|
==Szignálmolekula, mediátor, endogén és exogén ligand(um)==
X<ref name="FONYOnucl"/><ref>Elődi P.: ''Biokémia.'' Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. 847–853. oldal. ISBN 963 05 4405 9</ref><ref name="FONYO">Fonyó A.: ''Az orvosi élettan tankönyve'', Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 72–75. oldal. ISBN 978-963-226-504-9</ref><ref name="FONYO"/>
A receptorok természetét és működését több tudományterület ([[élettan]], sejtfiziológia, [[farmakológia]], [[biokémia]], [[biofizika]]) is vizsgálja. A tudományterületek egyik sajátos problémája, hogy néha [[terminológiaelmélet|terminológia]]i konfliktust okozva más elnevezést használnak ugyanarra a fogalomra vagy jelenségre. Ez a fejezet a témát érintő, ellentmondásos terminológiai kérdésekben igyekszik tájékoztatást adni.
'''Szignálmolekuláknak''' vagy gyakran '''mediátoroknak''' nevezzük a kommunikációt kezdeményező sejtek által termelt, kémiai formában üzenetet hordozó anyagokat, amelyek a saját receptorukat felismerve szelektíven kötődnek a távoli célsejten elhelyezkedő receptoraikhoz.<ref name="FONYOnucl"/> A receptorok elsősorban ezek szelektív fogadására alakultak ki az evolúció során, és úgy illenek össze, mint ahogy a kulcs illik a zárhoz. A receptorok specifitása azonban nem tökéletes, nem abszolút mértékű, ahogy az is előfordul, hogy egy zár a nem hozzá illő, de hasonló kulccsal nyitható. A receptorokhoz is kötődhetnek olyan – többnyire testidegen – molekulák, amelyek a szervezetben nem fordulnak elő, de kémiai szerkezetük hasonlósága folytán illenek a receptor „zárjába”.<ref name="SMITH">Smith, C. M., Reynard, A. M.: ''Textbook of Pharmacology''. Philadelphia, London, Toronto, Montreal, Sydney, Tokyo, W. B. Saunders Company, 1992. 3–8. oldal, ISBN 0-7216-2442-1</ref> Ilyen testidegen anyagok lehetnek gyógyszerek, növényi eredetű hatóanyagok, [[alkaloidok]], állati mérgek, vagy szintetikus vegyületek.<ref>Elődi P.: ''Biokémia.'' Akadémia Kiadó, Budapest, 1989. 847–853. oldal. ISBN 963 05 4405 9</ref>
Eredetük alapján megkülönböztetnek a szervezetben megtalálható természetes ''endogén'', és a környezetből származó ''exogén'' molekulákat. Mindazokat az anyagokat, amelyek egy receptorhoz kötődni képesek, – legyenek azok endogén vagy exogén eredetűek – '''ligandoknak''' nevezi a magyar szakirodalom. A ligand mellett a szó másik változata, a '''ligandum''' is elfogadott.<ref name="FONYO">Fonyó A.: ''Az orvosi élettan tankönyve'', Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 7. kiadás, 2014. 72–75. oldal. ISBN 978-963-226-504-9</ref>
A témában eligazodni kívánó olvasót gyakran zavarba ejti, hogy mikor használatos a mediátor vagy szignálmolekula és mikor a ligand(um) elnevezés. Bár szigorú szabály erre vonatkozóan nincs, a szóhasználatot az dönti el, hogy a sejtközötti kommunikációt milyen aspektusból vizsgálják. Ha a kommunikációt kezdeményező sejt vagy az általa termelt és kibocsátott molekula a vizsgálat tárgya, akkor a mediátor vagy a szignálmolekula kifejezés használata indokoltabb. Ha a receptoron lejátszódó folyamatok, a kötés, kötéserősség, a specifikusság aspektusából vizsgálják a receptor szerepét, akkor ligand (esetleg ligandum) a szakszerű megnevezés.<ref name="FONYO"/>
==A receptorok nemzetközi elnevezése==
|
