„Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
2 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8
46. sor:
A [[második világháború]] után Állami Zenei Gimnázium néven működött, a Semmelweis utcában. Dr. Klenka János volt az igazgató, akit Szelényi István követett. Az 1947/48-as tanévben itt érettségizett pl. [[Házy Erzsébet]], [[Kulka János (karmester)|Kulka János]] karmester, az 1948/49 tanévben pedig [[Moldován Stefánia]], [[Kocsis Albert]], Szász József, Ungár Tamás, [[Sebestyén János (orgonaművész)]], Ádám Vera (Halász Ferenc hegedűművésznek, a gimnázium igazgatójának a felesége).
 
1948-ban állami rendelettel felszámolták a Nemzeti Zenede Egyesületet, és az iskola Állami Konzervatórium néven működött tovább, felvállalva a tanárok továbbképzését is. 1949-ben a Nagymező utca 1. szám alatt lévő épületben a budapesti Állami Zenekonzervatórium II. emeletét a „Zenei Gimnázium” foglalta el, egyidejűleg a Zenekonzervatórium a Semmelweis utca 21.-ből (amit később lebontottak) a 12.-be költözött át (ami ma a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyik épülete).<ref>[http://www.konzi.hu/konyvtar-tortenete A könyvtár története] {{Wayback|url=http://www.konzi.hu/konyvtar-tortenete |date=20151004173835 }}, konzi.hu (hozzáférés: 2015. szeptember 14.)</ref> 1954-től hivatalosan a középfokú zeneoktatás budapesti feladatait látta el. Ekkor [[Sándor Frigyes]] volt az igazgató, akit 1958-ban [[Fasang Árpád (karnagy)|Fasang Árpád]] követett.
 
1966-tól a tanárképzést a Zeneakadémiához csatolták. Az iskola ekkor vette fel a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola nevet. 1973-tól Halász Ferenc hegedűművész irányítása alatt a [[Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem|Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola]] gyakorlóiskolája lett.
70. sor:
 
== Források ==
* [http://www.konzi.hu/index.php Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Gyakorlóiskolája honlapja] {{Wayback|url=http://www.konzi.hu/index.php |date=20070322164805 }} konzi.hu
* {{cite web |url=http://fidelio.hu/nevjegy.asp?id=260&p=&cat=int |title=Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium (Budapest) |accessdate=2015-09-14 |date=2007-03-26 |publisher=Fidelio Online |archiveurl=https://web.archive.org/web/20070405200822/http://fidelio.hu/nevjegy.asp?id=260&p=&cat=int |archivedate=20070405}}
* {{cite journal |quotes= |author=Devich Márton |year=2000 |month=április |title=Orgonaünnep szoboravatással (A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium kettős jubileuma) |journal=Muzsika |volume=43 |issue=4 |pages=18 |url=http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=358 |accessdate=2015-09-14 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20170305014705/http://www.muzsikalendarium.hu/muzsika/index.php?area=article&id_article=358 |archivedate=2017-03-05 }} ({{cite web| |url=http://www.muzsika.net/cikknezo.php3?cikk_id=383 |title=A korábbi weboldal |archiveurl=https://web.archive.org/web/20070720101510/http://www.muzsika.net/cikknezo.php3?cikk_id=383 |archivedate=20070720}})