„Onmjódó” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Források: portál
4. sor:
 
==Történelme==
A [[taoizmus]] tanításai az 5-6. században kerültek be Japánba a [[Kínai buddhizmus|buddhizmus]]sal és a [[konfucianizmus]]sal együtt, Koreán keresztül. A taoizmus ugyan nagy hatással volt a Japánjapán vallásra és filozófiára, nem szerzett jelentős követői tábort. Viszont a természetfeletti nézeteit és gyógyászati technikáit átvette a köznép. Ezután jelent meg egy Jugondo nevű iskola, ami a gyógyászati technikák, taoista bűbájok és talizmánok, illetve hipnózis segítségével képessé tette tanítványait a szellemek, szörnyek és betegségek elleni harcra. Erre hatással volt a buddhizmus és sintoizmus is, és a 7. századra létrejött az onmjódó. Tanításai és a természet elemzése a jóslás tudományba olvadt és úgy vált közismerté, hogy jelek alapján képes megmondani jó vagy rossz dolgok történését. EsztEzt a feladatkört a kontinensen buddhista szerzetesek végezték. Később már a császári udvar is támaszkodni kezdett az onmjódó jövendölésirejövendöléseire. A 7-8. században létrejött az onmjó hivatal (onmjó-rjó). A hivatal feladata volt a jövendölések és csillagászati megfigyelések felügyelete, illetve a naptárkészítés. Mivel Japánban tilos volt a buddhista szerzeteseknek jövendölni és csillagászatot művelni, ezek az onmjó hivatal monopóliumává váltak. A hivatal kezdetben a császári kormány, később pedig a kormány udvaroncai, a Cucsimikadó család irányítása alatt állt. A [[Heian]] kortól az onmjódzsik nagy befolyással bírtak, mivel úgy gondolták, hogy ők képességeikkel képesek katasztrófákat megakadályozni a katasztrófákat. A 19. század közepén babonának jelentették kinyilvánították és betiltották a gyakorlásáttanítását és tanulásáta gyakorlását.
 
==Onmjódzsi==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Onmjódó