„Wikipédia:Bürokraták üzenőfala/Jog kérelmezése” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
109. sor:
 
:::::(2) Éppen most ellenőriztem én magam is, és nem állja meg a helyét Texaner újabb állítása, miszerint " a '''saját''' táblázatod utolsó sora bizonyítja, hogy magyar Wikipédia szabályai szerint már az év elején admintalanitani kellett volna". A vonatkozó rendszernaplókból világosan kitűnik, hogy Binárisnak megvolt annyi adminisztrátori hozzájárulás, mely szerint nem kellett volna bitteneleníteni. Aki nem szemellenzővel figyel az észrevehet három dolgot is: az egyik, hogy az irányelv nem naptári évet ír, tehát a 12 hónapot az utolsó admintevékenység napjától kell számolni. A másik, hogy van benne egy olyan kitétel, hogy 6 hónap alatt nulla admintevékenységnél vonandó meg a bit. Ráadásul a kettőnek együttesen kell meglennie. A harmadik pedig az, hogy a fenti táblázat utolsó sora törtidőszak. 2019-ben Bináris utolsó adminszerkesztése a ''2019. december 28., 12:24 Bináris [...] átnevezte a(z) Kategória:A tizenhárom éves háború lapot Kategória:Tizenhárom éves háború lapra átirányítás nélkül...'' volt, tehát 2019. december 28. és 2020. december 28. közötti időszakban vizsgálandó ez a dolog. Ha így nézzük, akkor az [https://xtools.wmflabs.org/adminstats/hu.wikipedia.org/2019-12-28/2020-12-28?actions=delete|revision-delete|log-delete|restore|re-block|unblock|re-protect|unprotect|rights|merge|import|abusefilter|contentmodel adminstat szerint] 10 adminszerkesztése volt abban az időszakban. Amennyiben nem fogadjuk el az átirányítás nélküli átnevezést, akkor 2019. december 3. és 2020. december 3. közötti időszakban vizsgálandó (a ''2019. december 3., 19:13 Bináris [...] törölte a következő lapot: Woke...'' miatt). Ebben az esetben az összes adminisztrátori szerkesztése az [https://xtools.wmflabs.org/adminstats/hu.wikipedia.org/2019-12-03/2020-12-03?actions=delete|revision-delete|log-delete|restore|re-block|unblock|re-protect|unprotect|rights|merge|import|abusefilter|contentmodel adminstat szerint] valóban csak kilenc, azaz 9, azonban az adminbittelenítéshez hiányzik a másik kitétel. A 6 hónap alatti nulla admintevékenység nem valósult meg. És mi van azóta? 2020. december 3. és 2021. június 30. között (azaz a mai napig, de a szerkesztés elmentésének időpontjában) Binárisnak 2,252 [https://xtools.wmflabs.org/adminstats/hu.wikipedia.org/2020-12-03/2021-06-30?actions=delete|revision-delete|log-delete|restore|re-block|unblock|re-protect|unprotect|rights|merge|import|abusefilter|contentmodeladminszerkesztése volt]. Ezt azért nehéz úgy értelmezni, hogy igyekszik minimumra redukálni a tevékenységét. Pláne ha még a nemadminszerkesztéseit is belevesszük (ennek részleteit nem írnám le újra, 2021. június 29., 11:59-kori hozzászólásomban megtalálhatóak). Összegezve: sem az nem igaz, hogy Binárist bitteleníteni kellett volna, az meg pláne nem, hogy igyekszik minimálisra redukálni a tevékenységét (utóbbit lásd a már említett 2021. június 29., 11:59-kori hozzászólásban), és ha már itt tartunk, pláne nem igaz, hogy Bináris rinyálna az adminbitjéért. Arról nem is beszélve, hogy olyan bárkinek is hatalma lenne itt bárki felett, egyszerűen nem létezik. Nem az adminisztrátorok vélik magukat hatalmon lévőknek, hanem egyes emberek vélik úgy, hogy az adminisztrátoroknak bármiféle hatalmuk is lenne. Ez alapvetően nem igaz. [[User:Hungarikusz Firkász|Hungarikusz Firkász]]<sup> [[User vita:Hungarikusz Firkász|Ide írkássz!]]</sup> 2021. június 30., 15:11 (CEST)
::::::Texaner gátlástalanul hazudozik, és amikor ezzel szembesítik, minden alkalommal gyáván elszalad. Aztán kezdi elölről. [[User:Bináris|Bináris]]<sup>&nbsp;[[user vita:Bináris|ide]]</sup>&nbsp;Kelt:&nbsp;Wikipédia,&nbsp; 2021. július 4., 18:25 (CEST)
 
{{kérdés}} Hogy ne csak osszam az észt, hanem kérdezzek is: Az inaktívvá vált adminisztrátorok jogosultság-megvonásáról a [[Wikipédia:Szavazás/Egy év admini inaktivitás után deadminálás, 2009]] szavazás keretében döntött a közösség, amennyire ki tudom venni, a javaslat konkrét megfogalmazása {{ping|Burumbátor}} és {{ping|OrsolyaVirág}} munkája. A megszavazott szövegben szerepel ez a mondat: "Az irányelvbe nem véssük fel az átmeneti időszak kérdéskörét, a jelenleg megválasztott adminok helyzetét az elkövetkező három hónap során rendezni kell, ez az adminisztrátorok feladata." Szerepel továbbá a szavazás tárgyául szolgáló keretes szövegben még az is, hogy az admininaktivitásról szóló szabály "az irányelv módosítása után jelölt adminokra már érvényes lesz." Ez a megfogalmazás azt ''sugallja'' hogy az inaktivitási szabály a 2009 előtt megválasztott adminokra (például Bennóra) nem vonatkozik, hanem az ő helyzetüket az adminok maguk rendezik. A kérdésem tehát az, hogy ténylegesen rendezték-e az adminok a szavazást követő három hónapban az inaktivitási szabály bevezetése előtt megválasztott adminok helyzetét, ahogy az a megszavazott szövegben szerepelt. --[[Szerkesztő:Malatinszky|Malatinszky]] <sup>[[Szerkesztővita:Malatinszky|vita]]</sup> 2021. június 30., 08:17 (CEST)