„Fogyatékosság” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
FoBe (vitalap | szerkesztései) a Visszaállítottam a lap korábbi változatát 176.63.59.144 (vita) szerkesztéséről 2A01:36D:3500:256E:E1A4:672E:AF06:487B szerkesztésére Címke: Visszaállítás |
|||
5. sor:
==Története==
Az ősközösségekben mindenki olyan munkát végzett, amire képes volt. A közösség támogatta azokat a tagjait is, akik már nem tudták segíteni társaikat.
A történelem során aki el tudta látni a munkáját, vagy ki tudott tanulni valamit, az végezte a feladatát. [[Jan Žižka]] vakon is elvezette csapatait, [[Kinizsi Pál]] némán és fél oldalára lebénulva is kilovagolt a törökre. Mindazonáltal a hátrányos megkülönböztetések gyakoriak voltak, például az [[Római Birodalom|ókori Rómában]] a siketek csak [[végrendelet]]i úton örökölhettek. Könnyebben sodródtak a társadalom peremére, és ha mégsem, akkor sem volt megoldott beilleszkedésük az épek közé.
[[Az igazságos világba vetett hit]] miatt a többség bűnösebbnek vélte fogyatékos embertársait, mint az épeket. Különben ugyanis ártatlanul szenvednének, ami nyugtalanítólag hat a lelkivilágra, mivel elveszi azt a hamis biztonságérzetet, hogy ez vele nem történhet meg, mivel mindenki jónak látja magát. Ez a hiedelem még ma is tartja magát, különösen a [[harmadik világ]]ban. A [[középkor]]ban gyakran büntettek csonkítással, ez tovább erősítette az előítéleteket, habár a legtöbb fogyatékos háborúban szerezte sebesüléseit. A ma a fogyatékosság szinonímiájaként használt fogyaték katonai műszó volt, a készletek megfogyatkozását jelölte.
Egyes rabszolgáknál büntetésből, vagy más okból okoztak fogyatékosságot. Az ókorban a vak szolgákat például szárazmalomban dolgoztatták. A középkorban és a kora [[újkor]]ban a török szultán belső szolgáinak egy csoportját kisgyermekként megsiketített [[eunuch]]ok alkották, olyannyira, hogy a palotában külön jelnyelv is kialakult. Voltak helyek, ahol hasonló célra némákat alkalmaztak, hogy a titkok ki ne tudódjanak.
Az [[1600-as évek]]től a [[franciaország]]i Salpêtrière kórház megnyitásával kezdődött intézményekbe való elzárásuk a korszak más, deviánsnak tartott csoportjaival együtt. A fogyatékos emberek egy jelentős része [[Magyarország]]on a mai napig intézetekben él elzárva, ahol nem dönthetnek az életüket érintő kérdésekről, kiszolgáltatottá válnak. Emellett a tömegintézményekben élők az erőszak számtalan formájának lehetnek áldozatai (fizikai, verbális, nemi, kényszerintézkedések stb). Az intézményi élet amellett, hogy semmi nem indokolja a fizikai elzárást, ellehetetleníti a fogyatékos emberek társadalmi integrációját. A nagy intézményi lét bármilyen formája sérti az emberi jogokat és nemzetközi jogi normákba ütközik, ezért minél hamarabbi bezárásuk feltétlenül szükséges a fogyatékos emberek életkörülményeinek javulása érdekében.
==Modelljei==
A fogyatékosság társadalmi megítélésében körülbelül a [[reneszánsz]]tól kezdve hosszú időn át az úgynevezett ''medikai modell'' játszott szerepet. Ez az elmélet a fogyatékosságot az egyén hibájaként tünteti fel, a fogyatékos személyt a fizikai, érzékszervi, értelmi vagy pszichoszociális képesség hiánya alapján definiálja. A diskurzus középpontjában a fogyatékos emberek meggyógyítása, megjavítása áll. A modell azt eredményezte, hogy a fogyatékosokról sokan úgy gondolkodnak, mint sajnálatra és irgalmas támogatásra szoruló szerencsétlenekről. A fogyatékos emberek elzárásának egyik következménye, hogy az átlagemberek viszonylag keveset találkoznak fogyatékosokkal, így rengeteg előítélet él a fejekben, sokan irtóznak tőlük, illetve kigúnyolják vagy kerülik őket. Azokat a fogyatékos személyeket, akik nem kerülnek intézetbe, a közösség sokszor gyerekként, döntéshozatalra alkalmatlan felnőttként tartja számon.
Az [[1970-es évek]]től, az [[Egyesült Királyság]]ban a fogyatékos emberek mozgalma megalapította az úgynevezett ''szociális modellt'', és ezáltal elindulhatott a fogyatékosok megítélésében egy fontos paradigmaváltás. A többség alapvetően úgy gondolja, hogy alkalmazkodojon hozzá a kisebbség, ám ez a fogyatékosok esetén állapotukból fakadóan nehezebb, mint ha az ép többség alkalmazkodna a fogyatékos kisebbséghez. A szociális modell azt vallja, hogy a fogyatékosság nem a fizikai vagy értelmi képességek hiányából adódik, hanem azoknak a környezeti és szociális akadályoknak a következménye, amik megakadályozzák a fogyatékosok társadalmi részvételét. A cél tehát nem a fogyatékos emberek meggyógyítása, hanem a társadalomban lévő akadályok elbontása, a tradicionálisan kirekesztő struktúrák megváltoztatása. Ezért bír különös jelentőséggel az akadálymentesítés, ami nem szűkítendő le az épületek fizikai akadálymentesítésére (például rámpák), hanem az egész környezetre vonatkoznak, beleértve a közhivatali ügyintézést ([[Braille-írás|Braille]]-nyomtatványok, könnyen érthető kiadványok), a technológiai fejlesztéseket (képaláírás a médiában, hangosan beszélő bankautomaták).
A szociális modell óriási hatást gyakorolt a fogyatékosokról való gondolkozásra és idővel hozzájárult ahhoz, hogy a fogyatékosságot emberi jogi kérdésként tartsuk számon. Ez azt jelenti, hogy a társadalom elismeri, hogy a fogyatékos emberek egyenlőek bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek kell, hogy vonatkozzanak rájuk, mint a társadalom többi tagjára. Az ENSZ Közgyűlése 2006. december 13-án elfogadta a Fogyatékossággal élő személyek Jogairól Szóló Egyezményt és annak Fakultatív Jegyzőkönyvét, amit [[Magyarország]] aláírt, és 2007. március 30-án ratifikálta is.
== Típusai ==
| |||