„Vita:Magyarország felszabadításának napja” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
-
Scyth (vitalap | szerkesztései)
148. sor:
Helyes, akkor ezt megbeszéltük emberesen, kikerült a vitatott rész, és elfogadható megoldás született, csak nyilasozás nem kellett volna.
Akkor kiveszem a semlegessége vitatott részt.
 
A hősi halottazással az a nagy baj, hogy az is egy kollektív értékítéletet fejez ki: nem Kaszparov Iván, Gyemnagyij Kolja meg stb. hősi halottakat ünnepeltük, hanem a szovjet hősi halottakat, így cuzammen. Márpedig a Vörös Hadsereg (a többi szövetséges hadseregektől eltérően), úgy általánosságban véve, egy barbár hordaként vonult be Magyarországra (és Lengyelországba, de főleg Németországba például). Persze nyilván voltak egyszerü becsületes kiskatonák is, de a szovjet hads ereg nem erről a fajta hozzáállásról hiresült el a háború utolsó napjaiban. Hogy mi a forrás, Burum ? Számomra többek között felmenőim visszaemlékezései, nagyanyámat pl. azért nem erőszakolták meg, mert éppen terhes volt anyámmal, de szemtanúja volt, hogy számos más falubeli nővel ezt tették, agyonlőttek embereket akiknél egy elásott cubákot találtak, éjjeliedényből ittak, mert azt se tudták mi az, stb... Szóval nem, nekik úgy kollektíven nem jár ki a hősi halott megnevezés, mert nem viselkedtek tisztességesen a polgári lakossággal, odadobták a hadibecsületüket (nyilván angol és amerikai megszállt területeken is követtek el atrocitásokat, de ott meg nem ez volt a jellemző). Ezt szükségesnek tartottam megjegyezni, anonhoz csatlakozva. '''[[User:Scyth|<font color="#df0000">Scyth</font>]][[Kép:Sumski.svg|14px]]<sup>[[User_vita:Scyth|<font color="#3a8240">neszójjábe</font>]]</sup>''' 2008. január 8., 10:47 (CET)
Visszatérés a(z) „Magyarország felszabadításának napja” laphoz.