„Sas Tamás” változatai közötti eltérés

121 bájt hozzáadva ,  2 hónappal ezelőtt
források
a (link egyértelműstés AWB)
(források)
 
 
== Életpályája ==
{{nincs forrás|szakasz=igen}}
Édesapja mérnök, édesanyja közgazdász volt, Sas Tamás második fiúgyermekként született. 16 évesen egymás után huszonegyszer megnézte [[Ingmar Bergman]] ''[[Suttogások és sikolyok]]'' című filmjét, melynek hatására eldöntötte, hogy filmrendező lesz. A Madách gimnáziumi [[1974]]-es érettségije után az [[Magyar Távirati Iroda|MTI]] fotósa lett, a Filmgyárban és a televízióban dolgozott segédoperatőrként, majd [[1980]]-ban második próbálkozásra felvételt nyert a [[Színház- és Filmművészeti Főiskola]] operatőr szakára. Első önállóan fényképezett játékfilmje a [[Janisch Attila]] által rendezett ''Árnyék a havon'' volt, amely meghozta számára a szakmai elismerést: számos fesztiválon díjat kapott. Az [[1980-as évek]] végén filmgyártó céget alapított, több száz reklámfilmet fényképezett és rendezett a játékfilmes operatőri tevékenysége mellett. Az [[1990-es évek]]ben televíziós műsorokat rendezett, majd [[1997]]-ben elkészítette első nagyjátékfilmjét, a ''[[Presszó (film)|Presszót]]''. A film alacsony kópiaszámának ellenére, magas nézőszámot ért el az art mozi hálózatban, és jelentős hazai és nemzetközi filmszakmai sikereket könyvelhetett el. Következő filmje a ''[[Kalózok (film, 1999)|Kalózok]]'' volt, ami két kalóz-rádiós fiúról és egy szomszédban fuvolázó leányról, és az ő szerelmi háromszögükről szólt. A gyártása alatt összetűzésbe került a film producereivel [[Budai György|Budai Györggyel]] és [[Geszti Péter]]rel. A [[film]] művészeti kérdéseiben erősen eltérő véleményt formáltak. A ''Kalózok'', ha szakmai sikert nem is, de közönségsikert annál inkább aratott, közel 250 ezer mozijegy kelt el a pénztárakban, valamint a film zenéjéből számos sláger született. A következő filmje a ''[[Rosszfiúk (film, 1999)|Rosszfiúk]]'' volt, ami nevelőintézetes gyerekekről szólt. A műről negatív kritikák születtek, a nézők mérsékelt kedvvel látogatták, bár a 100 ezer főt elért nézettség [[Magyarország]]on akkoriban sikernek számított. Negyedik filmje a ''[[Szerelemtől sújtva]]'' monodráma volt, melyben egy fiatal nő reménytelen szerelmi vergődésében eltöltött hat napját egy lakásba zárva követhetjük végig. A film vegyes szakmai megítélést eredményezett, és alacsony nézettséget. A [[2003-as Magyar Filmszemle]] időpontjában megjelent az ''Egy szerelem naplója'' című könyve, ami a ''Szerelemtől sújtva'' című film előzményeit dolgozta fel naplóregény formájában, Éva gyermekkorától kezdődik és a film ''nyitójelenetével'' fejeződik be. Ötödik filmjében Sas Tamás egy tinitémához nyúlt, [[Salinger Richárd]] nagy sikerű könyvének az ''[[Apám beájulna|Apám beájulnának]]'' filmes adaptációját vitte vászonra.
 
==Külső hivatkozások==
* [http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20111230-sas-tamas-nincs-olyan-film-ami-csak-rossz-interju.html Sas Tamás: Nincs olyan film, amelyik csak rossz] – Interjú. In: [[Origo.hu|Origo]], 2011. december 30.
* [https://www.mafab.hu/people/tamas-sas-112602.html]
* [https://snitt.hu/muveszek/sas-tamas]
* [https://port.hu/adatlap/szemely/sas-tamas/person-1688]
 
{{Sas Tamás}}