„Eucharisztikus világkongresszus” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Ticino (vitalap | szerkesztései)
A szöveget saját munkáimat felhasználva írtam meg, illetve tettem közzé.
Ticino (vitalap | szerkesztései)
Saját publikációm alapján, azt felhasználva írtam
38. sor:
<!--[[Fájl:Memorlibro de la Tria Esperantista Eŭkaristia Mondkonveno (Rio-de-Ĵanejro, 1955).jpg|thumb|150px|Memorlibro de la Tria Esperantista Eŭkaristia Mondkonveno (Rio-de-Ĵanejro, 1955)]]-->
 
Az 1905-ös római világkongresszuson maga [[X. Piusz pápa]], az Eucharisztia nagy tisztelője is részt vett,. akiX. elhatároztaPius a világi hívek körében is szorgalmazta a gyakori, hogy ezutánlehetőleg valamennyi világkongresszusranapi elküldi hivatalosszentáldozást követét.és Fényesaz külsőségekő közöttnevéhez zajlottköthető az 1912-eselsőáldozás bécsi,korhatárának szerényebbleszállítása éstizennégy inkább lelkiéves megújulástkorról hirdetvehét éves korra került át. Ennek következtében jelent meg az 1913-aseucharisztikus máltaikongresszusokon ésa 1914-esközös lourdeselsőáldozás. 1905-i,től devált állandó gyakorlattá sajnos az [[első világháború]]is, éshogy aza utánapápa következőlegátust feszültküld nemzetköziminden helyzetegyes miatteucharisztikus avilágkongresszusra, következőés kongresszustezután csakvált évekiga nemhelyszín tartottákigazán megnemzetközivé (pl. [[1908]]: [[London]], [[1910]]: [[Montréal|Montreal]], [[1911]]: [[Madrid]])
 
Az 1912-ben, fényes külsőségek között zajlott bécsi világkongresszusra Magyarországról mintegy tizenötezer zarándok érkezett, főleg a nyugat-dunántúli és nyugat-felvidéki vármegyékből. A magyar szekció üléseinek a kapucinus templom szolgált helyszínül. Az előadások nélkülözték a nemzeti sajátosságokat, és szigorúan az eucharisztia témakörében mozogtak. Az előadók között a hazai klérus jelentős személyiségei szerepeltek, mint például Csernoch János kalocsai érsek, Prohászka Ottokár székesfehérvári és Glattfelder Gyula csanádi püspök, valamint Bangha Béla jezsuita szerzetes.
 
Az [[1913]]-as [[Málta|máltai]] és [[1914]]-es [[lourdes]]-i kongresszusok lelki megújulást hirdetve zajlottak, de sajnos az [[első világháború]] és az utána következő feszült nemzetközi helyzet nem kedvezett a folytatásnak.
 
'''A két világháború között'''
 
Az első világháború után először [[1922]]-ben rendeztek ismét kongresszust, méghozzá Rómában, és ezen részt vett a nem sokkal korában megválasztott [[XI. Piusz pápa|XI. Pius]] is. Ettől kezdve a második világháború kitöréséig kétévente tartottak kongresszust, ami alaposabb szervezést tette lehetővé. Így például az [[1934]]-es [[Buenos Aires|Buenos Aires-]]<nowiki/>i kongresszus előtt előkészítő szentévet tartottak [[Argentína|Argentínában]], és ennek mintájára négy évvel később Magyarországon is. Ebben az időszakban jutott el valamennyi kontinensre az eucharisztikus világkongresszus, XI. Pius missziós és újraevangelizációs szándékának megfelelően. Ebben az időszakban valamennyi világkongresszus saját mottót választott, amely tükrözte központi témáját. Az első világháború előtti időszakhoz hasonlóan a kongresszusokat továbbra is a szentségimádások és a tömeges szentáldozások jellemezték.
 
[[1926]]-ban [[Chicago|Chicagóban]] rendezték meg az eucharisztikus világkongresszust, amely [[Gergely Jenő (történész)|Gergely Jenő]] történész szavaival élve {{idézet2|igazi amerikai stílusban rendezett ünnepség volt: középpontjában a minden addigi méretet túlszárnyalni akarás igényével és az elmaradhatatlan show-val és biznisszel.}}
51 ⟶ 55 sor:
'''A 20. század második felében'''
 
A második világháború ismét megszakította kongresszusok sorát, csaknem másfél évtizedig nem rendezték meg: először 1952-ben [[Barcelona|Barcelonában]], majd ettől kezdve rendszeresen, de a korábbiakhoz képest ritkában, nagyjából négy évenként. A kongresszusok szervezése erősebb szentszéki befolyás alá került: a tagokat a pápa nevezi ki és a bizottság székhelye is Rómába került Párizsból.
 
A [[Második vatikáni zsinat|II. Vatikáni Zsinat]] előkészítésével és a zsinattal párhuzamosan zajló liturgikus reform következtében a szentmise került a középpontba az eucharisztikus körmenetek és a szentmisén kívüli szentségimádások helyett, amelyek addig meghatározták a világkongresszusokat. Ez először az 1960-as müncheni kongresszuson vált láthatóvá. Ettől kezdve nevezik a nemzetközi eucharisztikus kongresszusokat Statio Orbisnak (a földkerekség stációjának) – Josef Jungmann, osztrák liturgikus javaslatára, a hagyományos római stációs liturgia nyomán. E stációs liturgia lényege az volt, hogy a pápa a nagyböjti időszak vasárnapjain szentmisét mondott valamely kiemelkedően fontos templomban, hogy így látható módon is megjelenítse a püspök, a papok és a hívő nép egységét. Ez a „statio urbisnak” nevezett szokás lett a mintája a „Statio Orbis” megvalósításának. Ahogyan annak idején Róma keresztényei egybegyűltek az Eucharisztia ünneplésére, ugyanúgy a nemzetközi eucharisztikus kongresszusok is az egyház egységének megjelenítői, az egész világegyház szintjén. Minden eucharisztikus világkongresszuson a világ valamennyi országából egybegyűlt egyház az Eucharisztia ünneplésében, a szentmisében éli meg az eucharisztikus kongresszus csúcspontját. A második világháború után megváltozott a kongresszusok társadalmi üzenete: az egyház mint só és kovász jelenik meg, amely az egész emberiséget kívánja szolgálni. Ezenkívül a kongresszusok az ökumené szellemében nyitottak más felekezetek és vallások felé is.
 
Ami a pápák részvételét illeti, míg korábban csak Rómában voltak ott személyesen, [[VI. Pál pápa|VI. Pál]] már az Örök Városon kívül is megtisztelte jelenlétével az eucharisztikus világkongresszust. Az első „utazó pápa” 1964-ben [[Mumbai|Bombaybe]], majd 1968-ban [[Bogotá|Bogotába]] is elment, hogy az ünnepségsorozaton ott lehessen. [[II. János Pál pápa|II. János Pál]] pápa szintén fontosnak tartotta, hogy személyesen vegyen részt ezeken a nagy eseményeken, csak akkor hiányzott, ha betegsége akadályozta.
 
==== 21. század ====
67 ⟶ 71 sor:
<!--{{fő|34. Eucharisztikus világkongresszus}}-->
 
Arra, hogy [[Budapest]] is rendezhessen eucharisztikus világkongresszust, az ötlet már [[Csernoch János]] és kísérete Chicagóból való hazatérte után felvetődött. Mintegy próbaként [[1928]]-ban nemzeti eucharisztikus kongresszust tartottak [[Magyarország]]on, kétszázezer hívő részvételével, ennek sikerén felbuzdulva a püspöki kar a következő évi értekezletén hivatalosan is kezdett tárgyalni arról, hogy Magyarországon is tarthassanak eucharisztikus világkongresszust. Az [[1929]]. [[március 13.|március 13-án]] tartott püspökkari értekezleten az új esztergomi érsek, [[Serédi Jusztinián]] szorgalmazta budapesti helyszínnel, erre ki is jelölte az időpontot, mégpedig [[1938]]-at, [[I. István magyar király|Szent István]] halálának 900. évfordulóját. A [[Esztergomi érsek|hercegprímás]] alkalmasnak látta a magyar katolicizmust arra, hogy az egész világ előtt szerepeljen egy ilyen rendezvény keretei között.<ref>[http://eucharistic.hupont.hu/ Színes film is készült az 1938-as az egyhetes eseményről]</ref>
 
Serédi sikeres lobbizását követően a 34. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezését 1936. novemberében Budapestnek ítélték. Az eseményre felkészítő szentévet, a kongresszus kül- és belföldi népszerűsítését és kongresszus megszervezését az [[Actio Catholica]] irányította.
 
[[XI. Piusz pápa|XI. Pius]] pápa bíboros államtitkárát, Eugenio Pacellit (a későbbi [[XII. Piusz pápa|XII. Pius]] pápát) küldte követként az eseményre, akit [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthy Miklós]] államfőknek kijáró pompával fogadott. A külföldi zarándokok száma ugyanakkor jóval elmaradt a várakozásoktól, mert [[Adolf Hitler|Hitler]] megakadályozta a német (és az [[Anschluss]] után az osztrák) katolikusok Budapestre utazását. Mások pedig a háború kitörésétől tartottak.
 
Az 1938. május 25. és 29. között tartott eucharisztikus világkongresszus során a résztvevők kisebb-nagyobb gyűléseken, valamint különféle tömegrendezvényeken és szertartásokon vehettek részt. Az előbbiek közé tartoztak az úgynevezett nemzetközi gyűlések, amelyeken a hosszabb előadások mellett minden résztvevő ország képviselője három percben hazája nyelvén köszöntötte a kongresszust. A nemzetközi gyűlések mellett különböző témákban (mint pl. az Eucharisztia és a család) rendeztek nemzeti üléseket is. A kongresszus folyamán külön misét celebráltak az ifjúság, a katonaság és a keleti rítusú katolikusok számára. Az egyszerű hívek tömegei számára az olyan események jelentettek meghatározó élményt, mint a gellérthegyi tűzijátékkal egybekötött hajós körmenet, a százötvenezer férfi éjszakai szentségimádása, a pápai követ vasárnapi szentmiséje a Hősök terén, amelyen félmillióan vettek részt és a záró eucharisztikus körmenet, amelynek több százezres közönségét egy májusi zivatar is próbára tette.