„Kőszeghi-Mártony Károly” változatai közötti eltérés

→‎Munkássága: Elírás javítása
a
(→‎Munkássága: Elírás javítása)
Címkék: Mobilról szerkesztett Mobil web szerkesztés
 
[[Hadmérnök]]i tevékenysége mellett jelentős volt elméleti és gyakorlati [[építőmérnök]]i, [[talajmechanika]]i munkássága, Magyarországon elsőként foglalkozott [[földnyomás]]elméletekkel, a [[talaj]] tömegéből és helyzetéből eredő, az épített szerkezetekre gyakorolt nyomás vizsgálatával. Kutatásai eredményeként meghatározta a földnyomás nagysága és eloszlása, valamint a talaj különböző fizikai tulajdonságai, például a [[testsűrűség]], a [[kohézió]] és a [[Coulomb-súrlódás|csúszási súrlódás]] közötti összefüggéseket. Elméletei alátámasztásául nagy léptékű modellkísérleteket is végzett, amelyek helyességét az 1920-as években igazolták. Emellett írásaiban áttekintette a földnyomáselméletek történetét, ismertetve többek között [[Charles Augustin de Coulomb]] idevágó eredményeit.
 
Több hadászati jelentőségű találmány fűződik a nevéhez. 1828-ban bízták meg egy olyan életvédő készülék megtervezésével, amely használóját meg tudja védeni az aknafolyosót elárasztó lőporgázoktól. 1829-ben elkészítette [[sűrített levegő]]vel működő [[légzőkészülék]]ét. A szerkezet több részből állt. 6 literes acélpalackjában 2 millió pascalos (azaz 20 baros) nyomáson 120 liternyi levegőt tároltak. A palackot egy, az alján levő szelepen keresztül lehetett feltölteni. Ebből két hajlékony cső vezetett az úgynevezett angol csapig. A csövek egyikén a sűrített levegő áramlott, a másikat kiegyensúlyozás végett [[ón]]nal töltötték fel. A palackból áramló levegő mennyiségét egy kis csavarral lehetett szabályozni, a beáramló [[oxigén]] pedig a csap másik végéből a sisakba vezető csőben elhelyezett kis sípon áthaladva éles hangot adott ki. Ha az áthaladó levegő mennyisége elégséges volt, a síp tiszta és éles hangot hallatott, míg ha a sípolás gyenge és szaggatott volt, akkor a viselőjének el kellett hagynia a füsttel teli helyiséget, mert a palack kiürülőben van. Elengedhetetlen része volt a találmánynak a kecskebőrsisak, melynek első része zacskó formájúra lett kialakítva. A maszk arctól legtávolabbi részére áramlott a levegő, mert így a kilélegzetnek volt ideje keveredni a beáramló levegővel. Így kevesebb oxigént fogyasztott a viselő, amivel megnövelte a mérges gázokkal telt levegőjű lörnyezetbenkörnyezetben tölthető időt. A felesleges levegő a nyaknál található rögzítőszalagnál tudott távozni, de mivel a készülékben egy atmoszféránál nagyobb nyomás tartózkodott, a mérges gázok nem tudtak behatolni a sisakba. A kecskebőre egy szemüveget is szereltek, tájékozódás céljából. A készülék használója 25-30 percen keresztül tartózkodhatott akár mérges gázokkal telített levegőjű helyen is. Találmányát, illetve annak működési elvét a várostromok során robbantásokat végző aknászok, a későbbiekben pedig [[bányamentés|bányamentők]], [[tűzoltás|tűzoltók]] és [[könnyűbúvársport|könnyűbúvárok]] is eredményesen alkalmazták. A készülék egyik példánya a budapesti [[Tűzoltó Múzeum (Budapest)|Tűzoltó Múzeumban]] megtalálható. Több forrásban tévesen a [[gázálarc]] feltalálását kötik a nevéhez, holott az működési elvében jelentősen eltér a környezeti levegőtől függetlenített, sűrített levegővel táplált légzőkészüléktől. Ugyancsak ő találta fel a mozgó tábori főzőkészüléket, közismertebb nevén a [[gulyáságyú]]t is.
 
== Társasági tagságai és elismerései ==
126

szerkesztés