„Déllő-tó” változatai közötti eltérés

[[Kecskemét]] első közhasznú zöldterületét 1834-37 között, az elmocsarasodott ún. '''Déllő-tó''' helyén [[Gyenes Mihály]] ügyvéd és mérnök igyekezete hozta létre. A tó lecsapolása már 1816 óta megosztotta a város közvéleményét. Az időnként „dögletes levegőt” árasztó mocsár megtartását sokan azért támogatták, mert vizével tűz alkalmával a lajtos kocsik sokaságát lehetett egyszerre feltölteni.

Végül a [[Gyenes Mihály]] tervei szerint elkészített csatornával lecsapolták, feltöltötték, s területén ligetet létesítettek. Ez a közel másfél [[hektár]] nagyságú kert már az 1840-es években ''„a művelt közönség egyedüli mulatóhelyévé és sétatérré”'' változott. A kert közepe táján egy zenekari kioszkot és egy cukrászdát építettek.

A kert 600 db-ból álló faállományát az 1880. évi magas talajvíz majdnem elpusztította. A víz levonulása után a kertet szinte újjávarázsolták. Gondoskodtak a víz elvezetéséről, a park világításáról, padokat helyeztek ki és sövénnyel vették körül.

 

 

A Déllő-tóról egykor legenda élt a kecskeméti nép ajkán. A helyiek szerint a lázadó főúr, [[Ajtony]] ellen hadba induló [[Szent István]] király serege a Déllő-tó mellékén ütötte föl pihenő táborát. A nyugalomra vágyó harcosokat azonban légnyi kiéhezett szúnyog támadta meg. Egy darabig csak csapkodták a vérre szomjazó apró, szárnyas ellenséget, de végül kezdték elveszíteni türelmüket.

A király nyugalomra intette embereit és visszahúzódott sátrába imádkozni. Hamarosan csoda történt: hatalmas forgószél kerekedett és egy fuvallatra elsöpörte a szúnyogokat.

 

 

[[Kategória:Kecskemét|Dello-to]]