„Jánossy Dénes (paleontológus)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
25. sor:
Pályája kezdetén az 50-es években [[Vértes László|Vértes Lászlóval]], a nemzetközi hírű kutatóval végzett ásatásokat, és ekkor még főleg késő-pleisztocén és holocén gerinces faunákon dolgozott. A legjelentősebb munka számára az észak-magyarországi (Bükk hegység) Varbó község melletti [[Lambrecht Kálmán-barlang]] anyagának feldolgozása volt. Ebből írta később kandidátusi értekezését („A Lambrecht Kálmán-barlang késői pleisztocén gerinces faunája és a rissz-würm interglaciális problémája”). Ennek kapcsán írta le és vezette be a nemzetközi szakirodalomba az úgynevezett „[[Hystrix vezérszintet]]” és a „[[Varbói faunaszakaszt]]”. A barlangokkal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy – bár számos barlangban végzett ásatásokat, emellett a [[Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat|Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulatnak]] évekig vezetőségi tagja, sőt társelnöke is volt, és munkája elismeréseként két díjjal is kitüntették (1966-ban Kadić Ottokár éremmel, 1982- ben pedig Hermann Ottó emlékéremmel) – a barlangászat csak őslénykutatóként érdekelte nem pedig barlangászként. Ennek ellenére a Társulat Őslénytani Szakosztályát 1966-tól egészen nyugalomba vonulásáig vezette.
Az '50-es évek végén és a '60-as évek elején számos más késő-pleisztocén lelőhely anyagán dolgozott (pl. [[Petényi-barlang]], [[Suba-lyuk]]), később azonban érdeklődése a középső-pleisztocén gerinces faunák felé fordult. Ekkoriban a jégkor néven közismert földtörténeti kornak ez a szakasza és ennek állatvilága még a nemzetközi negyedidőszak-kutatás tekintetében is rendkívül kevéssé ismert volt. Jánossy Dénes ásatásokat szervezett Északkelet-Magyarország területén a Bükkben (Kövesvárad, Tarkő, stb.) és az Upponyi-hegységben (
A '60-as évek végén és a '70-es években az északkelet-magyarországi Osztramos-hegyen (más néven Esztramos-hegy) vezetett ásatásokat. A hegy karsztos hasadékainak agyagos kitöltéseiből rendkívül gazdag és nemzetközileg is fontos ősgerinces leletanyag került elő a gyűjtéseinek köszönhetően. A húsznál is több lelőhely anyaga az állatvilág fejlődésének igen széles időintervallumát (kb. 3 millió évét) reprezentálja a középső-pliocéntől kezdődően egészen a középső-pleisztocénig. A leletekre alapozva Jánossy bevezette a Tornai faunaszakaszt, az Osztramos 7-es lelőhelyet pedig az úgynevezett pliocén/pleisztocén határfaunák egyik kulcsfontosságú alapfaunájának javasolta. Mindenképpen meg kell említenünk azt is, hogy az Osztramos 3-as lelőhely egy külön ősállattani érdekességgel is szolgált: a rágcsálók nagyon furcsa és specializálódott, mára kihalt csoportjának (az úgynevezett hajnalegereknek vagy Eomydáknak) egy új képviselőjét sikerült kimutatni a faunából, amelyet nemcsak új fajként, hanem új nemként írt le (Estramomys simplex). Nem csak az új faj leírása számított új tudományos eredménynek, hanem az a puszta tény is, hogy a kora-pleisztocénben még jelen voltak az Eomydák. Erről a csoportról ugyanis azt tartották, hogy képviselői már korábban kihaltak.
| |||