„Páncéltörő rakéta” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Link. |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
15. sor:
:Az [[1970-es évek]] elején jelentek meg a sokkal kisebb méretű, vetőcsőből indítható páncéltörő rakéták, ezek szárnyfelületei a repülés közben nyílnak ki. Amellett, hogy méretük sokkal kisebb, a légmentesen lezárt vetőcső miatt sokkal jobban tűrik az időjárás viszontagságait és a szennyeződéseket is. Irányításuk rendszerint vezetékes-félautomata módon (SACLOS) történik, vagyis az irányzónak a célon kell tartania az irányzékot a rakéta becsapódásáig. Ilyen például az amerikai [[BGM–71 TOW|TOW]] vagy a szovjet-orosz [[9M113 Konkursz|Konkursz]], [[9K115–2 Metyisz–M|Metyisz]] vagy Kornyet rendszerek.
:Az [[1980-as évek]]től több új irányítórendszer is megjelent, a [[lézeres félaktív önirányítás]] még igényli a cél megjelölését az indítás után, az [[infravörös passzív önirányítás]] és a [[lokátoros aktív önirányítás]] esetén a rakéta önállóan repül a célig. Ilyen például a félaktív-lézeres amerikai [[AGM–114 Hellfire|Hellfire]] vagy a radaros rávezetésű brit Brimstone.
:A 2000-es években megjelenő páncéltörő rakéták új generációja már a ívelt röppályán repülve a harckocsik vékonyabb tetőpáncélzatát támadja. Rávezetésüket infravörös önirányítás jellemzi, ''fire and forget'' és ''fire and observe'' tüzelési módokkal. A kategória két meghatározó típusa az izraeli [[Spike (rakéta)|Spike]] és az amerikai [[FGM–148 Javelin|Javelin]] - mindkettőből sok ezer példány áll szolgálatban a világ fegyvereserőinél.
== Jegyzetek ==
| |||