„Nyilvános telefon” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
(Új oldal, tartalma: „A '''nyilvános telefonok''' az olyan telefonok, melyek bárki által használatba vehetők, feltéve, hogy a szolgáltatás fizetése megoldott. A telefonokra hatalmas i...”)
 
A '''nyilvános telefonok''' az olyan telefonok[[telefon]]ok, melyek bárki által használatba vehetők, feltéve, hogy a szolgáltatás fizetése megoldott.
[[Kép:Amsterdam payphones.JPG|thumb|left|350px|Nyilvános telefonok Amszterdamban]]
 
A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak ''beltéri'' (üzlethelységben, szállodák halljában) és ''kültéri'' (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.
 
A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben szerelték föl, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak.
 
A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat.
 
Az érme vagy fémpénz vagy tantusz volt. A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. Egy egység először az érme méretét állapította meg, majd következett a súlymérés. A nem megfelelő érme kihullott a nyíláson. A segélykérő hívások ingyenesek voltak, azon kívül a hívott költségére is lehetett telefonálni. Automata központok esetén az érmét előre kellett bedobni, majd tárcsázni. Ha nem történt beszédkapcsolat, az érme a kidobónyílásba került.
 
A 20. század végén a kártyás telefonok is elterjedtek.
 
==Leesett a tantusz==
Ez a szólás meggyökeresedett a magyar nyelvben. Eredete onnan származik, hogy az illető bedobott egy tantuszt, tárcsázott, majd várt az összekapcsolásra. A hívott jelentkezésekor egy csengő-bongó hang volt hallható. Az érme beleesett a perselybe. A szólás akkor használatos, ha valaki csak sokára ért meg valamit.
 
[[Kategória:Telefon]]