„Tápéi komp” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
26. sor:
 
== A tápéi komp az irodalomban ==
* [[Móra Ferenc]] ''Insula Lebő'' című, ''Levél is lehet a pénzügyminiszter úrhoz'' alcímű elbeszélésének egyik fontos szereplője a komp, az írás első szakasza szinte csak róla szól, ekképpen:
[[Takács Tibor (költő)|Takács Tibor]] a ''Móra igazgató úr – [[Kotormány János]] emlékei [[Móra Ferenc]]ről'' című könyvében, Kotormány János visszaemlékezései alapján így ír a tápai kompról:
 
Ne tessék térképen keresni, mert nincs a világon olyan mappa, amelyikre rá volna nyomtatva. Kissé kiesik a világforgalom útjából ez a sziget, amelyet semmiféle víz nem vesz körül. Ennélfogva olyan sziget ez, amelyikre mindenféleképpen el lehet jutni, csak éppen hajón nem. Túl a Tiszán van, gyalogszerrel három óra Szegedhez, autón húsz pere, vagy félnap, a szerint, hogy hogy szolgál a szerencse. Innen a tápéi kompig öt perc, a tápéi komp túlsó feljárójától a Lebő-szigetig tíz pere; öt perc, míg a komp átcsigázza az autót a Tiszán. De ha az eső eláztatja a komplejárót, vagy a Tisza kiloccsan rá és beköpi sárral, akkor órák telnek bele, míg a modern technika diadala megteszi ezt a három lépés hosszú, de egy lépés mély utat. Olykor az ősi technika igénybevételével: ökrös szekérrel. S ilyenkor kiderül az is, hogy nemcsak lóhajtó embernek nem való a nazarénus vallás, hanem gépkocsisnak se. Én ugyan nem élek káromkodással, tiltom is tőle, aki fölött hatalmam van, de kénytelen vagyok beismerni, hogy arra a gép is jobban hallgat, mint az imádságra. Hiszen azért ördög szekere.
 
Mindenesetre sokért nem adnám, ha egyszer hazánk nagyjai a külföldi jeleseket megkéjkompoztatnák ezen a tájon. Az algyői kompon való átkelés ugyan még romantikusabb, mert ott a meredek feljárón sokkal komolyabb esélye van a halálos szerencsétlenségnek, de azért inkább ajánlom a magyar kultúrfölény illusztrálására a tápéi kompot. Itt itt-honosabban érzem magam s egy kis protekcióval is tudok szolgálni. Akit én itt oltalmamba veszek, annak nem kell a kompkötelet húzni, mint más emberfiának. Ezt nem a közlekedési szabályzat írja elő, mint a révpénzt, hanem az emberség, ősi tradíció szerint tartozik vele minden rendes ember a révészeknek. Ez az a bizonyos kölcsönös segítség, mint természettörvény, amelyről Krapotkin herceg azt a magyar fordításban is igen elterjedt, de többnyire fölvágatlan állapotban található szép könyvét írta. Hát azt itt se nagyon olvasgatják, a törvényt azonban tartjuk, legalább egyik parttól a másikig. A révészek húznak minket, mink meg húzzuk a révészeket. Egy darabig én is rendes ember módjára viseltem magamat, de aztán a révészek eltanácsoltak a kötéltől. Hogy nem ilyen emberek számára való az. Nono. E tekintetben ugyan lehetnek elágazók a vélemények innen és túl a Tiszán, a vízen azonban így ütött ki a népszavazás. Olyan kegyben állok a két révésznél, hogy nekem még köszönnek is, ámbár egyébként ezt a foglalkozási ágat nem művelik. Errefelé mély víz a Tisza és örvényes. Nem merem kipróbálni, hogy ezt a megkülönböztetett figyelmet a bakon ülő hajdúzsinóros városi kocsisnak köszönhetem-e, vagy azon pettyegetett britannika-szivaroknak, amelyekkel a révész-mesterség iránt való nagyrabecsülésemnek jövet-menet kifejezést adok.
 
* [[Takács Tibor (költő)|Takács Tibor]] a ''Móra igazgató úr – [[Kotormány János]] emlékei [[Móra Ferenc]]ről'' című könyvében, Kotormány János visszaemlékezései alapján így ír a tápai kompról:
 
Átfutott a kocsi Tápén, felhajtottak a Tisza töltésére, s várták a kompot. Szép nyáridő volt, a vízben gyerekek lubickoltak, a füzek alatt libák hűsöltek.