„Dragomirnai kolostor” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
Damibot (vitalap | szerkesztései)
a Robot:Zárójelek kurziválása
7. sor:
A kolostort négy szögletes sarokbástyával erődített, masszív, vastag falak övezik. A védőmű, belső oldalán a falak mentén sorakozó szerzetesi lakhelyekkel, valamint délnyugati részen az úgynevezett Barnovschi-toronnyal, [[Miron Barnovschi-Movilă]] uralkodása idején, [[1627]]-ben alakult ki. Főkapujában a boltozott bejárót nehéz tölgyfakapuk zárták. A fölötte emelkedő tornyot nemcsak harangozásra, hanem védelmi és harci célra is használtak.
 
A kolostortemplomot (''(Biserica mănăstirii''),'' amely keleti szerzetesi szokás szerint az udvar központjában emelkedik, a [[17. század]] elején építették. Térrendszere moldvai sajátosságok szerint az előtér, majd [[pronaosz]], s végül a [[naosz]], valamint a [[szentély]] részéből áll. A bejáratokon, a déli és az északi kapukon keresztül föltárul a sajátos szerkezeti megoldású, csillagboltozatos előtér, amely konzoltámaszos kis oszlopokon nyugszik. A keleti oldalon csúcsíves kapuzat vezet a pronaosz tágas, négyzetes terébe, amelyet a kompozíció hossz-tengelye mentén egymásután két, hevederekre támaszkodó csillagboltozat koronáz meg. Itt található a kolostoralapító Anastasie Crimca metropolita sírja, s a bojárok között állítólag az alkotás építészének, Dimának a síremléke is helyet kapott. A hajó hármas, csúcsíves nyíláson keresztül tűnik fel, amelyet szokásos módon háromkaréjos, [[athonita típus]]ú térlezárás fog közre. A váz szerkezeti elemei itt is konzolos kis oszlopokon nyugszanak. Ezekre többszintes átmeneti nyaktagozat támaszkodik, a köralaprajzból a nyolcszögbe fonatos bordázat vezet át. Az ablakokkal áttört dobra fekszik fel a nyolcszögalaprajzú, fonatos bordázatú boltozat. A kupolát „''Krisztus Pantokrátor''” képe díszíti. Az ortodox ikonográfia rendjében elhelyezkedő képek ez alatt, kék alapon, vörös keretezésbe illeszkednek. Figyelemre méltóak az [[újtestamentum]]i ciklusban levő Passio realisztikusan megjelenített ábrázolásai. A szentélyrekesztő ikonosztáz gazdagon faragott [[barokk]] mestermű, [[1793]]-ban, Solca kolostorából került ide.
 
A templombelsőt nagyvonalúan egyszerű, helyenként örmény stílusú külső architektúra szervezi egységbe. A homlokzati köpeny részeit felül ívezetes párkány, alatta pedig kötélfonatos vízszintes plasztika fogja össze. E kompozícióba illeszkednek bele a csúcsíves kapuzatok és pálcatagozatos ablakok [[gótika|gótikus]] keretezésű nyílásai. Az alkotás építészetileg rokon [[Putnai kolostor|Putna]] és [[Solca]] kolostoraival.