„Justus Lipsius” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Kategória hozzáadása |
|||
5. sor:
== Élete ==
Apja Aegidius (Gilles) Lipsius [[Brüsszel]]ben a királyi magisztrátus hivatalnoka volt, anyját Isabella Durieu-nek<!--ejtsd düriő--> hívták. Justus Lipsius miután elemi iskoláit Brüsszelben és Athban befejezte, 1559-ben a kölni jezsuita kollégiumba került. Itt intenzíven foglalkoztatta a kolostorba vonulás gondolata, ezért apja egyetemre küldte [[Leuven]]be. Ott 1563-tól jogot tanult, de egyre jobban érdeklődött a [[filológia|klasszika-filológia]] iránt.
Családja nagyon jómódú volt, így apja halála után öröksége elegendő jövedelmet biztosított számára a nyugodt élethez. Anyagi gondoktól mentesen minden energiáját és idejét a kutatásnak és a tudománynak szentelhette.
15 ⟶ 14 sor:
1576-ban már újra Leuwenben tartott előadásokat. Azután, hogy [[Don Juan de Austria]], németalföldi kormányzó 1578. január 31-én a [[gembloux-i csata|gembloux-i csatában]] legyőzte a felkelő [[Egyesült Tartományok]]at, Lipsius ortodoxiája miatt előbb [[Antwerpen]]be, majd később [[Leiden]]be ment. Ott még 1578-ban áttért a [[protestantizmus|protestáns hitre]] és a [[Leideni Egyetem|leideni egyetem]] történelem tanszékén kapott állást. A következő évben a történelem tanszéket felcserélte a jogival és [[Isaac Casaubon]] és [[Joseph Justus Scaliger]] mellett ennek a kálvinista egyetemnek a sztárja lett. Ezen túlmenően 1579-81 és 1587-89 között rektor volt.
1581-ben jelent meg a „''Satyra Menippaea''” gúnyirata, melyben ellenfeleit csúfolta ki. De néhány évvel később, a „''De una religione''” és a „''Politicorum sive civilis doctrinae libri IV''” megjelentetése után, tarthatatlanná vált a helyzete, ezért elhagyta Leident és [[Mainz]]on keresztül [[Lüttich]]be távozott.
A [[katolikus]] hitre történt nyilvános visszatérése után minden katolikus államtól kapott tanszéki ajánlatot. Sőt [[VIII. Kelemen pápa]] a [[Vatikán]]ba hívta. Ám Lipsius Leuwen mellett döntött és 1592-től történelem professzorként ott tanított, s [[II. Fülöp spanyol király]] udvari történetírónak nevezte ki. Lipsius az 1590-es évek végén fedezte fel a wachtendoncks-i zsoltárokat, egyikét a legrégebbi holland szövegeknek. Albert főherceg kinevezte az államtanács tagjává.
Lipsius 1606. március 23-án 58 éves korában hunyt el Leuwenben, ahol 1853-ban emlékművet kapott. Brüsszelben az épületet, ahol az [[Európa Tanács]] ülésezik, róla nevezték el.
28. sor:
Lipsius latin nyelvű írásmódja az archaikus latin nyelvet olvasztotta össze [[Lucius Apuleius|Apuleius]], [[Tertullianus]], [[Thascius Caecilius Cyprianus|Cyprianus]] és [[Idősebb Arnobius]] latinságával és több tudós nézete szerint negatív befolyást gyakorolt a későbbi filológusok stílusára. Mások Lipsiust ezzel ellenkezőleg a modern „tacitizmus” példaképének tartják.
Lipsius a kiadói tevékenysége mellett filozófiai írások egész sorát is megjelentette. A ''„De constantia in malis publicis libri duo”'' (Antwerpen, 1584) című műve egy párbeszédes értekezés a kitartásról és a sztoikus gondolkodás fontos elemeit emeli át a kortársi jelenbe, hogy a válságos időkben vigaszt és állhatatosságot nyújtson. A szórakoztató mű nagy sikert aratott és befolyást gyakorolt többek között a barokk szomorújátékra, melynek mártír alakjai maguk az állhatatosság eszményképében tűnnek fel. Lipsius későbbi munkái ''(„Manuductio ad Stoicam Philosophiam”'' és ''„Physiologiae stoicorum”)'' arra tesznek kísérletet, hogy a sztoikus gondolkodást még rendszerezettebben mutassák be. A ''„Politicorum libri”'' egy politikai-etikai tan, ami az államjog fontos alapkövének és az abszolutizmus szellemi szálláscsinálójának számít.
További munkái többek között az ''„Epistolicarum quaestionum libri V”'' (Antwerpen, 1577) és az ''„Opera omnia”'' (Antwerpen 1585
== Magyarul ==
| |||