„Szent László-templom (Furta)” változatai közötti eltérés

(1 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta10))
 
 
=== Építése ===
A kisprépostság a telepesek részére kijelölt helyen, a "''Soron''" ''(a mai Táncsics Mihály és Kossuth utca sarkán)'' kezdte el az építkezést. A templomépítést sürgette az a körülmény, hogy egyre gyarapodott a [[katolicizmus|katolikus]] hitvallásúak száma - az egyébként [[kálvinizmus| református]] többségű Furtán. [[Fájl:Furtai római katolikus templom - 2013.jpg|bélyegkép|200px|left|Szent László király templom]]A falu katolikus egyháza ekkor - és meg hosszú ideig – egyházigazgatási szempontból a nagyváradi püspökség, közelebbről pedig a [[Nagy-Sárrét (Tiszántúl)|Sárréti]] [[esperes]]ség irányítása alatt állott. A templom építéséhez szükséges [[tégla|téglát]] a mai Táncsics utca végén vetették, illetve égették. A téglákon két féle monogram ”F. F.” ''(Fáy Ferenc)'' és „K. L.” '' (Kende László) '' lelhető fel.
A katolikus templom építésének idejéről többféle feljegyzés és vélemény létezik.
Az egyik szerint Fáy Ferenc kisprépost [[1783]]-ban építtette a templomot, Kende László kisprépost “csupán” a lelkészlakot létesítette [[1776]] körül, illetőleg 1783 után a toronyórát csináltatta. Később, [[1803]]-ban pedig kijavíttatta a templomot. Kende Lászlónak a furtai katolikus egyház újra megtelepítésében játszott tevékeny szerepére utal, a ma is meglévő kisharangon lévő felirat: ''”Templo Furtensi Donavit. Josephus Agrie 191. Ladislaus Kende de-Kölcse kan. et M.”''{{refhely| Furta Krónikáskönyve |67. old.}}