„Ernyő” változatai közötti eltérés

Az eső- és napernyő főbb részei: a nyél, mely korábban bambuszból, fából vagy nádból készült, manapság fémből gyárják; az áthuzat, mely vászon, pamut vagy selyemszövetből áll; a bordák (küllők), melyeket régebben halcsontból készítettek, ma azonban igen vékony acélrudacskákból állnak, a rózsa (toló), mely az ernyő felnyitására vagy összehajtására szolgál, a bordákat és rózsát összekötő rudak (szintén acélból), a ruganyok a nyél alján s végén, melyek segélyével az ernyő csukható vagy nyitható. Az összehajtható ernyőbordázatot [[Samuel Fox]] szabadalmaztatta 1874-ben.<ref name="TechnKrón">{{CitLib|aut=Felix R. Paturi|tit=A technika krónikája|loc=Budapest|red=Officina Nova|ann=1991|pag=418|isbn=963 7836 44 6}}</ref>

Az eső- és napernyő manapság divatcikk. Míg régebben aza nagy méretű ún. családi ernyők - nagy kiterjedésűek - voltak divatosakdivatban, ma csupán kis, vékonyra összesodorható ernyőt használnak. Az [[összecsukható esernyő]] feltalálásátfeltalálójának a berlini [[Hans HauptnakHaupt]]ot tulajdonítjáktartják. (1928).<ref name="TechnKrón"/>

A '''kocsiernyő'''t a bőriparhozbőripar tartozottállította elő; egykor és a hintók kiegészítő része volt. Rendesen bőrből, vagy olcsóbb kivitelben, viaszos-vászonból készült.

A '''lámpaernyő''' ugyancsak védőeszköz a lámpák lángjának fénye és melege ellen. [[Üveg]]ből, [[porcelán]]ból, [[papír]]ból, vagy finom szövetből készül.