„Hajszálcsövesség” változatai közötti eltérés

A hajszálcsövességről először [[Leonardo da Vinci]] tett említést. [[Galileo Galilei|Galileo]] tanítványa, Niccoló Aggiunti is vizsgálta ezt. 1660-ban a hajszálcsövesség még újdonságnak számított [[Robert Boyle]]-nak akkor, amikor tudomást szerzett egy ”kíváncsi francia férfi” megfigyeléséről. Megfigyelte, hogy a vízbe mártott kapilláris csőben a vízszint megemelkedik. Ezt követően [[Robert Boyle|Boyle]] közzétett egy kísérletet, amiben egy hajszálcsövet vörös borba merített, majd a csövet [[vákuum]]ba tette. Észrevette, hogy a [[vákuum]] nem hat a folyadékszint magasságára, tehát a folyadék természete nem változik a kapillárisban.

Egyesek: (például Honoré Fabri, [[Jakob Bernoulli]] és még mások) azt hitték, hogy a [[levegő]] nem tud olyan könnyen bejutni a cső belsejébe mint a [[folyadék]], s így a kapillárisban kisebb lesz a [[nyomás]], mint a légköri nyomás. Szerintük ez eredményezte a folyadékszint emelkedését a hajszálcsőben.

Egy egyszerű tárggyal, egy kapilláris csővel demonstrálhatjuk a hajszálcsövességet. Ha egy mindkét végén nyitott kapillárist (kis átmérőjű üvegcső) függőlegesen behelyezünk egy vízzel teli edénybe, akkor a csőben felemelkedik a vízoszlop, és konkáv [[meniszkusz (fizika)|meniszkusz]] alakul ki az oszlop tetején. A folyadék és az üvegfal közötti [[adhézió]]s erők felhúzzák a vízoszlopot addig, amíg egyensúlyba kerül a rá ható gravitációsnehézségi erővel. A vízoszlop súlya arányos a cső átmérőjének négyzetével, így minél keskenyebb a cső, annál magasabbra emelkedik a vízoszlop. A mellékelt képen látható, hogy a kisebb átmérőjű csőben magasabbra emelkedik a víz. A [[higany]] – és más nem nedvesítő folyadékok – konvex [[Meniszkusz (fizika)|meniszkusz]]t produkál, és a kapilláris jelenség fordítottan működik: a higany felszíne alacsonyabban van a csőben, mint a csövön kívül.