„Ezzelino da Romano” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Források: kieg, forrás, fordítás, pallas jav
17. sor:
 
==Emlékezete==
Amit Ezzelinóról tudunk, annak nagy része az évszázadok során hímzettfelhalmozott irodalmi hagyományból származik; uralkodásának rövidsége ellenére Ezzelino állítólagos kegyetlensége a zsarnokság jelképévé vált, a taktikájának friss emlékezetében élő költők és krónikások az önkényes hatalom és az általa lehetővé tett erkölcsi vétkekvétkeket érzését idézték fel nevével; a XIV14. századi szerzők emelték a vádak szintjét,már ragaszkodvaragaszkodtak ahhoz, hogy Ezzelino származása démoni volt. Rolandino of Padova Trevisan March krónikája (1262 körül) a "''da Romano"'' család felemelkedését és bukását mutatja be, Ezzelino fiatalemberként mutatkozik be, aki köveket dobál a család riválisának házára; a rendkívül pártos politikai mű a zsarnok vasmarkában lévő Padova sorsát követi nyomon egészen a városnak a Guelphi Liga általi felszabadításáig. Albertino Mussato Ecerinis ( 1315 körül ) című műve Ezzelinót az ördög fiaként ábrázolja; a latin verses színdarab bemutatja Ezzelino édesanyját, aki tanúbizonyságot tesz a zsarnok pokoli nemzőjéről. Dante Aligheri Isteni komédiájában lelke a Pokolba kerül, ahol Dante a Hetedik kör, Első gyűrű: Az erőszakosok a szomszédaik ellen (Inferno, XII, 109) című fejezetben találkozik vele. Kisebbik húgát, Cunizzát is idézi Dante, a Paradicsomban, IX, 31-33.<ref>Dante: Isteni színjáték, A pokol, 12. ének, 104–117. Im Original: ''E quella fronte c’ ha ’l pel così nero, è Azzolino; e quell’altro ch’è biondo, è Opizzo da Esti, il qual per vero.''</ref>
 
Ezzelino előtt a politikai hatalom megragadása a városállamokban a középkorban végig valós vagy színlelt örökösödési igényeken alapult, vagy pedig a hitetlenek és a kiátkozottak ellen irányult; de nála, mint Jacob Burkhardt történész elbeszéliírja, "itt„itt történt először nyíltan kísérlet a trónalapításra nagyüzemi gyilkosságokkal és végtelen barbársággal, egyszóval minden eszköz elfogadásával, amelynek célja csak aza a elérnikorlátlan kívánthatalom célmegragadása volt. "<ref>Jacob Burkhardt, ''The Civilization of the Renaissance in Italy'', Introduction.]]</ref> Az effajta kegyetlenség sikere által nyújtott példa nem maradtpéldaként elszolgált a késő középkor és a kora reneszánsz Itália későbbi zsarnokai számára.
 
==jegyzetek==