Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
HurniKán (vitalap | szerkesztései)
94. sor:
:{{ping|Humpa kepa}} Pontról pontra végigmondtam, nem érdekelt ez titeket. Háromszor döntött úgy a szerkesztőközösség, hogy nem wikiképes tartalom. Háromszor. Milyen jó érvek hangzottak el tőletek? Jóformán azt lehetett hallani, hogy ez az ember troll, az meg nímand troll, amaz meg gestapos. Megint a szólásszabadsággal jöttök? Megint az mögé bújtok? A szólásszabadságban nálatok a gestapozás és a proxys zsarolás is benne van? Bocsi, de az elmúlt események után már nem lehet komolyan venni, amikor ti a szólásszabadságot emlegetitek. És még ti vártok el tőlünk bármit is? Ahogy már mondtam, volt megbeszélés, csókolom. Három is. Túlnyomó részben nem adminisztrátorok szóltak hozzá, szóval a wiki dönthetett és döntött is. Illetve fordítva ülsz a lovon: nektek kéne bemutatni, miért is nevezetes, nem pedig fordítva. Láttuk már a ti bemutatásotokat: nem sikerült.
:Úgyhogy leköteleznétek, ha végre távol maradnátok a pártotokkal a magyar Wikipédiától, amíg valami jelentős változás be nem áll a nevezetesség téren. Nem kívánunk olyan platformot nyújtani, amit csak azért használnátok föl, hogy reklámot kapjatok, vagy a találati listában elől jelenjetek meg. Fel szeretném nyomatékosan hívni a figyelmedet a [[Wikipédia:Wikitanácsi indítványok/Le az Adók 75%-ával pártot törli pár troll|wikitanácsi beadvány]] eredményére. A Wikitanács sem hagyta helyben a visszaállítást. Ezen kívül kimondta, hogy további visszaéléseket és zavarkeltéseket megfelelő szankciók követhetik, ami végleges kitiltás is lehet. Én ehhez fogom tartani magam. – [[Szerkesztő:Balint36|balint36]] <sup>[[Szerkesztővita:Balint36|utaspanasz]]</sup> 2022. január 6., 02:28 (CET)
::Most látjuk, hogy közben - de ti nem vagytok trollok - sikerült félig törölnetek (bosszúból?) Ecsenyi Áron wiki cikkét is. A fotót Viröngy elvátrs leszedette, majd leszedte Ecsenyi Áron névtábláját is, ahol le volt írva, hogy a mekkortól elnöke a pártjának. Nem, ez nem vandalizmus, és ti felkent független-objektívek vagytok. A vitarendezésetek se önkényes és nem elfogultan léptek fel. [[Szerkesztő:HurniKán|HurniKán]] <sup>[[Szerkesztővita:HurniKán|vita]]</sup> 2022. január 7., 20:04 (CET)
 
Balint36, remélem, te is érzékeled azt a „finom” ellentmondást, hogy az állítólagos szólásszabadságba (ami a Wikipédiára vonatkoztatva értelmezhetetlen, de ebbe most ne menjünk bele) náluk belefér az is, hogy ''"Es elvarjuk, hogy csak az d0nthessen a wiki cikkunkrol, aki veszi is a faradsagot es kimutatja minden egyes citalt forrasrol, hogy miert nem nevesito. Ha a tobbi admin nem kepes ra, akkor kerjuk maradjanak tavol a vitatol."'' Tehát akik nem értenek egyet velük, azok ne szólhassanak hozzá. Szólásszabadság van annak, akiknek ők "megengedik" {{D}} [[User:Hungarikusz Firkász|Hungarikusz Firkász]]<sup> [[User vita:Hungarikusz Firkász|Ide írkássz!]]</sup> 2022. január 7., 07:42 (CET)