„Victor Grignard” változatai közötti eltérés

==Pályafutása==

1894 decemberében asszisztensként munkát kapott a Lyoni Egyetemen, ahol Louis Bouveault munkatársa lett. Bouveault rábeszélte, hogy tanuljon kémiát. Rövidesen előléptették ''préparateur''-ra, és [[Philippe Barbier]] mellé került, aki a fématomokat tartalmazó szerves anyagokkal dolgozott. Grignard-t 1898-ban kinevezték vezető asszisztenssé és még abban az évben megjelent első közös cikke Barbier-val. Munkájuk az elágazó szénláncú, telítetlen [[szénhidrogén]]ekre irányult, de kutatták az etil-izopropilacetobutirát és a diizopropilbutén-dikarboxilsav sztereokémiai tulajdonságait is. Barbier tanácsára kezdett foglalkozni a [[magnézium]]ot tartalmazó szerves anyagokkal. Kidolgozott egy reagenst, melyben az alkilcsoporthoz magnézium és halogénatom kapcsolódott (ún. [[Grignard-reagens]]). Az anyagot [[keton]]hoz vagy [[aldehid]]hez adva a reagens felbontotta annak oxigénatomhoz kapcsolódó kettős kötését és helyére bekapcsolta a reagens alkilcsoportját. A Grignard-reakció igen hasznosnak bizonyult a szerves vegyületek szintézisekor. 1935-ben, a tudós halálakor több mint 6 ezer cikk hivatkozott az általa feltalált reakcióra, de ő maga is felhasználta egzotikus alkoholok, ketoészterek, nitrilek, [[terpének]] tanulmányozásában és szintézisében és kidolgozott egy módszert a [[fulvének]] előállítására.

Grignard 1901-ben megszerezte kémiai doktori fokozatát a Lyoni Egyetemen. 1905-től a [[Besançoni Egyetem]] alkalmazta előadóként (''Maître de Conférences''); a következő évben hasonló pozícióban visszatért Lyonba, ahol 1908-ban professzori kinevezést kapott. 1909-től a [[Nancyi Egyetem]]en oktatott szerves kémiát. 1912-ben megjelent kétkötetes műve a szerves kémiai katalízisről ('1Le Catalyse en Chimie Organique''). Ugyanebben az évben [[Paul Sabatier]]-val megosztva kémiai Nobel-díjban részesült.