„Arisztotelész filozófiája” változatai közötti eltérés

a
portálsablon cseréje
a (portálsablon cseréje)
{{ókorportál2}}
'''[[Arisztotelész]]''' kezdetben elfogadta [[Platón]] [[idealista]] tanait, melyek annak tudományos ellenfeleivel, a [[szofisták]]kal folytatott vitában kristályosodtak ki.
Tény, hogy a [[szofista filozófia]] gyakorlatias és lényegre törő, antiidealista, sokszor felvilágosultan vallásellenes képviselői kezdetben sokban hozzájárultak a filozófia és egyes tudományok (retorika, ismeretelmélet, csillagászat, természetfilozófia – és a későbbi természettudományok) fejlődéséhez. A legnagyobb szofisták, vagy az erős szofista hatást mutató cinikus filozófusok azzal, hogy saját maguk is követték azt az életformát, melyet prédikálták ([[Szinópéi Diogenész|Diogenész]] pl.), legalább annyira kiérdemlik az utókor megbecsülését életükkel, mint a később ellenfelükké vált [[Szókratész]] halálával (akit egyébként a kortársai szintén „szofistának” neveztek, eredetileg ugyanis ez a kifejezés „hozzáértőt”, „tanítót” jelentett); azonban – különösen a poliszrendszer egyre mélyülő válsága, a görög világrend megrendülése idején – a pragmatizmus, ahogyan az nem ritka, szélsőséges relativizmusba torkollott. Az egyik nagy szofista, a [[Szicília|szicíliaiszicília]]i [[Gorgiász]] pl. a következő, a filozófiában járatlanok számára esetleg abszurdnak tűnő (noha egyébként védhető, és szigorú értelemben véve nem cáfolható) elveket fektette le mint a filozófia alapjait (vagyis inkább mint mindenfajta filozófia megdöntésének alapjait):
# Semmi sem létezik; minden látszat;
# Ha létezne is valami, azt nem lehetne megismerni; mert az érzékek csalnak;
Ez, a fogalmi spekuláció kizárólagosságával szakító a módszertani különcség tette őt nemcsak nagy [[filozófus]]sá, hanem nagy [[természettudós]]sá is, később az [[empirikus]] szellem meghonosítójává az európai gondolkodásban. Hozzá kell tennünk azonban, hogy Arisztotelésznél néha a tudományosság és empirizmus sokszor egyazon fejezeten belül is a mai ész számára megdöbbentő módon hihetetlenül abszurd legendákkal, vagy a tapasztalattal szembeni nyilvánvaló, sokszor gyermeteg ellentmondásokkal keveredik, mivel ha egy szerzőt megbízhatónak tartott, attól mindent „ismeret”et kritikátlanul áttett saját írásaiba. Tehát empirizmusa inkább afféle – ezt minden negatív felhang nélkül mondjuk – „bölcsész-empirizmus”, nem az a szigorú empirizmus, ahogy azt ma értjük, de feltétlenül annak előképe és mindenképp óriási előrelépés a későbbi európai tudományosság felé.
: „A tények és megfigyelések tömegét már az antikvitás bámulta benne, s magyarázatául megszületett a legenda, hogy Nagy Sándor hódító hadjárataira külön megfigyelőket vitt magával, akik Arisztotelésznek gyűjtötték az anyagot. Valójában azonban Nagy Sándor még kisgyerek volt, s Arisztotelész még Fülöp király udvarába sem került, amikor biológiájának gerince, a híres '''''Állattan''''' már megszületett. Arisztotelész nem valami >>gyűjtőexpedíción<< szerezte adatait, egészen másféle ismeretanyag élteti az ő nagy ''Állattan''át, a biológiai folklór.
:Mindig tudták az emberek, hogy a róka ravasz, a nyúl gyáva; [...] ősidők óta tudták, hogy a datolyapálma kétféle: >>hím<< és >>nőnemű<<, [...] az efféle történeteket gyakran mesékben mondották el. Arisztotelész összegyűjtötte az efféle történeteket, lévén szorgalmas >>olvasó<< [...]. Később, leszboszi és asszoszi tartózkodása idején állattenyésztő parasztoktól s főleg a két sziget halászaitól hallott adatokkal egészítette ki gyűjteményét, aztán kritikusan rendezte és osztályozta [...]. Arisztotelész ''Állattan''át mégsem az osztályozás kedvéért olvasták s kommentálták két évezredig, hanem szemléletes, élvezetes leírásaiért. [...] <br>
:Azt is leírta – a halászokra hivatkozva – hogy a delfinek emlős állatok, ismerte értelmességüket [...]. [...] Ugyanakkor azonban sok különös históriát is leírt, [...], például hogy >>a tevék sohasem hágják meg anyjukat, és tiltakoznak, ha kényszerítik őket [...], [...] a lovak hasonló helyzetben [...] öngyilkosok lesznek (Historia animal., IX.47.). ” </small>
::<small> Vekerdi László: ''Kalandozás a tudományok történetében. Egy tudomány születése.''. Magvető, Bp., 1969. </small>
==== A tudományok arisztotelészi rendszere ====
 
Háromféle tudományt különböztet meg. A '''praktikus''' tudományok ('''&pi;&rho;&atilde;&xi;&iota;&sigmaf;πρãξις'''=cselekvés) az „alkalmazott” tudományok: ezek valamely cselekvésre adnak útmutatást. Az '''poétikus''' vagy ''alkotó'' tudományok ('''&pi;&omicron;&#943;&eta;&sigma;&iota;&sigmaf;ποίησις''') valaminek az előállításával foglalkoznak. Bizonyos tudományok pedig valaminek az elméletébe vezetnek be, ezek a '''teoretikus''' vagy ''elméleti'' tudományok ('''&theta;&epsilon;&omega;&rho;&#943;&alpha;θεωρία''').
* A praktikus tudományok:
** Az etika az egyén cselekvésének mutat utat;
1) szubsztancia (lényeg, fogalom); 2) mennyiség; 3) minőség; 4) viszony; 5) hely; 6) idő; 7) helyzet; 8) állapot és/vagy birtoklás; 9) cselekvés; 10) elszenvedés.
 
A legfontosabb kategória a '''szubsztancia''' (Arisztotelész kifejezésével &omicron;&#7911;&sigma;&#943;&alpha;οủσία, ejtsd „uszia”): ez olyan dolog, ami önálló létezéssel bír – például léteznek egyes konkrét élőlények, egyes konkrét emberek (pl. Szókratész, Petőfi Sándor), illetőleg szubsztanciáknak számítanak az elsődleges szubsztanciák nemei, fajai, azaz a belőlük képezett általános fogalmak (ember, ló, asztal stb.). A nem önálló létezéssel bíró, csak mint egy szubsztancia tulajdonságaként kimondható dolgok az akcidensek.
 
Látható, hogy ezek a kategóriák szinte egy az egyben a nyelv és a nyelvtan kategóriái, emiatt Arisztotelészt sokan bírálták és bírálják; valóban tagadhatatlanul igaz pl. Kant azon véleménye, miszerint a kategóriák e rendszerében nem találni a nyelvtan kissé esetleges szempontjanál mélyebb elvi alapot, pl. az „állapot”, a „helyzet” és az „elszenvedés” kategóriái mai szemmel és más nyelveken mennyire választhatóak külön; későbbi műveiben Arisztotelész az itt hetedikként és nyolcadikként említett kategóriákat nem említi, még tételes felsorolásukkor sem, így azok számát nyolcra csökkentette.
==== Viszonya Platón ideatanához ====
 
[[Platón]] tanai (főképp [[ideatan]]a) szerint az eszmék jelentik az igazi valóságot; s Arisztotelész mindenekelőtt e tan ellen küzd. Kifejti, hogy az eszme nem létezhet elkülönítve, függetlenűl azoktól az egyes dolgoktól, amelyeknek eszméje, és azt, hogy a dolog lényege nem lehet a dolgon kívül való, és magukban az eszmékben nincs meg az a mozgató erő, mely a jelenségeket létrehozza. Arisztotelész szerint csak az egyes dolog való, szubsztancia (&omicron;&#7911;&sigma;&#943;&alpha;οủσία=''uszia''). Az egyetemes fogalom csak a szubsztancia tulajdonságait fejezi ki, a nemi fogalmak csak az illető szubsztanciák közös lényegét, és ezért csak átvitt értelemben nevezhetők szubsztanciáknak. Az eszme nem létezik mint egység a többön kívül, csak mint egység a ''több''en.
 
Ezzel a gondolattal iparkodik azután Arisztotelész összeegyeztetni azt a másikat, hogy azért mégis csak az egyetemes, mely nem létezik magában, a tudás igazi tárgya. Nem ugyan minden egyetemes fogalom, de igenis az, mely az egyes dolgok lényegét fejezi ki: a forma, a lényeg. Ez a fogalom az, mely Arisztotelésznek megadja a lehetőséget, hogy Platón ideatanának lényegét befogadja a maga rendszerébe.
* Pallasz Lexikon
 
{{portál|Ókor}}
[[kategória:Arisztotelész]]
 
{{Filozófia}}
 
[[kategóriaKategória:Arisztotelész]]
578 374

szerkesztés