Szmürnában született, és már fiatal korában elmélyedt a [[Kabbala]] tanaiban. Szép külső megjelenése és [[aszkézis|aszketikus]] élete által megvoltak a képességei, hogy nézeteit hatásosan átadja a tömegeknek. Az [[1648]]-as esztendőre a zsidó [[misztika|miszticizmus]] kilátásba helyezte a Messiás eljövetelét, Cévi pedig ezt felhasználva önmaga lépett fel messiásként. Szülővárosa [[rabbi]]iskolája tettéért kiátkozta, Cévi pedig [[Szaloniki]]be, majd ott ugyancsak a rabbiktól elűzve [[MoreaPeloponnészosz|Moreába]] ment. Innen [[Kairó]]ba, később [[Jeruzsálem]]be utazott tovább, ahol nagy feltűnést keltett. Azonban onnan is menekülnie kellett, de [[Kisázsia]] más városaiban – éppen szülővárosában is – ekkor már Messiásként üdvözölte a fanatizált zsidó tömeg. Az [[Oszmán Birodalom|oszmán-török]] hatóságok végül – nem nézhetve tétlenül az egyre növekvő mozgalmat – [[1666]]-ban Cévit [[Konstantinápoly]]ba idézték, majd a partra szálló ál-messiást a [[nagyvezír]] parancsára vasra verték, és Abidosz várába zárták. Híveinek tömegét ez nem tántorította el tőle, ezért [[IV. Mehmed oszmán szultán]] maga elé vitette [[Edirne (település)|Drinápolyba]], ahol válassztania kellett a halál és az [[iszlám]] vallás felvétele között. Cévi az utóbbit választotta, és Mehmed efendi néven a szultán ajtónállójának lett kinevezve. Áttérésének hírére híveinek egy része kiábrándult, más része viszont továbbra is hitt benne, mivel Cévi levelei és prófétái által azzal biztatta őket, hogy áttérése csak színleges, illetve a megváltás művének egy előre meghatározott, szükséges kelléke. A török szultán értesülve magatartásáról, [[Albánia|Albániába]] száműzte Cévit, aki ott, [[Ulcinj|Dulcignóban]] elhunyt. Mozgalma halálával sem ért véget: [[Magyarország]]on egy [[Mardokáj]] nevű kismartoni zsidó toborzott híveket a kultuszának, amely hazánkban, Cseh-, Morva- és [[Lengyelország]]ban – ugyan a rabbik által átokkal sújtva és folyamatosan üldözve – még a [[19. század]] elején is, titokban virágzott. [[Jakob Frank]] mozgalma is Cévi nézeteinek egyik folyománya volt. Szalonikiben a [[19. század]] végén is éltek hívei, akik [[dönmék]]nek nevezték magukat; számuk körülbelül 4-5000 fő volt, hitük az iszlám és a zsidó kabbalai tanok keveréke.
