„Kennedy Űrközpont 39. indítóállás” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →SpaceX: 1 link egyértelműsítés |
a Hivatkozások javítása |
||
46. sor:
Az átalakítások magát az indítóállás alapjait, az „Árkot” nem érintették, az kompatibilis volt az új hordozóeszközzel, a két szilárd hajtóanyagú oldalsó gyorsítórakétából és az űrsiklóba épített főhajtóművekből és az azt tápláló külső üzemanyagtartályból álló STS rendszerrel. Ehelyett az Apollo–program mobil indítótornyait leváltották és két szerkezettel pótolták. Felépült az FSS, azaz a Fix Kiszolgáló Szerkezet (Fixed Service Structure), illetve az RSS, a Elfordítható Kiszolgáló Struktúra (Rotating Service Structure), amelyek alapjaiban alakították át a két indítóállás látványát. Emellett átalakították az elárasztó rendszert, amely a start pillanatában vízzel árasztotta el az árkot, hogy a rakéta által keltett hanghatás meg ne repessze azt. Beépítettek egy 88 méter magas tornyot, amelyben helyet kapott egy {{szám|1100000}} literes víztartály, ez biztosította a kelló mennyiségű vizet a start pillanatában. Megváltoztatták a támkarokat is, amelyek a startfolyamat során a rakéta és az űrhajó ellátását végezték. A legfelső kar, amely a gáznemű oxigén kipárolgását kontrollálta például kapott egy sapkát, amely a külső üzemanyagtartály csúcsára illeszkedett, ezzel gátolva meg, hogy a rendkívül hideg kipárolgás révén jég keletkezzen a rakéta csúcsán, ami aztán lehullva károkat okozhatott volna. A külső tartály feltöltéséért felelős, Hidrogén Szállító Támkar névre hallgató szerkezetet is alapjaiban tervezték át. A tartály feltöltése során robbanásveszélyes gázok keletkeztek, amelyet aztán egy szelepen át távolítottak el és vezettek biztonságos távolságba, hogy aztán ott égessék el. És végül átalakították az drótkötélpályát használó vészhelyzeti mentőrendszert is, amelyen az űrhajósok vész esetén biztonságos távolságba csúszhattak le egy drótkötélpályán, ahol egy [[M113]] páncélozott jármű várta őket.<ref name="FSS">{{cite web|url=https://www.nasa.gov/mission_pages/shuttle/launch/fixed-service-structure.html|title=Fixed Service Structure|Author=|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2020-07-29}}</ref><ref name="RSS">{{cite web|url=https://www.nasa.gov/mission_pages/shuttle/launch/rotating-service-structure.html|title=Rotating Service Structure (RSS)|Author=|language=angol|publisher=NASA|accessdate=2020-07-29}}</ref>
A Space Shuttle korszakban mindkét indítóállás aktív volt. Az első indításra, az STS–1 szűzfelszállására az LC–39A-ról került sor, amelyet még huszonnégy start követte megszakítás nélkül erről a platformról. Az LC–39B átalakítása később kezdődött és a tervek szerint azonos sztenderdek szerint lett átalakítva, mint az ikertestvére, aztán különböző megfontolások (például a [[Centaur–G]] rakéta kiszolgálása), valamint költségvetési megszorítások miatt kissé más lett a végeredmény, illetve utóbbi problémái miatt egészen 1986-ig elhúzódott a „B” átalakítása. Az LC–39B átépítése utáni első alkalmazása szomorú történelmi eseményhez köthető. Innen startolt el az [[STS–51–L]] repülés, amely 74 másodperccel a start után [[Challenger-katasztrófa]] néven vonult be a történelembe. A program újraindulása is ehhez az indítóálláshoz köthető, a Challenger katasztrófa utáni első repülés, az [[STS–26]] is innen startolt 29 hónapnyi szünet után 1988-ban. További nevezetes startok voltak még a [[Hubble űrtávcső]] feljuttatására indított [[STS–31]] repülés [[1990]]. [[április 24.|április 24]]-i startja, vagy a szintén történelmi, a hibásan felküldött Hubble szervizelését célzó [[STS-61]] repülés felbocsátása [[1993]]. [[december 2.|december 2]]-án. Ugyanígy innen startolt az első, a [[Nemzetközi Űrállomás]] építését célzó repülés, az 1998. december 4-én. És végül innen indult az egész Space Shuttle–program sorsát megpecsételő [[
A shuttle éra úgyszintén az LC–39A-n ért véget, mivel a legutolsó STS repülés, az [[STS–135]] az [[Atlantis űrrepülőgép]]pel is innen startolt 2011 júliusában. A Shuttle program során a korábbihoz képest egy nagyságrenddel több, 135 felszállás történt a 39-es indítókomplexumból. A startok során az indítóállást csak kisebb károsodások érték, egyetlen olyan eset volt, amikor komolyabb probléma támadt egy felbocsátás során. Az [[STS–124]] LC–39A-beli felbocsátásakor [[2008]]. [[május 31.|május 31]]-én a felbocsátást követő állapotfelméréskor a személyzet szétszórt törmeléket talált az indítóállásban. A Discoveri űrrepülőgép főhajtóművének kiáramló gázai megrepesztették a lángterelő árok falait és kb. {{szám|3000}} a falakat borító téglát kiszakított a helyéről. A hibák kijavítása végül 2,5 millió [[Amerikai dollár|dollár]]t emésztett fel.<ref>{{cite web|url=https://sma.nasa.gov/docs/default-source/safety-messages/safetymessage-2010-08-02-sts124flametrenchmishap-vits.pdf?sfvrsn=aae1ef8_6|author=Bryan O’Connor és Wilson B. Harkins|title=Hit the Bricks:
| |||