„Panzerhaubitze 2000” változatai közötti eltérés

Az [[1970-es évek]] második felében a [[NATO]] egyes európai tagállamai fegyverzet-egységesítési programokat írtak ki és kezdtek megvalósítani. Ezen programok között szerepelt egy új típusú önjáró löveg kifejlesztése is, melynek az [[SP–70]] nevet adták. A program az [[1980-as évek]] elején indult el. Az [[Olaszország]], [[Egyesült Királyság]] és [[NSZK]] által közösen indított fejlesztések azonban a nem kellően átgondolt programstruktúra miatt növekvő költségek és a folyamatos darabszám-visszamondások következtében az addig együttesen fejlesztett PzH 155–1 önjáró tarackágyú fejlesztési munkáit leállították. Sok probléma merült fel az abban alkalmazott FH 155–1 tarackágyúkkal kapcsolatban is, lényegesen gyengébb paramétereket mutatott, mint az USA-ban bevezetett [[GC–45]] típusú [[Tarack (löveg)|tarack]]. A programot [[1986]] júniusában leállították, viszont nyugatnémet részről az erre fenntartott teljes összeget (186 millió [[német márka|német márkát]]) a kormány két újonnan megalakult konzorciumnak ítélte oda, amik egy új {{szám|155 |mm}}-es önjáró löveg prototípusának létrehozására és későbbi gyártására kaptak megbízást. Ezt a két konzorciumot a [[Krauss-Maffei]], a [[KUKA]] és a [[Rheinmetall]], valamint a [[Wegmann]] és a [[MaK]] cégek alkották. Mindkét konzorcium 1-1 mintadarabot épített, ezek ellenőrző vizsgálatait a Bundeswehr végezte el [[1990]]-re. A javaslatok közül a Wegmann-MaK konzorcium - melyhez később a Rheinmetall is társult - terve nyerte a tendert. A Wegmann lett felelős a teljes rendszerért, a toronyért és az automatikus töltőberendezésért, a MaK az alvázat, a Rheinmetall pedig a löveget szállítja. A széles körű haditechnikai ellenőrző vizsgálatok során tesztelték a járműveket a [[kanada]]i [[Manitoba]] tartományban található [[Shilo]] támaszponton, az [[arizona]]i [[Yuma|Yumában]], valamint a Bundeswehr tüzériskolájában egyaránt. [[1995]] végéig 19 000 {{szám|19000|km}}-t tett meg a típus komoly technikai problémák nélkül.

Több hadsereg is tesztelte, a tárgyalások során a {{szám|40 |km}}-es lőtávolság komoly érv volt az eladók kezében. A [[torony (harcjármű)|toronynak]] haditengerészeti változata is készült, amelyet egy német [[fregatt]]on próbáltak ki ''(MONARC: Modular Naval Artillery Concept, azaz Moduláris Tengerészeti Tüzérségi Koncepció)''. Eredetileg a [[2007]]-[[2008]]-ban hadrendbe álló [[F125 osztály]]ú fregattokhoz készítették, azonban a haditengerészet végül az olasz [[Oto Melara]] által fejlesztett {{szám|127 |mm}}-es löveget választotta.

A páncélzat szintén hagyományos hegesztett acélpáncél, viszont [[modulrendszer]]ben tervezett, bevetéstől függően rugalmasan bővíthető. Az általános elrendezés is védelmet nyújt a {{szám|7,.62 |mm}}-es [[géppuskalövedék]]ek ellen és 800 m-nél távolabbról kilőtt {{szám|14,.5 |mm}}-es [[páncéltörő lövedék]]ek ellen is, de [[reaktív páncélzat]] is szerelhető fel rá. A normál páncélzat továbbá védelmet nyújt 10 méteres körzeten túl becsapódó tüzérségi lövedékek ellen ({{szám|155 |mm}} űrméretig), valamint megakadályozza a [[neutronsugárzás]] áthatolását is. A harcjármű teljes [[atom-biológiai-vegyi védelem|atom-biológiai-vegyi (ABV) védelemmel]] van ellátva.

A négyszögletű tornyot a Wegmann cég tervezte, ami - a motor elrendezése miatt - a test hátsó részében lett elhelyezve. A torony tetején 2 db búvónyílás lett kialakítva: a bal oldali elöl, a jobb oldali hátul. Előbbire szerelhető fel a {{szám|7,.62 |mm}}-es [[géppuska]], amely légi- és földi célok ellen egyaránt alkalmazható. Elhelyeztek még oldalanként 4-4 db [[ködgránátvető]]t is. A toronyba egy [[Fázisvezérelt antennarács|fázisvezérelt radart]] is építettek, amellyel a kilőtt lövedék nyomon követhető és az oldalszél mérésére is alkalmas.

A járművet egy négyütemű, 8 hengeres [[MTU 881|MTU 881 Ka–500]], később Ka–501 típusú [[dízelmotor]] hajtja, ami a test bal első részében került elhelyezésre. Teljesítménye {{szám|736 |kW}} ({{szám|986 |LE}}), fajlagos teljesítménye {{szám|17,.83 |LE/t}}. A motorhoz egy négysebességes Renk HSWL 284 C típusú sebességváltó van kapcsolva. Noha a jármű meglehetősen nehéz, a hajtáslánc mégis nagy mozgékonyságot biztosít neki. Országúton {{szám|60 |km/h}}, terepen {{szám|45 |km/h}} a csúcssebessége. Hatótávolsága eléri a {{szám|420 |km}}-t, üzemanyagfogyasztása {{szám|240 |liter}}/{{szám|100 |km}}. Az üzemanyag 3 db tartályban van tárolva.

A jármű elsődleges fegyverzete egy huzagolt csövű, belül [[króm|keménykrómozott]] {{szám|155 |mm}} űrméretű, 52-es [[űrmérethossz]]ú (L/52) tarackágyú, amit a Rheinmetall gyárt (csőhossz 8,06 m). A cső belsejét a kisebb súrlódási ellenállás és csőkopás, valamint a hosszabb élettartam elérése miatt krómozzák. Élettartama ezen kialakítások miatt 2000 lövés. A cső torony felőli részére egy [[füstgázelszívó henger]]t, a [[csőszáj|cső szájára]] pedig egy kombinált, nagy hatásfokú [[csőszájfék]]et szerkesztettek. A cső [[bajonettzár]]ral rögzül a [[csőfar]]hoz, ez a megoldás a csőcserét hivatott gyorsítani. A csőfart hagyományos, függőlegesen mozgó [[ékzár]] reteszeli, az ékzárban található az [[ütőszeg]] is. A [[töltényűr]] térfogata 23 liter. A cső menethelyzetben a kocsialváz orrának tetejére rögzíthető.

A Rheinmetall dolgozik a löveg L/60-as változatának kifejlesztésén, így a jövőben egy átfogóbb korszerűsítés keretében a löveg is lecserélhető. Az L/60-as lövegnek töltényűr mérete 29 liter és a próbák során {{szám|70 |km}}-ett meghaladó lőtávolságokat is elértek.

A löveg hatásos lőtávolsága hagyományos lövedékkel {{szám|30 |km}}, [[rakétapóthajtású lövedék]]kel {{szám|56 |km}}. Közvetlen irányzással páncélozott célokat 1200 méterig képes leküzdeni.

A [[Németország]], [[Franciaország]], [[Olaszország]], [[Nagy-Britannia]] és az [[Amerikai Egyesült Államok]] között létrejött [[ballisztika]]i egyezmény<ref>[[NATO]] ''JBMOU'' ''(Joint Ballistics Memorandum of Understanding)''</ref> értelmében a löveghez az összes szabványosított {{szám|155&nbsp;|mm}} űrméretű NATO-lövedéket és töltetet alkalmazni lehet. A löveg javadalmazása 60 db lövedék (48 db ''készenléti'' a toronyban, 12 db ''tartalék'' a járműben) és 288 db [[lőpor-préstest]] (''MTLS - Modulares Treibladungssystem'', magyarul ''moduláris hajítócsomag rendszer''), vagy ezzel egyenértékű [[zsákos töltet]]. Tömegük kb. 3,5 tonna. A rendszer újramálházása két fővel kevesebb, mint 11 perc alatt elvégezhető (~10 perc 50 másodperc). A lőszerek be- és kimálházása a jármű hátsó részén elhelyezett ajtókon történik automatikusan, vagy kézi úton.

* DM 92: ez a töltet is teljesíti a NATO ''JBMOU'' előírásait. A töltet alkalmazásával további {{szám|63&nbsp;|°C}}-kal nő a belső töltőűri hőmérséklet, ezáltal a lőtávolság is. Csak L/52-es csövekben alkalmazható.

* ''{{szám|155&nbsp;|mm}} L15 A2 HE'' (''HE - High Explosive'', magyarul ''nagy rombolóerejű'') lövedék: az FH 155–1 programban Nagy-Britanniával közösen kifejlesztett lövedék.

* ''{{szám|155&nbsp;|mm}} HE Rh 30'' lövedék

* ''{{szám|155&nbsp;|mm}} HE Rh 40'' lövedék: legelőször a görög hadsereg állította hadrendbe 2005-ben ({{szám|155&nbsp;|mm}} HE Rh 40 BB).

* ''DM 106'' világító lövedék: az FH 155–1 programban lett kifejlesztve. 1,8 millió [[kandela|cd]] fényerejű lövedék {{szám|5&nbsp;|m/s}} sebességgel süllyed, alkalmazott magassága 600-800 méter.

* ''DM 125'' multispektrális füstgránát: 8 db vörös[[foszfor]]t (RP) tartalmazó patronnal van szerelve, égésideje {{szám|3,.3 |perc}}, működési hőmérséklete {{szám|-46&nbsp;|°C}} és +{{szám|63&nbsp;|°C}} között, élettartama 10 év, tömege {{szám|46&nbsp;|kg}}

A legnagyobb lőtávolság közvetett irányzás esetén, hagyományos lövedék használatakor (pl. L15 A2) {{30&nbsp;|km}}, {{szám|40&nbsp;|km}} [[rakéta-póthajtású lövedék]]kel. Egy 2006 áprilisi lövészet során az egyik PzH 2000 {{szám|56&nbsp;|km}} távolságra lévő célt talált el.<ref>{{Cite web |url=http://www.kmweg.de/pressenews_detail.php?id=53 |title=PzH 2000 steigert Schussreichweite um fast 40 Prozent |accessdate=2007-11-11 |archiveurl=https://web.archive.org/web/20070927122841/http://www.kmweg.de/pressenews_detail.php?id=53 |archivedate=2007-09-27 }}</ref>