„Űrkutatás” változatai közötti eltérés

(belső hivatkozások)
 
== Történet ==
{{Bővebben|ŰrtörténelemŰrkorszak}}
[[Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij|Konsztantyin Ciolkovszkij]], [[Robert Goddard]] és [[Hermann Oberth]] a [[20. század]] elején fektette le a rakétakutatás alapjait.
 
A német [[V–2]] rakéták voltak az első szerkezetek, amelyek eljutottak a [[világűr]]be. A [[második világháború]] után ezt a technológiát és a szakembereket az [[Amerikai Egyesült Államok]] és [[Szovjetunió]] szerezte meg. Ezután indult meg a két fél között a fegyverkezési verseny nukleáris fegyvereket szállító [[ballisztikus rakéta|interkontinentális ballisztikus rakéták]] (ICBM) fejlesztésében. [[1961]]-ben az első szovjet űrhajós repülése után már köztudott volt, hogy űrverseny alakult ki az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, amely végül igazságos döntetlennel végződött.
 
[[Wernher von Braun]] volt a [[második világháború]]ban a német V-2 rakéta projekt irányítója. A háborúvilágháború utolsó napjaiban több társával együtt feladta magát az amerikaiaknak. Az Egyesült Államokba került, ahol részt vett a rakétafejlesztésben. Megkapta az amerikai állampolgárságot és az első amerikai műhold, az [[Explorer–1]] fejlesztését és indítását végző csoportot irányítója lett. Később a [[NASA]] [[NASA Marshall Space Flight Center|Marshall Űrközpontjában]] vezette a [[Saturn V]] holdrakéta fejlesztését.
 
[[Szergej Pavlovics Koroljov|Szergej Koroljov]] vezetésével fejlesztették ki a Szovjetunióban az [[R–7 Szemjorka]] és a [[Szojuz hordozórakéta|Szojuz]] hordozórakétákat, amelyeket napjainkban is használnak. Azonosságát haláláig államtitokként kezelték, még saját családja sem tudhatta, hogy ő felelt a szovjet űrprogram megvalósításáért.
 
Az [[űrrepülés]] szemszögéből, a legtöbbször használt meghatározás szerint a [[világűr]] 100 km magasságban kezdődik. Az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]]banÁllamokban használják néha az 50 mérföldes meghatározást is. Az első sikeres orbitális indítás a személyzet nélküli szovjet [[Szputnyik–1]] küldetésküldetése volt [[1957]]. [[október 4.|október 4-én]]. [[Lajka (kutya)|Lajka]] volt az első pályára állított állat [[1957]].az év [[november 3.|november 3-án]]. Az első ember által végzett repülés a [[Vosztok–1]] volt [[Jurij Alekszejevics Gagarin|Jurij Gagarinnal]] [[1961]]. [[április 12.|április 12-én]].
 
Különbség van a [[szuborbitális repülés]] és az orbitális repülés között. [[1942]]. [[október 3.|október 3-án]] egy német [[V–2]] [[ballisztikus rakéta]] volt az első sikeresen űrbe juttatott objektum. [[1946]]-ban egy Amerikából indított V-2-n jutottak el először élőlények az űrbe.
 
Egy másik mérföldkő [[2004]]. [[május 17.|május 17-én]] volt, amikor elindították a [[GoFast]] rakétát szuborbitális pályára, az első amatőr űrrepülésre.
 
[[2004]]. [[június 21.|június 21-én]] a [[SpaceShipOne]] volt az első privát emberszállító [[űrhajó]], ez utóbbi szintén csak szuborbitális repülést hajtott végre. [[2008]]. [[szeptember 29.|szeptember 29]]-én a SpaceX Falcon–1 hordozórakétája volt az első teljesen magánfinanszírozású rakéta, amiamely Föld körüli pályára állt.<ref>
{{cite web|url=http://www.urvilag.hu/article.php?id=2853|title=Falcon-1: a negyedik próba sikerült|last=Frey |first=Sándor|date=2008-09-29|publisher=[http://www.urvilag.hu/ Űrvilág]|accessdate=2008-09-29}}</ref>
 
60 166

szerkesztés