„Gandamaki csata” változatai közötti eltérés

1838-ban a brit erők támadást indítottak Afganisztán ellen és miután bevették [[Gházni ostroma|Gházni erődítményét]], az afgán haderő nagy része megadta magát. Az angolok elüldözték [[Duszt Muhammad]] afgán emírt, helyére a báb Sáh Sudzsát tették. Az afgánok sokáig csak néhány keserves, szervezetlen lázadást indítottak a megszállók ellen. Ez azonban megváltozott és 1841-ben már szervezetszervezett, jól felszerelt afgán lázadással találták szembe magukat az angolok. Kabul környékén {{szám|4500}} brit katona állomásozott és mellettük {{szám|12000}} kisegítő, civil tábori személyzet települt. Vezetőjűk a beteges, öreg és határozatlan [[William Elphinstone]] volt, akit korábban tiltakozása ellenére hívtákhívtak vissza a nyugállományából. Mikor a lázadók már Kabult fenyegették, a britek helyzete tarthatatlanná vált és saját biztonságuk érdekében vissza kellett vonulniuk.

Mielőtt visszavonultak volna, az angolok tárgyalásokba kezdtek a felkelőkkel, akikkel sikerült megegyezniük a szabad elvonulásban, [[Akbar Hán]] nagyvonalúan még kísérőket is ígért (akik sosem érkezetek meg). A brit menetoszlop 1842. január 6-án hagyta el Kabult és indult el [[Dzsalálábád (település, Afganisztán)|Dzsalálábád]]ba. Már az első napon több afgán felkelő rátámadt a visszavonuló angolok közül lemaradtakra, majd nem sokkal később lemészárolták a teljes utóvédet is.

A {{szám|16500}} emberből csak 1 érte el JalabadotDzsalálábádot, ő volt William Brydon orvos, az egyetlen túlélő a Bengáli Hadseregből a foglyokat nem számítva. A csata hatalmas győzelem volt az afgánok számára, de később újabb brit csapatok törtek be az országba és súlyos károkat okoztak Afganisztánban. A háború az afgánok győzelmével zárult ugyan, de a terület megmaradt a két nagyhatalom, az Orosz és a Brit Birodalom közötti hatalmi verseny érdekszférájaként.