„Szentgotthárdi csata (1664)” változatai közötti eltérés

a
nincs szerkesztési összefoglaló
a (Visszaállítottam a lap korábbi változatát 94.21.186.191 (vita) szerkesztéséről CsurlaBot szerkesztésére)
Címke: Visszaállítás
a
|parancsnokok2=[[Fájl:Flag_of_the_Ottoman_Empire_(1453-1517).svg|22px]]&nbsp;[[Köprülü Ahmed]] [[nagyvezír]]<br />[[Fájl:Flag of the Ottoman Sultanate (1299-1453).svg|22px]]&nbsp;[[Izmail pasa|Izmail budai pasa]]&nbsp;†<br />[[Fájl:Icone Moldavie.gif|22px]]&nbsp;[[Eustratie Dabija]] [[románok|román]] fejedelem
|erők1='''Császári erők:'''<br />5000 gyalogos (egy részük [[csehek|cseh]]) és 5900 lovas, 10 ágyú<br />'''Német birodalmi erők:'''<br />6200 gyalogos, 1200 lovas, 14 ágyú<br />'''Rajnai szövetségi erők:'''<br />600 gyalogos, 300 lovas<br />'''Francia királyi erők:'''<br />3500 gyalogos, 1750 lovas<br />'''Egyéb csapatok:'''<br />kb.&nbsp;2000 [[horvátok|horvát]]<ref>Perjés Géza: A Szentgotthárdi csata, 1964. Szentgotthárd monográfia 135. old.</ref><br />egy [[piemont]]i gyalogezred<ref>Vasvármegye könyv ([[1898]]), 211. old.</ref><br /> <!-- Perjés Géza katona és tudós (1917–2003), ld.: http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=1127&lap=0 Valóság) --> -több száz helyi katona
|erők2='''Az 1989 előtti általános számadatok szerint:'''<br />{{szám|60000|fő}}<br />'''Perjés Géza adatai:'''<br />regulárisok 60-{{szám|70000|[[janicsár]] és [[szpáhi]]}}; irregulárisok kb.&nbsp;{{szám|60000|fő}}<br />'''A történelem jelenlegi álláspontja szerint:'''<br />össz.80-{{szám|90000|fő}}; regulárisok 20-{{szám|30000|fő}}<br />'''Tüzérség száma Evliya[[Evlija ÇelebiCselebi]] szerint:'''<br />360 [[Ágyú (löveg)|ágyú]]<ref>A jelenlegi adatok még körülbelül sem tudják meghatározni a tüzérség pontos létszámát.</ref>
|veszteségek1=Kb.&nbsp;2-6000 fő közötti
|veszteségek2=Kb.&nbsp;16-{{szám|22000|elesett vagy vízbefúlt}}
A korábbi általánosan elfogadott adatok a török sereg számát csupán hatvanezer főre tették. A törökök hadereje Perjés Géza által közölt és egyéb kutatások alapján kb. 120-130 ezer fő között állt, melyből még a reguláris, harcra alkalmas janicsár és szpáhi egységek száma is legalább 60-70 ezer főre rúgott. A Perjés-féle adatokkal szemben az utóbbi évtized kutatásai már egyre kisebbre becsülik a törökök reguláris csapatait. Ezt tulajdonítják egyrészt logisztikai problémáknak, másrészt a teljes török haderő reguláris egységeit becsülik kb. 70 ezer főre.<ref>A nagyvezír seregének janicsár és szpáhi csapatai így nagyjából 20-30 ezer fő között lehetett.</ref> Ekképp a csatában harcoló török fősereg száma sem lehetett 130 ezer, hanem inkább 80-90 ezer fő, de a félszázezer alatti számot kizártnak tartják, ugyanis a korabeli török főhaderő ilyen nagyobb hadjáratokról számos csapatot mozgósított [[Anatólia|Anatóliából]] és [[Rumélia|Ruméliából]] is.
 
Nem tudni hány ágyúval rendelkeztek, egy török utazó leírása szerint a ''„nagyvezír sátra előtt a dombon 360 ágyú volt felállítva…”''<ref>Perjés Géza munkájában Evliya[[Evlija ÇelebiCselebi]] írása egyik forrása. Az viszont kétséges, hogy ennyi ágyúja lett volna a törököknek.</ref> Segédhadként álltak a [[tatárok]], akik az elővédet foglalták el (létszámuk több ezer fő is lehetett). Ezenkívül a nagy birodalom egyéb népei is ([[szerbek]], [[arabok]], [[bolgárok]], [[románok]], [[bosnyákok]], [[perzsák]], [[albánok]] stb.) kisebb-nagyobb számban szolgáltak a seregben több helyütt. Leginkább az első vonalakban elhelyezkedő [[gureba|gurebák]] voltak nemzetiségileg a legösszetettebbek, még egy tizedüket sem tették ki törökök, hanem javarészt különböző arabokból, vagy perzsákból, esetleg albánokból álltak. Azonkívül számos renegát magyar [[Hajdúk|hajdú]] is szolgált zsoldosként az oszmán hadak kötelékében. Többnyire [[1663]]-ban álltak át, miután a nagyvezír ravasz húzásokkal próbálta meghódolásra bírni a Királyi Magyarországot.
 
A csatában részt vett [[Eustratie Dabija]] moldvai fejedelem, aki egyszerre volt Havasalföld uralkodója is. A nagyvezír előző évi dunántúli hadjáratában, illetve Érsekújvár bevételében is segédkezett.
 
==== Hadműveletek a döntő ellentámadás előtt ====
A szervezetlen ellentámadás nagy veszteséggel, de eredményesen zárult, s helyrehozta a németek veresége által okozott rést. Montecuccoli sikere a szerencsének is tulajdonítható, mert a nagyvezír nem küldte át a serege zömét a másik partra, pedig megtehette volna. Mindenekelőtt azért nem került erre sor, mert a csatát a török másnap akarta megvívni, s ezt a napot a régóta fennálló súlyos takarmányhiány pótlására kívánta fordítani, épp ezért a takarmány begyűjtésével volt elfoglalva rengeteg török.<ref>EvliyaEvlija ÇelebiCselebi leírása.</ref> Ellenben nem érthető, hogy miért kellett egy napot fordítani a szakonyi hídfő elfoglalására és a teljes haderő átterelésére.<ref>Perjés Géza felveti Çelebi írásával szemben ezt a problémát. Çelebi művében az áll, hogy a fővezérek a hídfőállást akarták megerősíteni, de a katonák jó része a táborból elszéledt, mert a csata 2-rá lett tervezve. A hídfőben álló janicsárság megsegítését a [[janicsár aga]] követelte, mert elvéreznek és másrészről ez kötelező is volt. Ahmed a támogató jellegű támadást elrendelte, de sok katonában visszatetszést váltott ki a parancs.</ref> Továbbá a törökök jórésze nem is készült fel. Ezenfelül [[augusztus 1.|augusztus 1-je]] péntek ünnepnap volt, tehát a hithű törökök nem akartak harcolni, ami megint hátrányt jelentett, s a janicsárok állásának a parancsnokuk által követelt megerősítésénél szó sem volt arról, hogy a teljes haderő keljen át.<ref>További kérdések is felvetődtek a török vezetőség tétlenkedéséről, aminek fejtegetése elég bonyolult lenne, erről részletesebb feltárást '''Perjés Géza:''' ''A Szentgotthárdi csata'' c. [[1964]]-es tanulmány ad, amely az [[1981]]-es ''Szentgotthárd'' monográfiában olvasható.</ref>
 
A dél előtt egy órával és délben a törököknek újabb hadai keltek át a folyó másik partjára, tovább erősítve az ottani állásokat, s nagy erődítési munkálatok indultak meg a hídfőben. Kb. 10 árkot ástak ki, s a védelem kialakult mélysége csaknem háromszáz méter volt. Ezzel talán lehetőség nyílt volna szilárdan tartani az állásokat, amíg a derékhad meg nem kezdi az átkelést és másnap a támadást. Ettől balra nagycsoportokból összeverődött török egységek álltak, melyek teljesen ki voltak téve a keresztény csapatoknak, minthogy előttük nem húzódott az árokrendszer. A huroktól nyugatra és keletre támadást színlelve álltak fel az oszmánok, melyből a nyugati irányban állók át is keltek, de von Sporck szétverte őket is.
Az események gyors fordulatot vettek amikor török fővezérség elkövetett egy súlyos hibát. [[Gürdsi Mohamed]] pasa tanácsára Ahmed nagyvezír a janicsárságot a vízpart közvetlen közelében levő utolsó sáncokba vonta vissza.<ref>Ez a fajta taktika szűkebb töltésekre való átcsoportosítás, a védelem megszilárdítása, azonfelül ott voltak a legjobban kiépített állások.</ref> Ellenben a janicsárok mellett más katonaság is állt, mint például az [[aszab]]ok, akik nem kaptak semmilyen parancsot a visszavonulásra, s a szakonyi hídfő erői is gyakorlatilag teljesen rendezetlenül álltak. Nem volt továbbá egységes parancsnokság sem, sőt valószínűsíthető, hogy az aszabok, akindzsik, [[szilidár]]ok, [[tüfenkcsi]]k, tatárok és egyéb nem reguláris vitézek parancs nélkül vonultak a Rába másik partjára, mert nyilvánvalóan a zsákmányszerzés érdekelte őket. Ezek az erők rendszerint csak akkor voltak igazán bátrak, s kiváltképp akkor álltak védekezésre, ha a janicsárok is mellettük álltak. Igaz volt ez bármelyik korábbi háborúkban. [[Eger]] [[Eger ostroma (1552)|ostromakor]] például miután a védők kemény ellenállásán a janicsárok harci szelleme is megtört, úgy az irregulárisok sem voltak hajlandók harcolni.
 
A törökök keményen tartották az árkokat és egyet sem engedtek át harc nélkül, de a janicsárok visszavonása jókora katasztrófát hozott: ''„A katonaság azt vélte, hogy a janicsárok… megfutottak, s azt ürügyül használván, az egész lovasság is vágtázva visszavonult.”''.<ref>EvliyaEvlija ÇelebiCselebi.</ref> A franciák állandóan és hevesen tüzeltek, a gyengén kiképzett törökök számára pedig nehezen, vagy egyáltalán nem volt érthető nyugati taktika, ettől aztán megzavarodtak, s a keresztények felülkerekedtek.
 
Az oszmánokat félelem fogta el és fejvesztett menekülésbe kezdtek. A janicsárok közül is sokakat magukkal ragadtak és belevették magukat a folyóba. A híd is összeomlott, a Rába megáradt, így a szerencsétleneknek kevés esélyük volt, hogy átúszhassák. Sokan megfulladtak, de a mögöttük támadó francia és cseh gyalogság heves muskétatüzet irányított a vízbe, ami tovább növelte az áldozatok számát. ''„Nagy zavar támadt a pogányok között. Súlyos ruházatuk nagyon megnehezítette az úszást; azokat pedig, akik úszni tudtak, az úszni nem tudók fojtották a vízbe. Sokan ugyan elérték a túlsó partot, de vagy nem tudták megmászni…, vagy pedig a francia lövészek lőtték le őket, főként pedig azokat, akik a szárazra jutottak. Óriási öldöklés ment végbe; alig jutott a túlsó partra egy-két török.”<ref>[[II. Louis de Bourbon-Condé|Condé]] naplójából. Fordította [[Köpeczi Béla]], ''Vasi Szemle,'' [[1964]].</ref>''