„Szputnyik–1” változatai közötti eltérés

A [[Második világháború|második világháború]]t követően mindkét nagyhatalom hadizsákmányként kezelte a [[Harmadik Birodalom|Német Birodalomtól]] birtokukba került technikai találmányokat, köztük kiemelt helyen a [[V–2]] rakétákat is. Az amerikaiak [[Wernher von Braun]]t és több tucatnyi vele dolgozó mérnököt kaparintották meg és telepítettek át az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]]ba, míg a szovjetek kezébe közel 100 vagonnyi rakétaalkatrész, vagy többé-kevésbé összeszerelt V–2 tartozék került, jó néhány hadifogoly rakétamérnökkel együtt. Ezeken az alapokon a [[hidegháború]]ban mindkét fél nagyarányú rakétafejlesztésbe fogott. Mind az Egyesült Államokban, mind a [[Szovjetunió]]ban a V–2 továbbfejlesztése folyt, amelynek eredményeként jött létre az első szovjet [[ballisztikus rakéta|interkontinentális ballisztikus rakéta]] az [[R–7 Szemjorka|R–7]]. A rakéta tervezésének vezetője, [[Szergej Pavlovics Koroljov|Szergej Koroljov]] vetette fel az ötletet – amelyet a program gazdái, a hadsereg vezetői élesen elutasítottak –, hogy használják fel a rakétát egy űrkísérlethez. Az ötlet azon alapult, hogy az [[Nukleáris fegyver|atomtölteteket]] célba juttató rakétatechnika titkos ugyan, de egy békés célú rakétaindítással meg lehet üzenni a világnak a pusztítóképesség, a fenyegetés mibenlétét. Koroljov ötletét a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetése felkarolta és titkos programként engedélyezte a kísérletet.<ref name="Holdséta13_25">{{cite book|last=Dancsó|first=Béla|title=Holdséta|origyear=2004|publisher=Novella Kiadó|pages=13-25|isbn=9639442240|accessdate=2021-10-19}}</ref>