„Ajtony vezér” változatai közötti eltérés

Szent István országot egyesítő hadjáratainak végére, az [[1020-as évek]] második felére a [[tiszántúl]]i területek, ahol [[Vata (törzsfő)|Vata]] volt a törzsfő, békésen elismerték fennhatóságát. Egyedül a Tiszántúltól délre eső területeket birtokló '''Ajtony''' maradt pogány ellenálló. Az államalapító király a leszámolásra [[1027]] tájékát látta elérkezettnek, ekkor ugyanis belső zavargások robbantak ki [[Bizánc]]ban, ezáltal elmaradtak a támogatások. A támadás kezdete előtt az egész uradalmat körbezárta, ezt bizonyítja az is, hogy [[II. Konrád]] csak nagy kerülővel tudta megtenni az utat Bizánc felé, tehát 1027-ben az ostrom már elkezdődött. [[Doboka (ispán)|Doboka ispán]] fia, [[Csanád vezér]], Ajtony egykori fővezére, Rév-Kanizsánál átkelt a Tiszán, és a Harangod (Aranka) vizénél a [[nagyősz]]i síkon két napig tartó csatában megverte Ajtony seregét, őt magát pedig lefejezte. A Gellért legenda szerint két csatát vívtak, az elsőt [[Őscsanád|Marosvár]]nál, ahol még Ajtony serege győzött, visszaszorítva a Tiszáig Csanádot. A másodikat Nagyősznél, amely azonban Ajtony halálával végződött. A sík területen emelkedő Oroszlános-halmon Csanád püspökséget alapított, I. István pedig [[Csanád vármegye|a róla elnevezett vármegye]] ispánjává tette. [[Ajtony nemzetség]]ét azonban nem sikerült megsemmisíteni, sőt birtokainak egy része is fennmaradt. Nevét 1329 óta őrzi az Arad és Csanád határán lévő ''Ajtonmonostora'' helynév.