„Országos Rádió és Televízió Testület” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Jogszabálylink javítása
5. sor:
[[Fájl:ORTT 0320-1000.jpg|bélyegkép|jobbra|188px|Az ORTT egykori épülete Budapest, VIII. kerület, Reviczky u. 5. alatt]]
 
Az elektronikus média működését Magyarországon az [[Országgyűlés]] által [[1995]]. [[December 21.|december 21]]-én elfogadott és 1996-ban hatályba lépett első [[1996. évi I. törvény|első médiatörvény]] szabályozta. Ez a jogszabály, ami hatpárti megállapodáson alapuló jogszabály volt, megváltoztatta az addig érvényben lévő magyarországi elektronikus média struktúráját. A műsorszolgáltatás alapvető elveit és szabályait meghatározta és ezen belül megállapította a műsorszolgáltatási jogosultság megszerzésének eljárási szabályait, továbbá meghatározta a közszolgálati műsorszolgáltatók szervezeti rendjét is. Lehetőséget teremtett arra, hogy a közszolgálati műsorszolgáltatók<ref>Közszolgálati műsor: az a műsor, melyben a közszolgálati műsorszámok meghatározó szerepet játszanak, és amely a műsorszolgáltató vételkörzetében élő hallgatókat, nézőket rendszeresen tájékoztatja közérdeklődésre számot tartó kérdésekről.</ref> egymás mellett, egymást kiegészítve működjenek. Így az [[Magyar Televízió]] (MTV), a [[Magyar Rádió]] (MR), a [[Duna Televízió]], valamint a magánmédiumok, amelyek részben közszolgálati feladatokat is teljesítenek. Továbbá a kereskedelmi televíziók, rádiók és a kábeltársaságok.<ref>Műsorszolgáltató: az a természetes személy, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, aki (amely) műsorszámok sorozatát megszerkeszti, dönt arról, hogy a műsorban mely műsorszámok szerepeljenek, és a műsort a nyilvánosság felé továbbítja, vagy más vállalkozással továbbíttatja.</ref>
 
Az Országgyűlés a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvénnyel<ref>{{cite web|url=httphttps://net.jogtarnjt.hu/jr/genjogszabaly/getdoc.cgi?docid=99600001.tv1996-1-00-00|title=1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról|accessdate=20102022-0910-0620}} 2011. december 31-én hatályát vesztette. Az új jogszabály [https://njt.hu/jogszabaly/2010-185-00-00 a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2010. évi CLXXXV. törvény], amely az ORTT helyett létrehozta a [[Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság]]ot.</ref> hozta létre az Országos Rádió és Televízió Testületet, amely a szólásszabadságot, a műsorszolgáltatók piacra lépésének elősegítését, valamint azok függetlenségét hivatott biztosítani és védeni. Az ORTT felett az Országgyűlés gyakorol felügyeletet.
 
2007. június 27-én az Országos Rádió és Televízió Testület és a [[Magyar PR Szövetség]] (MPRSZ) együttműködési megállapodást írt alá. A megállapodás értelmében az MPRSZ által felállított tanácsadó testület a jövőben segítette az ORTT munkáját a Vállalati Társadalmi Felelősségvállalás kommunikációjának megítélésében.<ref>{{cite web|url=http://www.mprsz.hu/ContentShow.aspx?ContentID=142|title=ORTT - MPRSZ sajtómegjelenés|accessdate=2010-09-06|archiveurl=https://web.archive.org/web/20120407102146/http://www.mprsz.hu/ContentShow.aspx?ContentID=142#|archivedate=2012-04-07}}</ref>
13. sor:
=== Elnökei ===
* 1996-2000: dr. [[Révész T. Mihály]];
* 2000-2002: dr. [[Körmendy-Ékes Judit]];
* 2003-2004: [[Hajdu István (médiapolitikus)|Hajdu István]];
* 2004-2008: dr. [[Kovács György (jogász)|Kovács György]];
47. sor:
| rowspan="4" |2004-2010 || rowspan="4" align="center"| [[Szalai Annamária]]
|-
| 2006-2008|| align="center"| Meszleny László
|-
|rowspan="2"| 2008-2010 ||rowspan="2" align="center" |