„Múlt idő (nyelvészet)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
2 forrás archiválása és 0 megjelölése halott linkként.) #IABot (v2.0.8 |
→A magyar nyelvben: A múlt idő változásának folyamatát kibővítettem. |
||
13. sor:
Az ómagyar korban ([[896]]–[[1526]]) [[kijelentő mód]]ban már e kor előtt kialakult négy múlt idejű alak volt, amelyek a korabeli, főleg [[Latin nyelv|latinból]] fordított szövegekben jelentek meg. A régebbiekben az igeidők használata funkcióik tekintetében jóval lazább volt, mint a későbbiekben. Az igeidő-használat ezekben kristályosodott ki a latin nyelv hatására, de szabályai nem szigorú következetességgel, hanem csak főbb vonalaikban érvényesültek. Például a ''lát'' ige alakjai az alábbiak voltak:<ref name="korompay">Korompay 2006, 249. o.</ref>
* ''látá'' (elbeszélő múlt) – a múltbeli események előadásának fő eszköze
* ''látott'' (befejezett múlt) – valaki szavainak közvetlen idézésére használt igeidő;
* ''lát vala'' (folyamatos múlt) – az események hátterének jellemzésére szolgáló és a múltban ismétlődő történések igeideje;
* ''látott vala'' vagy ''látott volt'' (régmúlt) – a múltbeli történés következtében beállott állapotot, valamint a nagyon régi vagy a múltban előidejű történéseket kifejező igeidő.
A befejezett múlt már az ómagyar korban is a leghasználtabb volt, később pedig a többi igeidő folyamatosan visszaszorult egyrészt a latin hatás háttérbe szorulása, másrészt az [[igekötő]]-használat nagy arányú kibontakozása következtében.<ref name="korompay"/>A [[19. század]] első felében még három múlt idejű alak volt:<ref>[https://mta.hu/tudomany_hirei/a-magyar-multak-atalakulasa-szekfoglalo-beszedek-az-akademian-107532 Sipos 2017].</ref>
* Alakilag jelen idő, jelentésében múlt (szakkifejezéssel: <nowiki>''</nowiki>praesens historicum<nowiki>''</nowiki>, azaz történelmi vagy elbeszélő jelen)
A [[19. század]]ban már nem voltak használatosak az összetett alakok. A [[nyelvújítás]] időszakában [[Sztenderd nyelvváltozat|sztenderdizált]] [[irodalmi nyelv]]ben csak a két egyszerű alak volt jelen. Az elbeszélő múltat sem használták már a beszélt nyelvben, és a század vége felé az irodalmi nyelv is elhagyta. Csupán egyes [[nyelvjárás]]i régiókban, mint a székely és a moldvai maradtak fenn szórványosan a régmúlt és a folyamatos múlt alakjai.<ref>Mohay 2018, 24–26. o.</ref>▼
* A -t jelet alkalmazó múlt idő (egyszerű múlt idő)
* Az -a/-e/-á/-é jellel kifejezett múlt idő, azaz az elbeszélő múlt. Ez a múlt idő a 19. század második felére kiveszett a magyar nyelvből. Az elbeszélő múlt eltűnése után az egyszerű múlt átvette annak legtöbb funkcióját, ugyanakkor a temporális közvetlenség kifejezésére nem lett alkalmas. Ez a változás nyelvi hiány kialakulásához vezetett. Az elbeszélő múlt hiánya átalakította a magyar mondattant is: a múltról való beszéd főképp távolságtartó módon lehetséges, megismerő közvetlenség nélkül. A múlt közvetlen tapasztalatiságú kifejezésének lehetősége ezzel kiveszett a magyar nyelvből.<ref>[https://mta.hu/tudomany_hirei/a-magyar-multak-atalakulasa-szekfoglalo-beszedek-az-akademian-107532 Sipos 2017].</ref>
▲
A mai magyar nyelv sztenderd változatában kijelentő módban egyszerűen '''múlt idő'''ről van szó. [[Toldalék|Jele]] ''-t-'' vagy ''-tt-'', amelyhez kevés különbséggel a többi igemódban is használt [[Rag|személyragok]] járulnak. Az egyéb nyelvekben létező több múlt idejű alak jelentései a magyarban többnyire a [[Kontextus (nyelvészet)|kontextusból]] derülnek ki. Igeszemléletet és igejelleget egyes [[igekötő]]k és ige[[képző]]k fejeznek ki, bár nem rendszeresen, ami segíthet annak megállapításában, hogy melyik idegen múlt idejű alaknak felel meg a magyar egy adott esetben. Például az ''Esténként '''nézte''' a televíziót'' mondat igéjét a francia a [[Francia igerendszer#Folyamatos múlt idő (imparfait)|folyamatos múlt]] idejű megfelelőjével fordítja le, a ''Ma este '''megnézte''' a híradót'' mondatét pedig az [[Francia igerendszer#Összetett múlt idő (passé composé)|összetett múlttal]], amely a befejezett igeszemléletet is kifejezi, amint azt a ''meg-'' igekötő teszi.<ref>Szende – Kassai 2007, 262. o.</ref>
| |||