„Pataria” változatai közötti eltérés

A pápaság ekkor közbeavatkozott: már [[IX. Leó pápa]] is elítélte a szimóniát és a papi házasságot és ágyastartást. 1060-ban Landolfo Cotta – kihasználandó a pápaság támogatását – a patarénusok követeléseit elvitte [[X. István pápa|X. István pápához,]], azonban útja során [[merénylet]]et kíséreltek meg ellene [[Piacenza]] mellett. Ezt túlélte, viszont az 1061-ben megkísérelt újabb gyilkossági kísérletet már nem tudta elhárítani. Látva a milánói bonyodalmakat, még 1060-ban [[II. Miklós pápa]] Damiani Pétert és Anselmo da Baggiót, a [[lucca]]i [[püspök]]öt kérte fel a rend helyreállítására.

A helyzetet tovább bonyolította, hogy Landolfo halála után annak testvére, ''Erlembald'' lépett a helyére, aki a mozgalmat katonai-politikai jellegűvé alakította át, megfosztva annak tisztán kegyességi-vallásos jellegétől. A kibontakozó [[invesztitúraharc]]ban pedig a patarénusok a pápaság pártját fogták, ami oda vezetett, hogy Milánóban, melyet a császár birodalma részének tekintett, anarchia uralkodott egészen 1086. július 1-ig, ''III. Anzelm milánói érsek'' beiktatásáig. A kibontakozó [[anarchia (politika)|anarchia]] és polgárháború során 1066-ban ölték meg Arialdo da Carimatét, akit a római pápaság azután [[szentté avatás|szentté avatott]].