenzitással a mai napig tart. A palesztin felkelők 2000-2004 között többnyire brutális tömeggyilkos és öngyilkos merényletekkel hívták fel a figyelmet magukra. (Más fegyverrel nem rendelkeztek, viszont az izraeli támadásokban több ezer ártatlan ember, nő és gyermek halt meg). Az izraeli terrorelhárítás és az épülő védőkerítés jelentősen csökkentette az öngyilkos merényletek számát. A palesztinok, látván az izraeli sikereket, taktikát váltottak, és mivel sem anyagilag, sem fegyverekben nem képesek felvenni a versenyt Izraellel, elkezdtek rakétákat gyártani (Kasszám néven) és a mai napig évről évre több, nagyobb méretű és nagyobb hatótávolságú rakétákat lőnek ki Izrael területére. A legtöbb rakétatalálat a Gázai övezethez közel eső [[SzderotSzderót]]ot éri, de az utóbbi években Askelonba is belőttek.