„Járvány témájú játékfilmek listája” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
7. sor:
Az orvos illetve kórházregények már az 1900-as évek elejétől népszerűek voltak, de járványtémák ritkán kerültek elő. Kivétel talán a [[spanyolnátha]] járvány, de az is inkább csak más jellegű történetek hátterében jelent meg.
 
Megszületése után sikerrel játszották a világ színpadain [[Karel Čapek]] ''A fehér kór'' című drámáját amelyben a lepra a fasizmus metaforája. (Később a német nácizmusra használták a barna pestis kifejezést.) Több filmfeldolgozás témája lett [[Albert Camus]] 1947-ben megjelent A pestis (La Peste) című regénye illetve ''Ostromállapot'' című drámája.
 
Az utóbbi évtizedekben a járvánnyal kapcsolatos filmek egy típusa összefonódott a [[zombi]] filmekkel. Eredetileg ezekben a történetekben a zombik még fekete mágia, mérgezés majd tömegesen vegyi gyár balesete következtében jöttek létre. A legutóbbi időkben lett általános az a motívum, miszerint valamilyen (általában mesterségesen előállított) vírus következtében válnak élőhalottá a fertőzöttek.