„Bowes-Lyon Erzsébet brit királyné” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Visszavontam 2A02:8071:9285:4300:5513:3032:8BD4:9A99 (vita) szerkesztését (oldid: 25286896)
Címke: Visszavonás
Nincs szerkesztési összefoglaló
36. sor:
1991-ben a ''The Sun'' felfedte, hogy az anyakirálynő hamis információkat adott a brit nemesség évkönyvének, a ''Burke's Peerage''-nek, amikor azt állította, hogy két unokahúga, Katherine és Nerissa Bowes-Lyon 1940-ben, illetve 1961-ben meghalt. Nerissa, aki szellemi fogyatékos volt, csak 1986-ban halt meg, és ami a szintén visszamaradott Katherine-t illeti, ő még mindig életben volt, és ötven éve egy Surrey megyei elmegyógyintézet lakója volt. Ez a leleplezés annál is kínosabb volt a királyné számára, mert több olyan szervezetet is pártfogolt, amely a fogyatékosok integrációjáért harcol. A botrány alkalmával a sajtó fényt derített az anyakirálynő másik három unokatestvérére is, akik szintén fogyatékosok voltak, és akiket szintén jóval a haláluk előtt halottnak tüntettek fel a rokonaik. A sajtó végül felderítette, hogy élt a családban egy dédnagybácsi, aki 1822-ben született, és annyira visszamaradott volt, hogy csak „[[Glamisi kastély|glamisi]] szörnyetegnek” nevezték. A család hivatalosan bejelentette a halálát, és a nagybácsi az egész életét a családi kastély egy eldugott szobájában töltötte. A zavaró felfedezések napvilágra kerülésekor a palota a ''no comment'' szabályát alkalmazta.<ref>Isabelle Bricard: ''Európai uralkodócsaládok'', Gabo, 2001, {{ISBN|963 9237 86 8}}</ref>
 
2000-ben megünnepelhette 100. születésnapját is. [[2002]]-ben, 101 éves korában halt meg, [[Margit brit királyi hercegnő|fiatalabbik leányának]] halála után hat héttel. A köztiszteletnek örvendő anyakirályné temetése jelentős esemény volt Nagy-Britanniában. A [[windsori kastély]] [[Szent György-kápolna (Windsor)|Szent György-kápolnájában]] temették el [[VI. György brit király|VI. György király]] és [[Margit brit királyi hercegnő|Margit hercegnő]] mellé. 2022-ben ide temették lányát, II. Erzsébetet Fülöp herceggel együtt.
 
== Jegyzetek ==