„Republic (együttes)” változatai közötti eltérés

*''Cipőfűző'' – [[1980]]-ban alakult [[kisvárda]]i zenekar. Tagjai között volt Szilágyi „Bigyó” László (a Republic első dobosa, akkoriban még énekes), Nagy László Attila és Bódi László, aki akkor még billentyűs hangszereken játszott és „Elek” volt beceneve (a Cipő név később ragadt rá, éppen erről az együttesről). Néhány daluk később Republic-albumokra is felkerült. Megalakulásuk 30. évfordulóján 2010-ben összeálltak egy koncert erejéig, amelyen vendégszerepeltek a Republic tagjai is.
*''Tóth Zoltán és a Köztársaság Park zenekara'' – Tóth Zoltán új zenekara Bódi László halála után. Koncertjein egyaránt játssza korábbi Republicban írt szerzeményeit és új dalait.
*''Kék és Narancssárga Produkció'' – a miskolci ''JAM Republic Cover Band'' Republic-[[tribute band|tribute zenekar]] és Tóth Zoltán együttműködéséből létrejött formáció, koncertjeikaz állandó1990 vendégeés Tóth2013 Zoltánközötti időszak Republic-dalait játsszák.
 
== Megjegyzések ==