„Invesztitúraharc” változatai közötti eltérés

a
Nyelvtani és stilisztikai javítások; hivatkozások hozzáadása és pontosítása
Címke: 2017-es forrásszöveg-szerkesztő
a (Nyelvtani és stilisztikai javítások; hivatkozások hozzáadása és pontosítása)
 
Az '''invesztitúraharc''' a [[középkor]]i [[Európa]] legnagyobb világi-egyházi konfliktusa volt, melynek gyökerei a [[Frank Birodalom]]ig, a [[Karoling-ház|Karoling dinasztiából]] származó [[I. Károly frank császár|Nagy Károlyig]] nyúlnak vissza.
A pápa 800 karácsonyán császárrá koronázta Nagy Károlyt. Ez a lépés azonban nézeteltéréshez vezetett az egyházi és a világi nagyhatalom között. Nagy Károly saját hatalmát, mint keresztény császár, Istentől származtatta, és elkezdte gyakorolni a püspökök kinevezési jogát, az invesztitúrát. A pápa viszont magát tekintette a főhatalomnak, mivel ő koronázta meg a császárt. A rákövetkezőkövetkező századok invesztitúraharcainak gyökerei erre az időre tehetők. A pápaság és a császári hatalom legsúlyosabb nézeteltérései '''[[1075]] és [[1122]]''' között zajlottak. A [[11. század]]ban konfliktus alakult ki a pápaság, azaz a kor reformpápái (ld. ''[[Clunyi reformok|Cluny mozgalom]]'') és a [[Német-Rómairómai Birodalom|Német-római Császárság]] között az egyházi vezetők beiktatása (az [[invesztitúra]]) kérdésében. A császárok az államuk belső szuverenitásával, a pápa az egyház különálló szerveződésének elvével érvelt.
 
== Az invesztitúraharc állomásai ==
=== Harcok IV. Henrik és VII. Gergely között ===
[[1075]]-ben [[VII. Gergely pápa]] a [[Dictatus papae|''Dictatus papae'']] című [[enciklika|enciklikájában]] deklarálta, hogy a [[róma]]i egyház isteni alapítású, így a római pápa hatalma egyetemes, ezáltal kiterjed az egyházi tisztségviselők kinevezésének és elmozdításának kizárólagos jogára. A pápai oklevél kiadására az adott okot, hogy Henrik 1071-ben a pápa beleegyezése nélkül nevezte ki Milánó új érsekét. Az új érsek ráadásul egy olyan személy volt, akit [[II. Sándor pápa]] korábban [[kiközösítés#vallási kiközösítés|kiközösített]].
 
A ''Dictatus Papae'' ellen [[IV. Henrik német-római császár|IV. Henrik]] császár levélben fejezte ki tiltakozását, és új pápa megválasztását követelte, egyszersmind megvonta császári támogatását.
 
Az elkövetkező hónapok során Henrik belső hatalmát kívánta stabilizálni. Eközben azonban újabb püspököket nevezett ki, többek közt [[Fermo|Fermóban]] és [[Spoleto|Spoletóban]].
A [[németek|német]] arisztokrácia üdvözölte a császár elmozdítását, és a kitörő polgárháborúban felkeltek a császár ellen, erődöket építettek, ami korábban törvénytelen volt. Az elégedetlenségüket vallásos köntösbe bújtatták.
 
Henriknek nem maradt más választása, mint legalább addig visszavonulnia, amíg elég erős hadsereget tud kiállítani. [[1077]]-ben megmaradt hűséges követői élén [[Canossa|Canossába]] utazott pápai megbocsátásért ''(ez volt az ún. [[Canossa-járás]])''. A pápa a bűnbocsánat jegyében kénytelen volt megbocsátani, a német arisztokrácia azonban új királyt választott [[Rudolf német ellenkirály|Rudolf von Rheinfeld]] személyében.
 
Henrik részéről a Canossa-járás bölcs taktikai manővernek bizonyult, mellyel időt nyert hatalmának visszaállítására. [[1080]]-ban az [[Elsteri csata|elsteri csatában]] Henrik legyőzte Rudolfot, aki belehalt sérüléseibe.
 
A császár ezután, 1084-ben elfoglalta Rómát, ahol egy ellenpápával ([[III. Kelemen (ellenpápa)|III. Kelemen]]) ismét császárrá koronáztatta magát. A pápát erőszakkal akarta elmozdítani, hogy egy barátságosabbat helyezzen Szent Péter trónjára, ám Gergely behívta szövetségeseit, az Itáliában tartózkodó [[normannok]]at, akik [[1085]]-re kiszorították a német hadakat. Azonban fosztogatásba kezdtek, ezért a nép felkelt a pápa ellen, akinek menekülnie kellett: délre vonult a normannokkal, és [[Salerno]] városában halt meg 1085. május 25-én.
 
Henrik győzedelmesen tért vissza birodalmába. Az új pápa, [[II. Orbán pápa|II. Orbán]] elsősorban az 1095-ös [[clermontiClermont-i zsinat|clermont-i zsinaton]]on elhangzott beszédéről híresült el, mely az [[keresztes háborúk#I. keresztes hadjárat|első kereszteshadjáratot]] indította el.
 
=== A harcok kiújulása ===
 
=== III. Sándor ===
[[III. Sándor pápa]] idején a pápa-császár harc egész Itáliára kiterjedt, az itáliai városok és a német hódítók küzdelmévé vált. Az észak-itáliai városok 1167-ben Milánó vezetésével létrehozták a [[Lombard Liga|Lombard Ligá]]t. Milánó közelében 1176-ban a [[Legnanói csata|legnanói csatá]]ban a Liga legyőzte [[I. Frigyes német-római császár|Barbarossa Frigyes]] német-római császár seregét. A viszálynak az [[anagni]] szerződés, majd egy évre rá a Velencében aláírt békeszerződés vetett véget. Frigyes elismerte III. Sándort törvényes pápának, továbbá lemondott Róma város prefektusságáról, ezzel a [[Pápai állam|Patrimonium Petri]] feletti jogairól is. A pápaság ismét győztesen került ki a császárral folytatott küzdelemből.{{refhely|Gergely Jenő: A pápaság története, 114. o.}}
 
== Kronológia ==
* 1073–1085: [[VII. Gergely pápa]] idején vált teljessé a pápai primátus, aki a politikai hatalomra is igényt tartott
** 1075: [[Dictatus papae]]
** 1076: Wormsi birodalmi gyűlés: megfosztották méltóságától a pápát, aki a pápaezután kiátkozza [[IV. Henrik német-római császár|IV. HenrikHenriket]].
** 1077: [[Canossa-járás]]
** 1085: [[Salerno]]ban meghalt VII. Gergely, mertmiután a IV. Henrik ellen vívott csatában a [[normannok]]at hívta segítségül.
* 1122: [[V. Henrik német-római császár|V. Henrik]] és [[II. Kallixtusz pápa|II. Kallixtusz]] (1119–1124) megkötötte a [[wormsi konkordátum]]ot, mely lezárta az invesztitúraharcot. A wormsi konkordátum azonban csak átmenetileg biztosította a békét.
* 1123: [[I.Első lateráni zsinat]].: Hivatalosan újra lezárták a harcot.
* 1176: [[Legnanói csata]]: [[I. Frigyes német-római császár|Barbarossa Frigyes]] seregei súlyos vereséget szenvednekszenvedtek a [[Lombard Liga|Lombard Ligá]]tól.
* 1198–1216: [[III. Ince pápa|III. Ince]] pápának]] olyan világuralmi pozíciója volt, amely egyikegyetlen más pápának sem.
* 1254: A német birodalom önálló tartományokra esett szét. A nagy [[interregnum]] kezdete.