„Székesfehérvár–Tapolca-vasútvonal” változatai közötti eltérés

*'''[[Kék Hullám sebesvonat]] / [[Kék Hullám InterCity]]''': Budapest–Tapolca viszonylatban közlekedő, két óránként induló járat, ami klímás, [[Wi-Fi]]-vel felszerelt InterCity kocsit is továbbít, amibe IC-pót és helyjegy váltása kötelező. ([[2016]]-tól a szombathelyi vonat is ezt a nevet kapja). Balatonfüred és Tapolca között minden állomáson és megállóhelyen megáll, ezen a szakaszon gyorsvonati pótjegy nélkül igénybe vehető. Nevét a kék színű kocsijairól kapta. Ezeket a járatokat 2016-ig Budapestig elvitték a dízelmozdonyok, tehát elmaradt a Székesfehérváron szokásos gépcsere, így a menetidejük is csökkent. 2013-ban a [[Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa-vasútvonal|30a]] vonal [[Érd]] alsói szakaszának felújítása miatt egyes szerelvények [[Pusztaszabolcs]]–[[Börgönd]]–[[Szabadbattyán]] felé kerülő útvonalon közlekedtek, [[Székesfehérvár]] érintése nélkül. [[2014]]-ben a Budapest–Tapolca között távot 3 óra 17 perc alatt teszik meg. 2014-ben a 19703 számú vonatot szombatonként és vasárnaponként [[NOHAB|Nohab]] mozdony továbbította, ezen a járaton étkezőkocsi is közlekedett. [[2017]]-től már ezek a járatok is székesfehérvári gépcserével közlekednek, a Budapest és Balatonfüred közötti távot 1 óra 52 perc alatt teszik meg, míg Tapolcáig 3 óra 22 percre van szükségük. [[2021]]-től már a teljes szakaszon gyorsvonati pótjegy nélkül igénybe vehető, elő- és utószezonban sebesvonatként közlekedik IC kocsi nélkül, főszezonban IC vonatként közlekedik, amire Budapest és [[Balatonalmádi]] között, illetve Tapolca és Szombathely között helyjegy váltása kötelező, ilyenkor a vonatok nem állnak meg [[Szepezdfürdő megállóhely|Szepezdfürdő]] és [[Badacsonyörs megállóhely|Badacsonyörs]] megállóknál, ezeket ilyenkor a szintén két órás ütemben közlekedő Balatonfüred–Tapolca viszonylatú személyvonatokkal lehet elérni.
 
* '''[[Levendula ICInterCity]]''': 2021-ben indult, nyári időszakban csak Tapolca és Budapest-Déli pályaudvar között közlekedő reggeli járat, amire helyjegy váltása kötelező. Tapolca és [[Balatonakarattya]] között helyjegy nélkül igénybe vehetők.
 
*'''[[Tekergő gyorsvonat]] / [[Tekergő Expressz|expresszexpresszvonat]]''': Budapest–Tapolca viszonylatban közlekedő járat (a záhonyi járat, illetve 2015-ig a szombathelyi járat is ezt a nevet kapta). Kiválóan alkalmas csoportos utazásokra, nagy befogadó képességű kerékpárszállító kocsit továbbítanak, ezért kapták a Tekergő nevet. Ezek a járatok gyorsvonati pótjegy nélkül igénybe vehetők. 2015-ig minden júliustól szombatonként és vasárnaponként a 19704 számú vonatot [[NOHAB|Nohab]] mozdony továbbítja, a Nohab által vontatott járatok étkezőkocsit is továbbítanak. 2019-ig a 979 számú vonat klímával felszerelt InterCity kocsit is továbbít, amibe IC pót- és helyjegy váltása kötelező. 2015-ben az M62-es dízelmozdony szolgálatba állításának 50. évfordulóján Szabadbattyán és Tapolca között az 1972/1973-as Tekergő gyorsvonatpárt M62-es mozdony továbbította az említett viszonylatban oda és vissza. 2020-ban a 977 vonat kivételével mindegyik a Déli pályaudvar helyett Kőbánya-Kispestre közlekedik, utószezonban egyes vonatok ismét a Déli pályaudvarról közlekednek. 2021-től csak előszezonban péntekenként 1 vonat indul Kőbánya-Kispestről, hétvégenként 1 pár Budapest-Déli pályaudvarról, előszezonban gyorsvonatként, főszezonban expresszvonatként közlekedik. Nyáron 1 pár mindennap [[Nyíregyháza]] és [[Zánkafürdő megállóhely|Zánkafürdő]] között, hétvégén még 1 pár [[Szolnok]] és Tapolca között közlekedik. A vonatra nyári időszakban Nyíregyháza–Szolnok–Balatonakarattya viszonylatban helyjegy váltása kötelező.
 
*'''[[Fecske sebesvonat]]''': [[2017]]-ben indult nyári vasárnap délutánonként egy járat Balatonfüredről Budapestre, hogy csökkenjen az utána induló Katica sebesvonat telítettsége. [[MÁV M41 sorozat|418-as sorozatú mozdonnyal]] és Fecske Bhv-val van kiadva, ezért kapta a Fecske nevet. [[2018]]-ig a vonat Székesfehérváron is megállt, illetve [[Déli pályaudvar (Budapest)|Budapest-Déli pályaudvarig]] közlekedett. A [[2019]]-es nyári menetrendtől átkerült a vonat Kőbánya-Kispestre, ezzel egy időben már Székesfehérváron se áll meg. A vonat a {{IkonBKK|máv3||G43}}-as személyvonathoz hasonlóan Érd alsó helyett a Tárnok – Érd felső útvonalon közlekedett.
Névtelen felhasználó