„Imreh István (történész)” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Forrásolás
27. sor:
A középiskolát [[Kolozsvár]]on és [[Brassó]]ban végezte, majd 1940–1944 között a [[Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem|kolozsvári egyetem]] közgazdasági karán tanult, itt is doktorált gazdaságtörténetből. Rövid ideig a kolozsvári Victoria szövetkezetben dolgozott közgazdászként, majd az [[Erdélyi Tudományos Intézet]] munkatársa lett. Az intézet megszűnése után a [[Bolyai Tudományegyetem]] előadótanáraként először a jog- és közgazdaság-tudományi karon, majd a történelem szakon tanított. 1959-től nyugdíjba vonulásáig a [[Babeș–Bolyai Tudományegyetem]]en az egyetemes legújabb kor történetét adta elő. 1977-ben a [[Magyar Néprajzi Társaság]], 1998-ban pedig az [[Erdélyi Múzeum-Egyesület]] tiszteletbeli tagjává választotta.
 
Kutatásainak középpontjában Erdélynek a [[feudalizmus]]ból a [[kapitalizmus]]ba vezető korszaka állt, ezen belül a [[székelyek|székelység]] története. A székely falu mezőgazdasági fejlődését, állattartását, szőlőművelését, társadalmi rétegződését, a falu belső rendjét vizsgálta. Kora társadalomtudósai közül kapcsolatot tartott fenn a szintén falukutató [[Dimitrie Gusti]] szociológussal, kinek monografikus kutatási módszerét nagyra értékelte.<ref>[http://www.antroport.hu/lapozo/figyelo/figyelopdf/Kekesi%20Mark%20Zoltan%20Dimitrie%20Gusti%20JAV.pdf Kékesi Márk Zoltán: Dimitrie Gusti és a bukaresti monografikus szociológiai iskola]</ref> Életét és munkásságát dolgozza fel Both Noémi Zsuzsanna doktori dolgozata.{{jegyzet|{{CitPer |szerző=Both Noémi Zsuzsanna |cím=A székely faluközösség nótáriusa |alcím=Imreh István élete és munkássága |periodika=Erdélyi Tudományos Füzetek |év=2021 |évfolyam= |szám=294 |oldal= |issn=2068-309X |nyelvkód=hu |egyéb=(PDF, 8,7 MB) |url=http://real.mtak.hu/124468/1/A_szekely_falukozosseg_notariusa_Imreh_Istvan_munkasaga.pdf |elér=2021-10-16 |archívurl=https://web.archive.org/web/20211016184700/http://real.mtak.hu/124468/1/A_szekely_falukozosseg_notariusa_Imreh_Istvan_munkasaga.pdf |archívdátum=2021-10-16}}}}
 
==Művei==
47. sor:
 
== Díjak, elismerések ==
*[[Kriterion-koszorú]] (2001){{jegyzet|{{hiv-web |url=https://www.nevpont.hu/palyakep/imreh-istvan-7caf5 |cím=Imreh István, id. |elérés=2021-10-16 |szerző=[[Kozák Péter (sporttörténész)|Kozák Péter]] |év=2021 |munka=nevpont.hu |kiadó=Névpont |archívurl=https://web.archive.org/web/20210126025832/https://nevpont.hu/palyakep/imreh-istvan-7caf5 |archívdátum=2021-01-26}}}}
*[[Kriterion-koszorú]]
 
== Jegyzetek ==
{{jegyzetek}}
 
== Források ==
{{jegyzetek}}