„Jánossy Dénes (paleontológus)” változatai közötti eltérés

a
a (kategória igazítás AWB)
 
Sokoldalú és tehetséges személyiségét jól mutatja, hogy számos hazai és külföldi tudományos társaságnak volt tagja, sőt, vezetője vagy vezetőségi tagja. Példaként megemlíthetjük a [[Magyarhoni Földtani Társulat]]ot vagy a [[Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat]]ot, utóbbinak 1966-tól 1980-ig elnöke volt. A számos tagság között azonban számára a legnagyobb örömöt és megtiszteltetést minden bizonnyal a [[Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület|Magyar Madártani Egyesületben]] 1974-1990 között betöltött elnöki tiszt jelentette. A Társulat tiszteletbeli elnöki címét egészen haláláig viselhette. Az ornitológia és a madárvédelem terén végzett kimagasló munkája és eredményei elismeréseképpen 1995-ben „[[Pro Natura díj|Pro Natura]]” díjjal tüntették ki. A sok kitüntetés és elismerés között ennek a díjnak örült a legjobban, már csak azért is, mert nála az „első szerelem” a madarak és az ornitológia volt. Ahogy barátja és kollégája, [[Schmidt Egon]] írta róla, szívében mindig is madarász volt. Bátyjával, Tiborral már korán elkezdte járni a természetet a madárvilágot figyelve. Rendszeresen bejárt a Madártani Intézetbe is. Jóllehet a tudományos életben az őslénytan területén érte el a legnagyobb eredményeket, a madár- és természetvédelem volt az, amit a legnagyobb lelkesedéssel művelt. Nem véletlen, hogy amikor 1974. január 6-án 200 fő részvételével megalakult a [[Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület|Magyar Madártani Egyesület]], közfelkiáltással őt választották meg elnöknek. Az Egyesület megalakulásáról a Búvár hasábjain megjelent cikkében írta: „E sorok írója pedig éppen ezek (ti. a kihalt madarak; a szerző megjegyzése) mielőbbi tudományos feldolgozására törekszik azzal a kívánsággal, hogy ősi gazdag madárvilágunk utolsó maradványainak megmentésében is minél többet érjen el.”
 
Az Egyesület elnökeként a ragadozó madarak védelmét tekintette leginkább szívügyének. Fáradhatatlanul dolgozott akár a terepen, akár különféle hivatalokban vagy irodákban azon, hogy a veszélyeztetett fajok (pl. a parlagi sas és a kerecsensólyom) állománya újra stabillá váljon. Többek között elérte, hogy betiltsák a mérgezett csalik kihelyezését, valamint az ő nevéhez fűződik a ragadozó madarak egyik fő zsákmányállatának, az ürgének védett fajjá nyilvánítása, ezzel biztosítva e madarak stabil táplálékbázisát (Haraszthy 2005). (Itt érdemes megjegyeznünk, hogy idén éppen az ürgét választották az Év emlősének Magyarországon.) Munkásságának nemzetközi elismeréseként a [[Nemzetközi Madárvédelmi Tanács]] Kelet-Európai szekciójának elnöki tisztét töltötte be 1980–1988 között. Visszautalva Jánossy Dénesnek az ősi madárvilág vizsgálatáról fentebb idézett soraira, térjünk át arra a kutatási területre, a gerinces őslénytanra, amelyben a legnagyobb hazai és nemzetközi tudományos eredményeit érte el. Témájukat tekintve ezek a kutatásai, publikációi a mezozoikumi ősmadaraktól a miocén nagyemlősökön és a negyedidőszaki gerinces faunákon keresztül egészen a ma élő emlősökig és madarakig ívelnek. Ha a szorosabb értelemben vett őslénytani munkásságát akarjuk meghatározni, akkor azt egy jól körülhatárolható területtel jellemezhetjük: a pliocén és pleisztocén emlősök (ezen belül főleg kisemlősök) és a fosszilis madarak vizsgálata.
 
Pályája kezdetén az 50-es években [[Vértes László]]val, a nemzetközi hírű kutatóval végzett ásatásokat, és ekkor még főleg késő-pleisztocén és holocén gerinces faunákon dolgozott. A legjelentősebb munka számára az észak-magyarországi (Bükk hegység) Varbó község melletti [[Lambrecht Kálmán-barlang]] anyagának feldolgozása volt. Ebből írta később kandidátusi értekezését („A Lambrecht Kálmán-barlang késői pleisztocén gerinces faunája és a rissz-würm interglaciális problémája”). Ennek kapcsán írta le és vezette be a nemzetközi szakirodalomba az úgynevezett „[[Hystrix vezérszintet]]” és a „[[Varbói faunaszakaszt]]”. A barlangokkal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy – bár számos barlangban végzett ásatásokat, emellett a [[Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat]]nak évekig vezetőségi tagja, sőt társelnöke is volt, és munkája elismeréseként két díjjal is kitüntették (1966-ban Kadić Ottokár éremmel, 1982- ben pedig Hermann Ottó emlékéremmel) – a barlangászat csak őslénykutatóként érdekelte nem pedig barlangászként. Ennek ellenére a Társulat Őslénytani Szakosztályát 1966-tól egészen nyugalomba vonulásáig vezette.