„Felségjogok az Egyesült Királyságban” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
{{Az Egyesült Királyság politikai élete}}
A '''felségjogok''' vagy '''királyi előjogok''' alatt az Egyesült Királyság kodifikálatlan alkotmánya alapján mindazon joghatóságot, előjogot, és mentelmi jogot értjük, amely a brit uralkodóhoz ("souvereign") kötődikkapcsolódik. Az uralkodó önmagában abszolút autoritást képvisel, és a brit kormány végrehajtó hatalmának a forrása.
 
Az előjogokat korábban az uralkodó gyakorolta saját kezdeményezésére. A 19. századtól kezdve konvenciószokásjog alapján a miniszterelnök vagy a kabinet javaslatára volt szükség, akik végüle döntésért a parlamentparlamentnek számára felelősséget viselik ezekért avoltak döntésekértfelelősek, hogy az uralkodó előjogával éljen. Az uralkodó alkotmány szempontjából megtartotta annak jogát, hogy a kormányfő javaslatát figyelmen kívül hagyja, de gyakorlatban csak rendkívül helyzetben döntött így, vagy ahol nem volt elég precedensértékű körülmény.
 
Ma a felségjogok az Egyesült Királyság politikájában a kül-, védelmi, valamint nemzetbiztonsági ügyekben jelennek meg. Az uralkodónak jelentős az alkotmányos súlya ezekben az ügyekben, de döntési szabadsága meglehetősen korlátoltkorlátozott, ugyanis e jogkörök valójában a miniszterelnök és más miniszterek vagy kormányzati tisztségviselők kezében vanvannak.
 
== Felségjogok ==
[[Fájl:William_IV.jpg|jobbra|bélyegkép|338x338px| [[IV. Vilmos brit király|IV. Vilmos]], az utolsó uralkodó, aki felségjog alapján önkényesen feloszlatta a Parlamentet]]
Az uralkodó egyik történelmi előjoga a Parlament feloszlatása volt, amely talán a legfontosabb fennmaradó előjoga volt a szuverén által személyesen gyakoroltnak, és amely a legnagyobb vitapontot jelenti.<ref>Barnett (2009) p. 106</ref> Ezt az előjogot általában a Parlament és a miniszterelnök kérésére gyakorolta, saját belátása szerint vagy [[Bizalmatlansági indítvány|bizalmatlansági indítvány nyomán]]. Az alkotmányelméleti szakemberek véleménye eltérő volt arról, hogy lehetséges-e a Parlament egyoldalú feloszlatása ma; Sir Ivor Jennings azt írta, hogy a feloszlatás magában foglalja a "miniszterek beleegyezését", és mint ilyen, az uralkodó nem oszthatja fel a Parlamentet miniszteri beleegyezés nélkül; "ha a miniszterek nem hajlandók ilyen tanácsokat adni, akkor nem tehet többet, mint elbocsátja őket". A.V. Dicey azonban úgy vélte, hogy bizonyos szélsőséges körülmények között az uralkodó egyedül feloszlathatja a Parlamentet, azzal a feltétellel, hogy "olyan alkalom adódott, amelyre méltányos ok feltételezni, hogy a Ház véleménye nem a választók véleménye<ref>Barnett (2009) p. 107</ref>
 
Az uralkodó másik fontos előjoga a törvények szentesítése (Royal Assent), ami a törvények hatálybalépésének utolsó mozzanata. [[Anna brit királynő]] volt az utolsó, aki megtagadta egy Parlament által elfogadott törvény szentesítését. Az uralkodó gyakorlatban nem akadályozza a törvényhozási folyamatot.
 
=== Felségjogok a végrehajtó hatalom terén ===
A miniszterelnök kinevezését elméletileg szintén a királyi előjog szabályozza. GyakorlatilagElvileg az uralkodó kinevezhetikinevezhet miniszterelnöknek bárkit, de a gyakorlatban a kinevezett mindig az a személy kerül kinevezésre, aki a legalkalmasabblegalkalmasabbnak bizonyul az alsóház többségének irányítására. Általában ez annak a politikai pártnak a vezetője, amelyet az országgyűlési választások után többségben visszaküldenek a Parlamentbe. Nehézségek adódhatnak azzal a parlamenttel, amelyben egyetlen pártnak sincsen többségi támogatása, ahogy legutóbb [[2017-es brit parlamenti választás|2017-ben]] fordult elő.
 
Ebben a helyzetben az alkotmányos konvenció szerint az előző hivatalban lévőnek első joga van koalíciós kormányt alakítani és kinevezést kérni.<ref>Barnett (2009) p. 114</ref> Ha a miniszterelnök a parlamenti ülés közepén nyugdíjazása mellett dönt, akkor ha nincs egyértelmű "várakozó miniszterelnök" (pl. [[Neville Chamberlain]] 1937-ben vagy [[Robert Anthony Eden|Anthony Eden]] 1955-ben) az uralkodónak elvileg utódot kell választania (miután megfelelő tanácsokat vett, nem feltétlenül a leköszönő miniszterelnöktől), de az utolsó uralkodó, aki aktívan részt vett egy ilyen folyamatban, V. György volt, aki Stanley Baldwint nevezte ki [[George Nathaniel Curzon|Lord Curzon]] helyett 1923-ban. A modernebb időkben az uralkodó az érintett politikusokra bízta, hogy privát konzultációk útján válasszanak utódot ([[Winston Churchill (miniszterelnök)|Winston Churchill]] 1940 májusában, [[Harold Macmillan]] 1957 januárjában, [[Alec Douglas-Home]] 1963 októberében). Manapság az uralkodónak nincs mérlegelési jogköre, mivel a kormánypárt új vezetőt választ, akit majdnem automatikusan kineveznek, amikor aaz Commonsalsóház többségének támogatását parancsoljabírja (legutóbb [[Theresa May]] 2016-ban vagy [[Boris Johnson]] 2019-ben).<ref>Barnett (2009) p. 115</ref>
 
=== Felségjogok a bírói hatalom terén ===
Az igazságszolgáltatásibírói rendszerthatlmat leginkább érintő felsőjogfelségjog a kegyelem joga, amelynek két eleme van: a kegyelem megadása és a ''nolle prosequi'' megadása. A kegyelmek kiküszöbölhetik a "fájdalmakat, büntetéseket és büntetéseket" a büntetőítéletből, bár maguk nem távolítják el az ítéleteket. Ezt a hatáskört általában a Belügyminisztérium államtitkárának tanácsára gyakorolják; az uralkodónak nincs közvetlen szerepe a használatában. A ''nolle prosequi'' megadását Anglia és Wales legfőbb ügyésze (vagy annak megfelelője Skóciában vagy Észak-Írországban) végzi a korona nevében, hogy az egyén ellen bírósági eljárást leállítson. Ezt a bíróságok nem vizsgálhatják felül, amint azt az ''R v. Szabadalmi Ellenőr'' megerősítette, és ez nem számít felmentésnek; az alperest később ugyanazon vád alapján bíróság elé állíthatják. <ref>Barnett (2009) p. 117</ref>
 
== Hivatkozások ==