„Richard S. Ewell” változatai közötti eltérés

Ewell tanácskozásán riasztó hír érkezett [[William Smith|William „Extra Billy” Smith]]{{jegyzet*|William Smith 65 éves politikus volt, nem volt szakképzett karriertiszt, és ekkor már megválasztott, de még hivatalát el nem foglalt virginiai kormányzó volt. A katonák szempontjából olyan politikus, akivel érdemes nem bajuszt akasztani. A katonai végzett akadémiát tiszteket az előléptetéseknél előnyben részesítették és ezt megunva Smith elégedetlen kijelentésekre ragadtatta magát velük szemben és befolyását tekintve nem volt ajánlatos megszégyeníteni. Smith dandárja három virginiai ezredből állt, melyek összlétszáma nem érte el a 900 főt, tehát könnyen nélkülözhetőek voltak.}} dandárjától, miszerint szövetségi katonaság közeledik a York úton, nagyjából a konföderációs csapatok háta felé. Early nem adott hitelt alárendeltjének, de Ewell úgy vélte, nem engedhetik meg maguknak, hogy ne vizsgálják ki, ezért Gordon dandárját a fenyegetés irányába fordította. Rodes azt jelentette, hogy három harcképes dandárja maradt, kettő túl nagy veszteségeket szenvedett ahhoz, hogy ismét harcba küldjék. Ennek ellenére szükségesnek látták a támadást, Rodes tehát felsorakoztatta csapatait és Early dandárjai felét a nem létező szövetségi támadás ellen irányította.{{jegyzetJegyzet*| A XII. szövetségi hadtestből [[Alpheus Williams]] hadosztálya valóban Gettysburgtől keletre nyomult észak felé a Benner's Hill takarásában, mert a menet megkezdésekor még azzal az információval rendelkezett, hogy az I. és XI. hadtest Gettyburgtől északra harcban áll és egy-egy hadosztálynyi segítséget kérnek a jobb- és balszárnyukra. A két hadtest megfutása után azonban a a Benner's Hilltől északra való felsorakozás értelmetlenné vált. A szövetségi katonák tömegét látták a konföderációs felderítők és jelentették Ewellnek. Williams elérte a Hanover utat, majd az új utasításnak megfelelően visszahúzódott. A Hanover út és a York út még Gettysburg akkori határán kívül egymásba torkollt.{{refhely|Pfanz4|95-97. o.}} Furcsa módon Smith és Gordon dandárja ebben a pozícióban maradt másnapig.{{refhely|Pfanz3|78. o.}}}} Ewell Campbell Brown hadsegédet A. P. Hill hadtestéhez küldte megkérdezni, hogy milyen egységekkel fogják segíteni a támadást, az ott parancsnokló Lee-től Taylor őrnagy tolmácsolásában az a választ kapták, hogy a jobbszárny sajnálatos módon semmilyen egységet nem tud támadásba küldeni a Cemetery Hill ellen, mindössze tüzérséggel fogják támogatni a rohamot.{{refhely|Atkinson}}{{refhely|DSF|3. kötet, 95-97. o.|Pfanz3|76. o.}}

Ewell felderítői Lee távozása után érkeztek vissza és jelentették, hogy a Culp's Hill (Culp-domb) őrizetlen. Johnson hadosztályának egyes elemei már érkezőben voltak. Ugyanakkor Lee-től egy feljegyzés érkezett, mely szerint a helyzet újraelemzése után a jobbszárnyon jók a kilátások egy támadásra, ezért amennyiben a második hadtest nem lát maga előtt megvalósítható célt, vonuljon át a hadsereg jobb oldalára. Ewell Lee főhadiszállására lovagolt egy új tervet kovácsolva. Ha Johnson harci veszteségektől mentes hadosztálya elfoglalja a Culp's Hillt, akkor a Cemetery Hillhez vezető útvonalak konföderációs tűz alatt tarthatóak, a szövetségi haderő nem tudkap erősítéseket kapni és vissza kell vonulnia. Megszerezte Lee hozzájárulását a Culp's Hill elleni támadáshoz, így a második hadtest a helyén maradhatott. Mikor éjfél után Ewell visszatért saját szállására, és kiadta a támadásra a parancsot, Johnson azt jelentette, hogy vonalba fejlődött és megindult, de a felderítői jelentése szerint a Culp's Hillen nyilvánvalóan nagyszámú szövetségi csapatok vannak. A védetlen pozíció immár védetté vált és Johnson vonakodott éjszakai támadást indítani.{{jegyzet*|Az amerikai polgárháború folyamán egyetemes nézet volt, hogy éjszakai támadásoknak nincsen helye, mert nem lehet koordinálni. Amikor egy harc mégis az éjszakába nyúlt, mindig olyankor kezdődött, mikor a katonák még effektíve láttak, csak nem tudták abbahagyni a küzdelmet.}} Lee áthelyezési tervét immáron semmi nem akadályozta, de már túl késő volt hozzá.{{refhely|DSF|3. kötet, 100-105. o.|Pfanz3|81-83. o.}}