Főmenü megnyitása

Módosítások

helyes sebességét próbálta meghatározni, és végül arra a következtetésre jutottak, hogy a lénynek valóban lassú, nehézkes a mozgása. Ám ehhez mindenképpen hozzátartozik az is: maga Gimlin sem zárta ki annak a lehetőségét, hogy tudtán kívül részt vett ehy nagyszabású átverésben, amit a barátja eszelt ki. Hogy ez igaz-e vagy sem, sosem fogjuk megtudni, ugyanis Patteson 1972-ben elhunyt rákbetegségben. A hatalmas majomemberől szóló beszámolók az utóbbi időben új és meglehetősen bizarr
elemekkel gazdagodtak. Néhány azt állították, hogy ufókat láttak azon a környéken, ahol a Nagyláb gyakori megjelenését regisztrálták. Az újabb leírások szerint Nagyláb vörösen csillogó szemekkel néz a világba, és egy tüzesen izzó gömböt cipel magával . Ez talán különösen fejleményeknek tűnhet, de az erdő szőrös óriásáról mindig is azt beszélték, hogy nem csak fizikai erővel bír, és elterjedt volt az a vélekedés, hogy h meghalnak, testük eltűnik az éteremben. És ez bizony nagy kár, mert Nagyláb létezéséről csak egyértelmű, fizikai bizonyítékok győzhetnénk meg a világot.
 
 
 
== A mongol halálféreg ==
37

szerkesztés