„Nedves kollódiumos eljárás” változatai közötti eltérés

a
linkjav.
a (Robot: következő hozzáadása: it:Collodio umido)
a (linkjav.)
== Története ==
 
 
Mások kísérletei után [[Frederic Scott Archer]] dolgozta ki, és publikálta [[1851]]-ben. Az [[1850-es évek]]től az [[1880-as évek]]ig volt széleskörű használatban. (Speciális célokra, változatait később is használták egészen a [[XX. század]] közepéig.) Ez az eljárás szorította ki az általános gyakorlatból a [[dagerrotípia|dagerrotípiát]] és a [[talbotípia|talbotípiát]]. Helyébe a [[XIX. század]] végén a [[zselatinos szárazlemez]] lépett. Pozitívanyagaként a [[talbotípia|talbotípiánál]] is használatos só(s)papírt és az [[albuminpapír|albuminpapírt]] használták leggyakrabban.
== Az eljárás ==
 
Tükörüveglapra (plánüveg), melyet előzőleg gondosan [[zsír]]- és portalanítottak, [[kollódium]]ot ([[alkohol]] és [[éter (kémia)|éter]] keverékében oldott kollódiumgyapotot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle – főleg [[jód]] – sókat oldottak. A művelet jellegzetes, nagy gyakorlatot ígénylő mozdulattal történt, melynek hatására a folyadék spirálszerű mozgás útján borította be az üveget.
 
Tükörüveglapra (plánüveg), melyet előzőleg gondosan [[zsír]]- és portalanítottak, [[kollódium]]ot ([[alkohol]] és [[éter]] keverékében oldott kollódiumgyapotot) öntöttek fel, melyben előzőleg különféle – főleg [[jód]] – sókat oldottak. A művelet jellegzetes, nagy gyakorlatot ígénylő mozdulattal történt, melynek hatására a folyadék spirálszerű mozgás útján borította be az üveget.
 
Mikor a réteg kissé megszikkadt, érzékenyítették ezüstnitrát savanyított oldatával. Rögtön (nedvesen) a gépbe helyezték, exponálták, előhívták. A hívás kezdetéig nem volt szabad megszáradnia, mert elvesztette érzékenységét. Ezért mindig közvetlenül felvétel előtt kellett elkészíteni az anyagot. [[Előhívás]]ra vasszulfát, vasoxalát vagy [[pirogallol]] hatóanyagú – savas hívót használtak. [[Fixálás]]a káliumcianid, nátrium-vagy ammóniumtioszulfát oldatában történt.