„Erdélyi Múzeum (folyóirat, 1814–1818)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→További információk: Átkategorizálás |
P12k (vitalap | szerkesztései) Nincs szerkesztési összefoglaló Címke: Visszaállítva |
||
25. sor:
}}
Az '''Erdélyi Múzeum,''' eredeti helyesírással '''Erdélyi Muzéum''' tudományos folyóirat, amelyet [[Döbrentei Gábor]] adott ki 1814 és 1818 között, összesen tíz füzetben. Ez volt az első erdélyi magyar folyóirat, és egyike volt a 19. századi magyar [[Művelődés (fogalom)|művelődés]] legjelentősebb intézményeinek. Jelentős szerepet játszott a [[reformkor]]i irodalmi és társadalmi ébredés előkészítésében és elterjesztésében, illetve a [[romantika]], a [[liberalizmus]] és a német idealista filozófia eszméinek elterjesztésében. A lap célul tűzte ki a nemzeti nyelv művelését, a művelődési intézmények propagálását, a nevelésügy előmozdítását, a nemzeti múlt nagy alakjainak példaképül állítását, ugyanakkor az olvasás népszerűsítését és az irodalmi ízlés fejlesztését. Ezeket a célokat szolgálta a műveltebb nyugati országokkal való összehasonlítás is.<ref>Szauder 1961: 668; Fenyő 1976: 16, Szabolcsi 1979: 263.</ref>
{{
== Története ==
Az Erdélyben kiadandó folyóirat terve 1809-ben, Döbrenteinek [[Kazinczy Ferenc]]nél tett látogatásakor született meg. Döbrentei eleinte almanachra, illetve évkönyvre gondolt, de 1810-ben már egy „Hónapos írás” tervéről beszélt a barátainak. Úgy vélte, hogy amennyiben az első szám költségeit mecénásoktól össze tudja gyűjteni, a továbbiakban az előfizetési díjak fedezni fogják a költségeket. 1810 júliusában Döbrentei megnyerte a tervnek [[Cserey Farkas (1773–1842)|Cserei Farkast]], [[Wesselényi Miklós (politikus, 1750–1809)|id. Wesselényi Miklós]] sógorát, aki vállalta a próbaszám nyomtatási költségeit, a próbaszámot szétosztotta az 1810–1811-es [[erdélyi országgyűlés]] tagjai között, és vállalta a császári engedély megszerzését. A pozsonyi magyar újság 1810. július 24-i számában megjelent hír szerint a folyóiratnak 1811 januárjában kellett volna megjelennie, de újabb akadályt jelentett az 1811-es pénzleértékelés. A folyóirat kiadását többen is támogatták: [[Mártonffy József]]
▲{{Szövegdoboz|float=left|szélesség=280px|margin = .7em .7em 0 0|keretszín = #A3B0BF|háttérszín = #CEDFF2|„Az álom, mely a nemzeti nyelven ólomszárnyakkal ült, eléggé fájdalmasan hosszú volt. Mi már látjuk, hova mehetünk, mit nyerhetünk annak becsben tartása által, és – látva ne cselekedjünk? Illeti-é a férfit, a nagyra törekvő lelket az akadályoknak leveretett lélekkel való elnézése?” <!-- IDÉZETBEN NE JAVÍTSD A HELYESÍRÁST! --><br />Döbrentei Gábor: Előbeszéd<ref>Benkő 1979: 32.</ref>}}
▲Az Erdélyben kiadandó folyóirat terve 1809-ben, Döbrenteinek [[Kazinczy Ferenc]]nél tett látogatásakor született meg. Döbrentei eleinte almanachra, illetve évkönyvre gondolt, de 1810-ben már egy „Hónapos írás” tervéről beszélt a barátainak. Úgy vélte, hogy amennyiben az első szám költségeit mecénásoktól össze tudja gyűjteni, a továbbiakban az előfizetési díjak fedezni fogják a költségeket. 1810 júliusában Döbrentei megnyerte a tervnek [[Cserey Farkas (1773–1842)|Cserei Farkast]], [[Wesselényi Miklós (politikus, 1750–1809)|id. Wesselényi Miklós]] sógorát, aki vállalta a próbaszám nyomtatási költségeit, a próbaszámot szétosztotta az 1810–1811-es [[erdélyi országgyűlés]] tagjai között, és vállalta a császári engedély megszerzését. A pozsonyi magyar újság 1810. július 24-i számában megjelent hír szerint a folyóiratnak 1811 januárjában kellett volna megjelennie, de újabb akadályt jelentett az 1811-es pénzleértékelés. A folyóirat kiadását többen is támogatták: [[Mártonffy József]] római katolikus püspök, özv. gróf Bethlen Ádámné, gróf Gyulai Katalin, özv. gróf Gyulai Ferenczné, Kohányi Kacsándy Zsuzsanna, gróf Haller János, özv. báró Wesselényi Miklósné Cserei Heléna, gróf Bethlen Gergely, Kenderessy Mihály, özv. gróf Toldalagi Lászlóné, Cserei Farkas. A lapindítási engedély csak 1812 novemberében, a cenzori engedély 1813 végén lett meg. A nyomtatás megszervezése sem volt egyszerű, a betűket Pestről kellett hozatni. Végül az első szám 1814. május 5-én jött ki a könyvkötőtől. Az önállósulási elképzelés az akkor társadalmi viszonyok között nem volt életképes, a folyóirat négyéves fennállása alatt végig szükség volt a művelődés ügyét pártoló főurak anyagi támogatására. Egy-egy füzet ára 1 forint 45 krajcár volt.<ref>Ürmössy 1897: 458, 461; Jancsó 1944: 17–21; Jancsó 1966: 229–232; Rohonyi 1975: 155; Fenyő 1976: 19; Benkő 1979: 8–9; Szabolcsi 1979: 261; Trócsányi 1988: 1133.</ref>
A lapindítási engedély csak 1812 novemberében, a cenzori engedély 1813 végén lett meg. A nyomtatás megszervezése sem volt egyszerű, a betűket Pestről kellett hozatni. Az eredeti elgondolás szerint a folyóirat negyedévente jelent volna meg: „minden fertály esztendőben, ha mind jó munkák vétele, mind elegendő olvasók által az intézet folyamatba jöhet, egy 12 árkusból álló füzet megjelenjék.” Mivel azonban a kéziratok nem érkeztek ilyen ütemben, a 185–200 oldal terjedelmű lapszámok rendszertelen időközökben jelentek meg, amikor összegyűlt elegendő anyag: az első szám 1814 májusában, a második 1815 áprilisában, a harmadik 1815 novemberében, a negyedik 1816 márciusában, az ötödik októberben, a hatodik 1817 áprilisában, a hetedik júliusban, a nyolcadik decemberben, a kilencedik 1818 februárjában, végül a tizedik 1818 szeptemberében.<ref>Ürmössy 1897: 459; Fenyő 1976: 20; Benkő 1979: 9; Szabolcsi 1979: 261.</ref>
A 181 oldalas első füzet, amelyet a kolozsvári református gimnázium nyomdájában nyomtattak, 550 példányban jelent meg, és annak ellenére, hogy csak 200 előfizetője volt, az összes példány egy hét alatt vevőre talált
Az Erdélyi Múzeum köré Döbrentei egész irodalmi kört szervezett Kolozsváron azzal, hogy megkért néhány tudóst és irodalomkedvelőt, hogy a folyóiratnak szánt munkákat együtt vitassanak meg. A lap szerkesztőségében tartott gyűléseknek gyakori résztvevői voltak különböző felekezetű kollégiumok tanárai, többek között Buzna Lázár piarista tanár, Fricsi Fekete Ferenc birtokos, Gyarmathy Samu orvos, Koros Imre piarista tanár, a líceumi nyomda igazgatója, Lengyel István református filozófiatanár, Liedeman Márton evangélikus lelkész, Molnos Dávid, az unitárius kollégium rektora, Szász Mózes unitárius lelkész, Szilágyi Ferenc, a református kollégium rektora, Szilveszter György, teológiatanár az unitárius kollégiumban, [[Buczy Emil]] piarista tanár, gróf Kornis István nevelője, [[Cserey Farkas (1773–1842)|Cserei Farkas]], királyi kamarás és őrnagy, [[Döme Károly]] kanonok, [[Hegedüs Sámuel]] református lelkész, történelemtanár, Kenderessy Mihály kormányszéki tanácsos, Szabó András marosvásárhelyi könyvtáros. Ezeken a gyűléseken felolvastak például Molnos Dávidnak a [[Thuküdidész]]-fordításából, Fricsi Fekete Ferenc fordítását az angol [[Spectator]]ból.<ref>Ürmössy 1897: 466; Kuun 1900: 77; Jancsó 1944: 30.</ref>
49 ⟶ 50 sor:
A folyóirat szerkesztőinek romantikus irodalomfelfogása az irodalomtörténeti, irodalomelméleti és filozófiai tanulmányokban mutatkozik meg. Döbrentei már az első számban kifejti az irodalomról általában, és a magyar irodalom előtt álló feladatokról vallott nézeteit az ''Eredetiség és Jutalomtétel'' című munkájában. Ugyanebbe a vonulatba illeszkednek Pataki Mózesnek ''A római poézis történetei'' illetve Szabó András ''Philosophiára vezető Értekezések'' című munkái. A harmadik számban ugyanez a modern esztétikai felfogás jelentkezik Döbrenteinek ''A Német Próza történeteiről, Magyar Literaturát illető Jegyzései'' című tanulmányában. Ugyanakkor a széles tematikai körben mozgó prózai értekezések közös vonása a polgárosodás elősegítésének szándéka. Ez egyaránt megjelenik Döbrentei ''Erkölcsi elmélkedések'' és ''A Míveltség betse s a haza szeretetének nemes volta'', Szász Mózes ''Az okos élet réguláji'', Horváth Zsigmond ''A triumphusról'' illetve Buczy Emil ''Értekezése az elmének magasb kifejlődése körül, az ízlés munkájiban'' és ''A Görög Genie kifejtődése okainak sajdítása'' című írásaiban.<ref>Rohonyi 1975: 156–159.</ref>
Az Erdélyi Múzeum különös hangsúlyt fektetett a nyelvművelésre, mivel a nyelv egyrészt „a szép és hasznos ismeretek terjesztésének eszköze”, másrészt a nyelv a társadalom egészének közös ügye: „a nyelv egy nemzetnek nemcsak közbirtokú kincse, hanem egyszersmind frigyszekrény is, mely által egyesül s fennáll.”<ref>Zsombory József: Egy-két észrevétel a magyar nyelv mostani állapotjáról. Idézi Benkő 1979: 18–19.</ref> A lapban számos hazai életrajz jelent meg: [[Barcsay Ábrahám]]ról, [[Batthyány Ignác]]ról, [[Szász József]]ről, [[Alvinczi József]] hadvezérről, [[Falka Sámuel]] betűmetszőről, [[Bod Péter]]ről, [[Hell Miksa|Hell Miksáról]], [[Teleki Ferenc (költő)|Teleki Ferencről]], [[Teleki József (ugocsai főispán)|Teleki József]]ről és [[Kupeczky János]]ról Döbrentei Gábor írt, [[Orczy Lőrinc]]ről Kazinczy Ferenc, Cesinge János, vagy ismeretesebb névvel [[Janus Pannonius]]ról Kerekes Ábel.<ref>Ürmössy 1897: 463–464; Fenyő 1976: 28–29; Szabolcsi 1979: 271.</ref> Egyes füzetek elején arcképek jelentek meg (Bethlen Gergely kormányszéki főtanácsos, Cserei Farkas erdélyi udvari tanácsos, Kenderesi Mihály kormányszéki tanácsos, gróf [[Haller László]], Máramaros főispánja s „Telemachnak halhatatlan fordítója”, gróf Teleki Ferenc alezredes, gróf Teleki József kormányszéki tanácsos, gróf Dessewffy József volt országgyűlési követ), ezeknek a nyomtatási költségét az illető valamelyik rokona állta.<ref>Ürmössy 1897: 460–461.</ref>
== Hatása ==
62 ⟶ 59 sor:
A lap első számában közzétett pályázat hatására fejezte be és tárta közönség elé első darabját, a [[Bánk bán (dráma)|''Bánk bán'']] korai változatát [[Katona József (író)|Katona József]]. Az utókor ugyan sokáig felrótta Döbrenteinek, hogy a pályázat kiértékelésekor még csak nem is említette Katona remekművét,<ref>A díjat [[Tokody János]], Bihar vármegye szolgabírája nyerte volna a ''Pártosság tüze'' című darabjával, amennyiben hajlandó lett volna némely változtatásokat tenni rajta, de többszöri felhívásra sem jelentkezett. Lásd Ürmössy 1897: 460.</ref> de [[Gyalui Farkas]] 1931-ben megjelent ''A Döbrentei pályázat és a Bánk bán'' című tanulmányában azt valószínűsíti, hogy Katona műve nem érkezett meg a bírálóbizottsághoz. Ettől függetlenül, a drámapályázat kiírása nem kis mértékben járult hozzá a magyar drámairodalom fejlődéséhez és a színházi műveltség kifejlődéséhez.<ref>Jancsó 1944: 31–32; Fenyő 1976: 15; Szabolcsi 1979: 256–257.</ref>
A folyóirat gazdag tartalmára emlékeztetően indult 1874-ben az [[Erdélyi Múzeum-Egyesület]] közlönye, [[Finály Henrik]] jeles nyelvész és történész szerkesztésében, tág teret nyitva „a hitágazati hittan és a napi politika kivételével” minden tudományágnak, s tudományos fórumot teremtve a két évvel azelőtt alapított [[Babeș–Bolyai Tudományegyetem|kolozsvári tudományegyetem]] professzorainak eredményeik közzétételére. {{Lásd még|Erdélyi Múzeum (folyóirat, 1874–)}}
== Jegyzetek ==
| |||