„Lovasi Jenő” változatai közötti eltérés

'''Lovasi Jenő''', született Stumperger ([[Veszprém]], [[1911]]. [[szeptember 16.]] – [[Lovas (Magyarország)|Lovas]], [[1956]]. [[november 10.]]) m. kir. főhadnagy, az 1956-os Lovasi Forradalmi Nemzeti Bizottság elnöke.

Lovasi Jenő 1911. szeptember 16-án született Veszprémben, anyai ágon a lovasi Balogh családdal tartott rokonságot. Eredeti nevét (Stumperger) 1935-ben felmenőire való tekintettel Lovasira magyarosította. Bátyja Solt (Strumperger) Gyula (1908-19411908–1941), élelmezésügyi és gazdászati főhadnagy. A család Veszprémben a Szabadi út 42-ben (később Horthy Miklós, majd Bajcsy Zsilinszky út) lakott.

Lovasi Jenő az alapfokú iskolák elvégzését követően Békés vármegyébe költözött: nővérének férje (Nemes József) Beliczey Miklós<ref>http://bekeswiki.bmk.hu/index.php/Beliczey_Mikl%C3%B3s_(1901%E2%80%931977)</ref> Békés vármegyei főispán gazdatisztje volt. Makón érettségizett a Návai Lajos Felsőkereskedelmi Fiúiskolában (1931), majd Szegeden kapott katonai kiképzést. 1932-ben emléklappal ellátott zászlósi kinevezést kapott. A háború előtt [[Újkígyós|Újkígyóson]] volt leventeoktató (1934-19371934–1937), majd 1938 augusztusáig főoktató. 1938 októberében feleségül vette a [[magyarbánhegyes]]i Zsíros Károly lányát, Magdát, és a családdal együtt gazdálkodott.

1938-ban hadnagyi rangot kapott. A 19. magyar határvadász században szolgált, és  tagja volt a Magyar Királyi Honvédség Erdélybe be­vonulóbevonuló alakulatainak. 1942-től főhadnagyként szolgált a keleti fronton egészségügyi tisztként. 1945. május 7-én fogságba esett – valószínűleg a későbbi Csehszlovákia területén –, hadifogolyként Grúziába került a 236-os lágerbe.<ref>https://adatbazisokonline.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai</ref> A hadifogságból 1948. július 1-jén engedték szabadon, és 11-én vették nyilvántartásba a debreceni hadifogoly-átvevő táborban.<ref>https://mnl.gov.hu/mnl/hbml/az_mnl_hajdu_bihar_megyei_leveltaranak_adatbazisai</ref> Felesége, Zsíros Magda időközbeni halála miatt visszaköltözött a Du­nántúlra és [[Lovas (Magyarország)|Lovason]] telepedett le.

Lovason szőlészettel és borászattal foglalkozott az anyai ágon megörökölt – és az államosítások során egyre fogyó – földeken. 1949. május 28-án feleségül vette Stefanovszky Jenő – a [[veszprém]]i Korona Szálló egykori bérlője,<ref>{{Cite book |title=Márkusné Vörös Hajnalka – szerk: Püspökkert, Veszprémi Kaleidoszkóp 3. Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, 2015.}}</ref> később lovasi szőlőbirtokos és bor­nagykereskedő – fiatalabbik lányát, Magdolnát. Az 1950-es évek elején mind az ő, mind felesége családjának ingatlanait államosították, és egy lakóház kivételével (Lovas, Fő út 2., akkor Fő u. 6.) mindent elvettek tőlük. Felesége családját [[Stefanovszky család|(Stefanovszky család]]) osztályidegennek minősítették, és [[kulák]] listára kerültek, ahonnan a számos későbbi kérelem ellenére sem került le a család neve, bár földterületekkel már nem rendelkeztek.<ref>{{Cite book |title=VeML XXVI. 163 Lovas község tanácsi iratai, tanácsülési jegyzőkönyvek és levelezések}}</ref> Stefanovszky Magdát, aki nehezen viselte a kialakult helyzetet, a szombathelyi szanatóriumban kezelték, ahol 1956 tavaszán halálos baleset érte. Lovasi Jenő a Veszprémi Gabonaforgalmi Vállalatnál, majd a Balatonfüredi Sütőipari Vállalatnál dolgozott anyagforgalmi előadóként (raktáros). Vélhetően ekkor került kapcsolatba a balatonfüredi, ill.illetve veszprémi szervezkedésekkel.

A korábban megjelent írásos források a helyi kommunista erők szóbeli közlései, valamitvalamint a Veszprém megyei Rendőrfőkapitányság Politikai Nyomozó Osztályának szigorúan titkos, 1959. április 28-i jelentése alapján Lovasi Jenő halálát öngyilkosságnak minősítették.<ref>{{Cite book |title=Állambiztonsági Levéltári iratok, ÁBTL-3.1.9 – V-150379}}</ref> Ez a család és a korabeli nem- kommunista oldal elbeszélése alapján valótlan. Halála a mai napig tisztázatlan körülmények között történt.

Utolsó lakhelyét – Lovas, Fő utca 2. szám alatt – a család 2019-ben visszavásá­rolta, születésének 110. évfordulóján, 2021. szeptember 18-án tiszteletére a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet emléktáblát  avatott. Erre az alkalomra jelent meg az unokája által szerkesztett rövid életrajz is.<ref>{{Cite book |title=Sorstörténetek - Fejezetek Lovasi Jenő életéből, Szerk: Kovács Mária Györgyi, Veszprém, 2021.}}</ref>