Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
736. sor:
 
Szia, ehhez nem kell tájékozottnak lenni politikai témában, ez kifejezetten logikai kérdés. Egy demokráciában (remélem, Franciaország demokratikusságát nem vonod kétségbe) hogy mi a szélsőséges, azt az dönti el, hogy a sok-sok ember hogyan vélekedik. Azt írtam a szerkesztési összefoglalómban, hogy amire 42% szavaz, az egyszerűen nem ''lehet'' szélsőséges. Onnantól kezdve, hogy egy demokráciában ilyen nagy valaminek a támogatottsága, onnantól kezdve az nem szélsőség, hanem egy széles körben elfogadott irányzat. Tudom, van egy másik irányzat, amitől ez nagyon nagy mértékben különbözik, és ti előszeretettel (de önkényesen) azt a másik irányzatot veszitek viszonyítási alapnak, és ezért ezt szélsőségesnek érzitek, de onnantól kezdve, hogy a kettő támogatottsága egy demokráciában alig különbözik egymástól (most persze lehet vitatkozni, hogy 16% különbség az mennyire sok – szerintem semennyire), nem jelenthetjük csak úgy ki, hogy az egyik az „alap”, és a másikat az „alaphoz” való viszonya alapján kell megítélni. De éppen ezért, mert ez nem egy abszolút meghatározás, az elképzelhető, hogy az idők során változik a megítélése annak, hogy mikor mi (volt) a szélsőséges. A két világháború közti időszakról kizárólag ilyen logikai alapon nem tudok nyilatkozni, mert nem tudom, akkor mennyire volt demokratikus a választás. Ha teljesen az volt (fogalmam sincs, hogy igen-e vagy nem), akkor el kell fogadni, hogy azok a nézetek (abban az időszakban) nem voltak szélsőségesek, mert annyira sokan támogatták. Durvának meg mindenféle csúnyaságnak nyugodtan lehet őket nevezni, ha úgy gondolod (bár sok szép ''is'' volt bennük), de szélsőségesnek nem, mert nem a haranggörbe szélén helyezkedtek el. Ma nyilvánulhatnak szélsőségesnek, mert ma jóval kevesebben támogatják. El kellene felejteni, hogy a ''szélsőséges'' szót érzelmi alapon határozzuk meg. Egy másik észrevétel viszont, hogy nem értem, mi ez a felháborodás meg mi volt a visszavonás oka. Én csak töröltem belőle a ''szélsőjobboldali'' szót, hogy minél semlegesebb legyen. Nem írtam oda helyette, hogy ''centrista'' meg semmit, tehát olyan információ, ami szerintetek rossz, nem került be a szerkesztésem által. Csak egy vitatott minősítéssel kevesebb lett. '''[[Szerkesztő:Zerind|<span style="color:#00A011">Zerind</span>]]''' <sup>''[[Szerkesztővita:Zerind|<span style="color:#00A011">üzenőlap</span>]]''</sup> 2022. április 25., 15:39 (CEST)
 
:Szavazhatnak rá 100%-ban is, akkor is szélsőjobb marad; nem a (''gyakran megtévesztett'') támogatói tábor alapján szokták besorolni a pártokat. Ha kormányra kerül, ugyanúgy szélsőjobb marad, hacsak nem változtat a politikáján.
:Ezt a pártot és az illető hölgyeményt a politikai elemzők a szélsőjobba sorolják be, és nem a mi dolgunk szépíteni vagy semlegesíteni (ami inkább cenzúra), vagy épp eldönteni, hogy hova való, még akkor sem, ha ezek a pártok gyakran szeretik harmadikutasként meg hasonlóként feltüntetni magukat.
:Magyarországot is a felvásárolt közmédia demokratikus országnak próbálja beállítani, mert hát ugye szabad választások is vannak, csak éppen előtte a Fidesz médiabirodalma éveken át, minden nap, manipulálja a választókat. Szóval az origót, meg a jó (édes) rakás magyar társát, politikai téren, nemzetközi szinten is, jobb ha elfelejti az ember. Ott vannak ilyen "szépítések", "semlegesítések" és alapos torzítások. Helyette ajánlom például az enwiki-t, pl ezt: [[:en:History_of_far-right_movements_in_France]]; spanyolul is megvan, Le Pen-nel együtt. [[User:Milei.vencel|'''''M. V.''''']] [[szerkesztővita:Milei.vencel|✉]] 2022. április 25., 17:00 (CEST)